„Hogyan találkozik egy-egy ember a sorsával, ez önmagában is izgató példa lehet…”
Weöres Sándor és Károlyi Amy
WS: – „Azt hiszem, nem sok párhuzam van a kettő között, János sokkal hajlamosabb volt az elhallgatásra, mint én, különben hogy ő a halált mennyire életnek tudta tekinteni, és az életet mennyire halálnak, erre nagyon jellemző, amit Károlyi Amynak beszélt önmagáról. Ezt ő tudja elmondani, nem én, úgyhogy most szeretném átadni a szót Károlyi Amynak.
KA: – Nekem ez előtt mást is el kell mondanom. Az első kötetemnek, ami 56 után jelent meg, ő volt a szerkesztője a Magvetőnél, a kötet címe Holdistennő. Roppant kedves volt, ahogy ottan téblábolt a szerkesztőségben, nagyon nem neki való dolog volt lektornak lenni, de azért én örülök, hogy a kötetem szerkesztőjének a neve Pilinszky János. Az, hogy Pilinszkyvel egy korban élhettem, az ugyanolyan sokat jelentett számomra, mint hogy Fülep Lajossal egy korban élhettem. Jánossal nagyon jól tudtam beszélgetni, olyan vidáman beszéltünk mi a legrettenetesebb dolgokról. A londoni utunk előtt felhívott minket telefonon, rendkívül szorongott ettől az úttól. Utána, mikor a kagylót letettem, a jegyzetfüzetembe azt írtam: „Pilinszky akármilyen köznapi szavakat mond, olyan, mintha szakadék nyílna meg az ember lába előtt”. És amikor Londonban voltunk, az elutazás előtti öt percben, a szálloda halljában, nekitámaszkodva az üvegfalnak beszélgettünk. Vártuk a kocsit. Azt mondja János: „Tudja, Amy, hogy megnősülök?” Mondom: „Nem.” „Egy francia zongorista lányt veszek el feleségül” – és mintha szinte kimondatlanul kimondta, hogy az, amije van, vagy amit hagyatkozik, hogy az valakié legyen, de mondom, ezt nem mondta ki, ezt inkább érezte az ember, hogy legyen egy lény, akié az, ami ő volt. Azt mondta kedvesen: „Én úgyis meghalok.”
K.L.: – Térjünk vissza életed fordulópontjaira. Feleséged Károlyi Amy. Mikor házasodtatok össze? Hogyan ismerkedtetek meg?
W.S.: – Az Új Idők szerkesztőségében találkoztunk először, eléggé véletlenül, Waldapfel Imre mutatott be bennünket egymásnak. Afféle hézagos levélváltás kötött össze minket. Majd írtam kritikát első könyvéről, a Szegezzetek a földhöz csillagok címűről. Így kezdődött a kapcsolat, ami elég lassan fejlődött házassággá. Inkább csak ismeretség volt jó egy esztendeig vagy még tovább is.
K.L.: – Hogy emlékszik erre Károlyi Amy?
K.A.: – Azt kell mondjam, a levelezés előbb volt meg, mint az ismeretség. Még nem ismertem Weöres Sándort, amikor, levelet kaptam tőle, éspedig a postás éppen egy légiriadó alkalmával nem fölhozta a lakásba – mert akkor még fölhozták a levelet -, hanem lehozta a pincébe. A légvédelmi pincébe kaptam levelet Csöngéről. Forgattam, forgattam. Ki ír nekem onnan? És akkor majdnem úgy olvastam: csengő.”
Forrás: Kabdebó Lóránt: Sorsfordító pillanatok
