„Az is lehet, hogy az a mínusz, / a földöntúli, pluszt megér, / és minden láznál égetőbb / a csillagok termelte dér.” Ezen a héten a 22 éve elhunyt Károlyi Amy gyönyörű versét ajánljuk.
„Nem reflektorfényben és keltetőgépben váltam költővé. Lassan és sötétben dolgoztak bennem a kreatív erők, szinte biológiai türelemmel és nyugalommal. A sorsom ráért. A 40-es évek elején Babits nyitotta meg a Nyugatot a teljesen ismeretlennek, s adott olyan útravalót, melyből ma is élek” – írja Örök újrakezdés című vallomásában. S valóban. Károlyi Amy látszólag eszköztelen verseiben a mindennapi élet történéseit, apró rezdüléseit helyezte kozmikus, mitologikus távlatokba, stílusa intellektuális, de gyakran tartalmaz játékos elemeket is.
Károlyi Amy József Attila- és Arany János-díjas költő, műfordító 1909. július 24-én Budapesten született, férje, Weöres Sándor hosszan tartó, súlyos betegség után Budapesten hunyt el 1989. január 22-én, Károlyi Amy 2003. május 29-én követte társát.
KAROLYI AMY: ODA KELL ADNI AMI VAN
Mindennek ára van,
vagy ára lesz.
Oda kell adni,
ami van,
hogy megkaphassuk,
ami lesz.
Oda kell adni asztalunk,
oda kell adni ceruzánk,
és tudni, hogy asztaltalan
s ceruzátlan lét vár reánk.
Odaadni a takarónk,
és langyosra fűtött szobánk,
és tudni, hogy takaratlan
és párnátlan lét vár reánk.
Az is lehet, hogy az a mínusz,
a földöntúli, pluszt megér,
és minden láznál égetőbb
a csillagok termelte dér.
Papírkosárba vethetők
a szerzett tapasztalatok,
és átképzőssé változom,
ha itt hagyom, mi itt vagyok.
Mi vagyok itt egyáltalán?
és megérem-e a papírt,
amire egykor jobb kezem
még zsinórírás nélkül írt,
csak jobbra dőlve egyszerűn
mint a szélfútta fák,
ahogy diktált a tél, az ősz
vagy amit a május fújdogált,
lehet, hogy máris ott vagyok,
a határtalanban kerengő,
hol színtelenbe torkollik a szín,
és milliárd év egy esztendő.
