Hofit „szinte mindig” felismerték a járókelők…
Szendrő József megkérdezte Hofi Gézát, hogy ráér-e este? Miután közölte, hogy igen, az igazgatója megkérte, hogy akkor ma este ugorjon be a János vitéz francia király szerepébe!
– Képzelhetitek, délután négytől este hétig kellett magamévá tennem a szöveget és a zenét. A karmester a presszóban kávézgatás közben eldúdolta nekem a dallamot, a többit rám bízta. Előadás előtt nagy maszkot kaptam: szakállt, bajuszt, hatalmas alonge parókát raktak rám, ami eltakarta a fülemet, mint valami fülvédő, így nem hallottam a súgót. Amikor arrébb toltam, hogy legalább az egyik fülem felszabaduljon, akkor meg eltakarta a szememet és nem láttam a karmestert. Nem csoda, hogy amikor Kukorica Jancsi belépett a francia király elé és a nevét kellett megkérdeznem, ezt mondtam: hogy hívnak, Jancsi fiam?
Csala Zsuzsa megkérdezte, hogy ezek után már felismerték-e az utcán?
– A kutya se, pedig mindent elkövettem. Már reggel nyolckor járkáltam fel és alá, de rám se hederítettek. Viszont, amikor nagy titokban bementem a zaciba, hogy pillanatnyi (?) pénzzavaromban „letétbe helyezzem” a pecsétgyűrűmet, a becsüs a lupe mögül megszólalt: „Üdvözlöm, Hofi úr!” Egy másik alkalommal, húsvéthétfőn kicsit másnaposan mentem be a színházba és akkor persze felismert egy járókelő: „Itt a Hofi!” „És milyen részeg!” – vágta rá a barátja.
Kalmár Tibor: Legendás komédiások
