A szükség leleményessé teszi az embert. Még az írót, költőt is.
Lauka Gusztáv mindkét kategóriába beletartozott: prózát és verset egyaránt írt.
Egyszer poémát vitt a Fővárosi Lapoknak. Vadnai Károly ijedten nézett a kéziratra:
– Rettenetes hosszú vers ez, Guszti!
– Hosszú? – hökkent meg Lauka. – No, hiszen azon könnyen segíthetünk!
Felkapta a szerkesztőségi papírvágó ollót, derékon kettészelte a kutyanyelvet s az egyik felét odaadta Vadnainak. Másik felét vitte tüstént a Családi Körnek.
És ebben a dologban az a legérdekesebb, hogy a két félvers olvasói közül senki sem vette észre az olló szerepét.
