„Inkább elviselném a leghatalmasabb testi fájdalmat, mintsem, hogy szívemet perzselő megbánás kínozza.” A mindennapokban is kitartott bölcs gondolata mellett Charlotte Brontë, még akkor is, ha az okozott némi kavart az életében.
A 19. század angol irodalmának egyik jeles szerzője, Charlotte Brontë a kor elvárásainak megfelelően álnéven írta a Jane Eyre-t, azonban azért már nem sokat tett, hogy valóban elfedje kilétét, amikor a kész kéziratot elküldte a kiadóknak, kis levélkét csatolt hozzá, amelyben a következőre hívta fel a szerkesztők figyelmét:
„A Mr. Currer Bellnek szánt leveleiket a jövőben a Miss Brontë, Haworth, Bradford, Yorkshire címre kéretik küldeni, ugyanis jelenleg fennáll a veszélye, hogy a más módon útjukra bocsátott levelek nem jutnak el hozzám.”
Emellett esze ágában sem volt a válaszküldemény költségeit fedezni, pusztán annyit ígért, hogy majd küld néhány bélyeget. Nem csoda, hogy a regényt öt kiadó is elutasította, mielőtt elnyerte a londoni Smith, Elder és Tsa. jóindulatát. Az első kritikák nem voltak túl kedvezőek.
„Currer Bellt” lenézően „nőietlen” nőnek nevezték, aki „az ősapáink által kialakított szokásokon” kíván tiporni. William Makepeace Thackeray egyike volt a nem túl számos korai támogatóinak. Charlotte elsöprő erejű története olyan mélyen meghatotta, hogy állítólag könnyekben tört ki a komornyikja szeme láttára. Majd miután becsukta a könyvet így szólt: „Ki írta a Jane Eyre-t?”
