Ferenc József császár és király úgy tartotta számon Lehár Ferencet, mint a szolgálati szabályzattal ellentétes magatartású, fegyelmet szegő katonát…
Pedig Lehár a szorgalom és lelkiismeretesség mintaképe volt.
Dehát mindenkin erőt vesz néha a végső kimerültség, mindenkinek vannak gyenge percei. Mikor Operaházunk 1899. május 2-án a később „Tatjáná”-nak átkeresztelt „Kukuska” című egyik dalműszerzeményét bemutatta – a próbák, az izgalmak teljesen elcsigázták az ifjú szerzőt. Minthogy ebben az időben egy katonazenekart dirigált, fáradtságára és a premierre való tekintettel eltávozást kért parancsnokától és másnap nem vonult ki a Ferenc József tiszteletére rendezett díszszemlén. A király, aki hallott róla, hogy a „Kapellmeister” tehetséges zeneszerző, be akarta magának mutattatni Lehárt, s igen méltatlankodott, mikor jelentették, hogy a díszszemlén sem ő, hanem egy tamburmajor áll a katonazenekar élén.
Tíz esztendő múlva, Lehár dicsőségének teljében, valaki szóba hozta I.Ferenc József előtt a világhírű zeneszerző nevét. Őfelsége egy kicsit eltűnődött, azután elborult a tekintete.
– Á, Lehár – mondta ingerülten – Tudom már ki az a Lehár… Az az a katonakarmester, aki egyszer nem rukkolt ki Budapesten.
