A Szalonnal folytatott élet-halál küzdelme ellenére is kiállt barátai mellett Manet…
Az impresszionisták – az elnevezést, amely eleinte gúnynév volt, most már büszkén vallják – 1876 áprilisában, a Szalon megnyitása előtt, ismét kiállításra készülnek. Megint megpróbálják rávenni Manet-t, hogy csatlakozzék hozzájuk. És most sem több sikerrel, mint két évvel azelőtt.
Ami barátait illeti, Manet mindig mellettük áll; egy-két festményük ott lóg műtermében, s dicséri őket a műgyűjtőknek:
„Nézze csak ezt a Degas-t! Nézze ezt a Renoirt! Nézze ezt a Monet-t! Ugye milyen tehetségesek a barátaim?”
Manet tisztában van vele, hogy milyen nyomorban él egyikük-másikuk, kiváltképp szegény Monet. Ezek a segélykiáltások mindig hatnak Manet-ra: a megtűrt művész szerepénél többre vágyik:
„Én nem fogok kiállítani egy toldalékbarakkban – jelenti ki Manet –, én a főkapun fogok bevonulni a Szalonba!”
Forrás: Henri Perruchot: Manet
