A helyesírás a legnagyobb írók számára is problémát okoz időnként. Például még olyan gondos író is, mint Henry James, néha-néha nyelvtani szempontból szabálytalanul írt. Somerset Maugham szerint olyannyira, hogy egy tanító, ha ilyen hibákat találna egy diák dolgozatában, méltán felháborodna.
William Somerset Maugham, angol regény- és drámaíró szeretett hangzás után írni. Úgy vélte, hogy az, ami a fülnek kellemes, a szemnek is az lesz. Csakhogy az író nagyon nehéznek tartotta az angol nyelvtant, és elnéző volt azokkal (önmagábal) szemben, akik olykor hibákat vétettek.
„A nyelvtant ismerni kell, és jobb szabályosan írni; de nem szabad elfelejteni, hogy a nyelvtan nem egyéb a hétköznapi beszédből levont szabályoknál. A szokás dönt el mindent. Előnyben részesítek egy könnyed és mesterkéletlen mondatot a nyelvtanilag szabályszerű mondattal szemben” – vallotta.
Nagyon sokat gondolkozott a stíluskérdéseken, és sok fáradságot fordított rájuk. Önéletrajzi művében írta, hogy kevés olyan oldalt írt, amelyről azt érezte, hogy ne tudna benne hibát találni, viszont jóval több művét fejezte be elégedetlenül, mert akárhogyan is próbálta, nem tudta jobban megírni.
„Nem mondhatom el magamról, amit Johnson mondott el Pope-ról: „Sohasem hagyott egy hibát közönyösségből kijavítatlanul, és nem is hagyta ott csüggedésből.” Nem úgy írok, ahogy szeretnék: úgy írok, ahogy tudok.”
