Ponori Thewrewk István író jegyezte le ezt a különös esetet József főherceggel, aki rajongott az alcsúti arborétumért…
Köztudott, hogy József főherceg házassága után Magyarországra költözött, és a család alcsúti birtokán telepedett le, és egy kertészeti mintagazdaságot hozott létre.
Egy délelőtt belép egy kiránduló társaság az alcsúti parkba. S alighogy mennek: egy hatalmas fán megpillantanak valakit. Zubbony van rajta s fűrészeli az ágakat.
– Hallja kérem! – kiált föl hozzá a társaság egyik tagja.
– Mit parancsolnak?
– Szeretnők megtekinteni a főhercegi parkot. Szabad?
– Már hogyne volna szabad?
– Merre megyünk legjobban?… Vagy igen: nem vezetne maga minket körül?
– Nagyon szívesen. Csak előbb lemászom.
S hogy lejött az a zubbonyos munkásember: illő tisztességtudással köszönt s kezdte vezetni a társaságot.
Nagyon jó vezető volt. Megmutatott, megmagyarázott mindent töviről-hegyire. A társaság nem egyszer összesúgott: „Milyen művelt emberek szolgálják a főherceget!”
Mikor aztán már mindent láttak, a társaság három forintot adott a kalauznak borravalóul, amit ez szépen megköszönve, elfogadott.
A társaság kifelé indult. De még nem ért ki a parkból, mikor egyik is, másik is mondja: „És József főherceget mégse láttuk!”
Arra megy éppen szintén egy kertészféle, megszólítják:
– Mondja csak: hogyan láthatnók meg József főherceget?
– Éppen jókor kérdik. Nézzék, amott megy…
– Az a zubbonyos?
– Az.
A társaság majd hogy el nem süllyed szégyenletében. Az a zubbonyos alak volt a vezetőjük, akinek ők – a főhercegnek! – három forintot adtak borravalóul.
Délben pedig József főherceg mondotta Klotild főherceg asszonynak:
– Édes jó feleségem, a mai ebédet már megkerestem.
S előveszi zsebéből a három forintot s elmondja, hogyan kereste meg ezt az összeget.
A „borravaló”-t aztán szétosztotta a szegény gyermekek között.
Lejegyezte: Ponori Thewrewk István
