Mikor 1897-ben báró Bánffy Dezső miniszterelnök sajtó-szakasza ellen kitörőben volt az obstrukció, az újonnan alakult Újságírók Egyesületének az elnöke Mikszáth Kálmán volt, többen is hangos bekiabálással fejezték ki ellenvéleményüket.
Egy sajtó-tanácskozás után vacsorára gyűlt össze a klub és azon Mikszáth elnökölt, akkor már rég szabadelvű-párti országgyűlési képviselő, akinek pártállásánál fogva is kényes volt a helyzete.
A lakomán természetesen első sorban az elnököt köszöntötték föl. Mikszáth a tósztra válaszolva azt emlegette föl, hogy amikor ő mint újságíró negyvennyolcas szándékkal a mandátum végett Irányi Dániellel tárgyalt . . . Erre sokan közbekiabáltak:
– Bizony jobb is lett volna ellenzékinek lenni . . . ment volna inkább oda . . .
Mikszáthot egy darabig zavarták a közbeszólások, de egyszerre csak megvillant a szeme, ami rendesen azt jelentette, hogy új ötlet támadt az elméjében. A békétlenkedők felé legyintett a kezével egyet és így folytatta:
− . . . hagyjátok el, fiatal barátaim. Akkor még csakis újságíró voltam, akinek csak meg kell élni valahogyan. Azt gondoltam magamban, hogy ha már sajtkukac az ember, akkor igazán egészen mindegy neki. hogy ebbe vagy abba a sajtba esik-e. . .
Természetesen óriási derültség tört ki és az érdemes elnököt innét túl nem zavarták beszédében.
