Hakuin mester bölcs és főleg tiszta életű ember hírében állt a környéken. Történt azonban, hogy egy fiatal és gyönyörű leány teherbe esett, s szülei, módos élelmiszer-kereskedők előtt Hakuint jelölte meg a gyermek atyjául.
A szülők persze szörnyen felháborodtak, s felelősségre vonták Hakuint.
– Nocsak! – csóválta a fejét a mester, de ezen kívül mást nem is szólt.
Egy héttel azt követően, hogy lányuk egészséges lánygyermeknek adott életet, a szülők újra felkeresték Hakuint, s nála hagyták a kis ártatlant, mondván, nevelje fel ő, végül is ő az apja.
– Nocsak! – jegyezte meg a mester.
Egyébként nagyon jól gondját viselte a csöppségnek; egyetlen anya sem csinálhatta volna jobban: tejet szerzett neki, egyetlen pillanatra sem hagyta magára, tisztába tette, egyáltalán, mindent megtett, amit ilyenkor tenni kell. A környéken persze odalett a jó híre, s az emberek kerülni kezdték.
Így ment ez egy évig, a kislány szépen cseperedett. Érdekes módon a szomszédok többször is látták a kislány anyját a környéken ólálkodni, mintha gyermekét kívánta volna látni. A lány azonban sohasem vette a bátorságot, hogy beállítson Hakuinhoz, csupán a ház előtt lődörgött.
Egy szép napon aztán a fiatal anya nem bírta tovább, s bevallotta szüleinek, hogy a gyermek apja nem Hakuin, hanem egy fiatalember a halpiacról. A nagyszülők azonnal felkerekedtek lányukkal együtt, s elmentek Hakuinhoz, hogy bocsánatát kérjék, s hogy visszavegyék tőle a gyermeket.
A mester szó nélkül hallgatta hosszas magyarázkodásukat.
– Nocsak! – mondta, amikor átadta a gyermeket anyjának.
