Vas Gereben nem egy anekdotában számolt be arról, milyen is volt a rajongott színésznő, Déryné Széppataki Róza és színésztársainak az élete…
Kállay Miklós, a híres szabolcsi vicispán, nagy pártolója volt a magyar színészeknek. Ha színtársulat vetődött Nagykállóba, minden nap asztalánál látott vendégül hat színészt, s ha az esti bevétel nem ütötte meg a száz forintot, a magáéból pótolta ki, ami hiányzott.
A nézőhelyen mindenki pipált, legelül a nagyságos vicispán, úgy, hogy a színpad mécsei majd elaludtak a sűrű füsttől.
Egy ebéden Kállay azt mondja Dérynének:
– Ugyan kedves asszonyság, nem tennének meg nekem egy szívességet?
– Csak parancsoljon, nagyságos uram.
– Egyszer adjanak valami énekes darabot az én kedvemért?
– Mi már megelőztük volna nagyságod óhajtását, ha úgy volnánk itt, mint Váradon – bólintott a színésznő.
– Mát mi nincs itt, ami Váradon megvan? – kérdi nagy készséggel a vicispán.
– Inkább is az van itt, nagyságos uram, ami Váradon nincs; tudniillik: a nagy pipafüst. Maholnap beszélni sem bírunk tőle, nem hogy énekelni tudnánk.
– Majd arról is teszünk! – ígérte Kállay Miklós.
És a következő előadáson, mielőtt a kárpitot felvonnák, hátrafordult a közönség felé, és így szólott:
– Halljunk szót!… Az actrixok (a színésznők) panaszolkodnak, hogy a nagy pipafüst miatt beszélni is alig tudnak. Tehát atyafiak, jó lesz azt a pipát letenni, mert ha valamennyien dohányzunk, pénzért sem kívánhatjuk, hogy beszéljenek.
Erre mindenki letette a pipát, csak Kállay Miklós emelte fel a magáét, mely a beszéd alatt kialudt, és a súgólyukhoz lépve, benyújtotta az odúba a hosszúszárú ezüstkupakost, azt mondván a súgónak:
– Uram-öcsém, gyújtsa meg ezt a pipát!… Mert quod non licet bovi, licet Iovi. (Amit nem szabad az ökörnek, szabad Jupiternek.
Forrás: Vas Gereben: A nemzet napszámosai után
