A vidám pillanatokban Ady szerette egymás ellen heccelni jó barátait, Tihanyi Lajost, Márffy Ödönt és Bölöni Györgyöt…
„A piktorokkal én barátkoztatom össze Adyt, néha elviszem egy-egy műterembe. Ekkortájt kint lakom a Dráva utcában, egy új városi házban. A lakáson Tihanyi Lajossal osztozunk, amennyiben műterem tartozik hozzá, és Tihanyi itt dolgozik. Egyszer beteg voltam néhány napig; Ady és a Pesten idéző Léda meglátogattak. Benézett hozzám Tihanyi, s előkerült közös barátunk, Márffy Ödön, aki ugyancsak a házban lakott. Sőt, ő volt a ház gondnoka is. Ezért örökös harcban álltak Tihanyival, aki nem szeretett házbért fizetni. »Fizess!« – ez volt Márffy fogadjistene Tihanyinak, ha találkoztak. Néha nem is szólt, csak kezével mutatta a pénzszámolás gesztusát. A beteglátogatás poharazás közben eltartott reggel nyolc óráig, és Ady kedvteléssel heccelte egymás ellen a két festőt. Eleinte Márffy ellen Tihanyit, de később Tihanyira került a sor, aki egyetlen volt köztünk, aki bajuszt viselt.
– Hogy viselhet valaki bajuszt? – évődött Ady. – Intelligens ember maga? Modern festő? Frászt! Vágassa le azt a bajuszt.
– Majd holnap – ígérgette Tihanyi. – Levágatom, ha nagyon akarja, hogy Ady Endre kedvére tegyek.
– Mit? Holnap? – követelődzött jókedvűen Ady. – Most azonnal!
Tihanyi kezét lefogtuk, s fél bajuszát Márffy lenyisszentette egy ollóval.
– Mutassa? Hadd látom? – évődött Ady, a lámpa alá vonva a félbajszos Tihanyit. – Lám, így néz ki egy intelligens ember.”
Forrás: Bölöni György: Az igazi Ady.; Rockenbauer Zoltán: Apacs művészet, Kossuth
