Az emberek nem tudnak humor nélkül élni, valami fel kell, hogy dobja a szürke hétköznapokat. Az intelligens humor egyik legismertebb nagykövete a mozivásznon egy alacsony, nem éppen szívtipró külsejű, szemüveges fazon, akit sokan csak Mesternek hívnak.
A legtöbben persze Woody Allen néven ismerjük. Legyen szó szerelemről, művészetről vagy az élet legegyszerűbb dolgairól, a fantasztikus humorral megáldott színész-rendező legendának mindenre van néhány humoros mondata. Ebben a leckében ő osztja meg velünk a legnagyobb bölcsességeit
A Midnight in Paris c. film hőse a sikeres, fiatal, jóképű hollywoodi forgatókönyvíró (Owen Wilson), aki éjfélkor eltéved Párizsban, beül egy arra járó kocsiba, visszarepül a húszas évekbe és az összes ideáljával (Hemingway, Scott Fitzgerald, Picasso, Dali, Bunuel) találkozik. Adódott a kérdés, ha Woody Allennek megadatna ez a lehetőség, kikkel találkozna szívesen?
„Senkivel. Egész életemben kerültem az ideáljaimat, mert Groucho Marxszal nagyon csúnyán megjártam. Ő volt nekem az isten, aztán kiderült, hogy még annyi humora sincs, mint szegény nagybátyámnak. Nincs annál tragikusabb, mint mikor egy világraszóló bűvész még egy nyomorult nyulat se tud kiénekelni a cilinderből. Akkor megfogadtam, nem rombolom tovább az illúzióimat. Nem akarom tudni, melyik eszményemnek van isiásza, melyik éhezik és melyik ásít az unalomtól.” – hangzott a Mester válasza, aki szerint a nosztalgia egy nagy illúzió, mert az ember csak a szépre szeret emlékezni.
„Filmemben feltárulnak a húszas évek, a konflis, a gyönyörű nők, a patakzó pezsgő, a kacagás. De ha belegondolunk, hogy mit éltek át az emberek, mikor el kellett menniük a fogászatra? Se novocain, se penicillin, de még légkondicionálás se volt. Már a puszta gondolattól is kiver a víz. Ezt még a Maxim táncosnőinek karcsú dereka se kárpótolja. Szóval vacak itt, de maradok.”
