A verseken, fordításokon kívül gyermekek számára is rengeteg mesét, sajátos mitológiájú és hangulatú történetet írt Pilinszky János angol műfordítója, Sylvia Plath férje, Ted Hughes költő, műfordító.
Nyolcvanöt éve, 1930. augusztus 17-én született Ted Hughes angol költő, műfordító, 1984-től haláláig Nagy-Britannia koszorús költője. A Yorkshire megyei Mytholmroydban, mocsaras, érintetlen szépségű vadregényes környezetben látta meg a napvilágot. Szülei a helyi közösség megbecsült tagjai voltak, első világháborús veterán édesapja, a gallipoli ütközet egyik túlélője ácsként dolgozott. Ted és fivére leginkább a környékbeli mocsaras területen szerettek játszani, s mindketten ekkor váltak a növény- és állatvilág megszállott megfigyelőivé.
TED HUGHES: A FEKETE KABÁT
(részlet)
Emlékszem, kimentem oda,
Az elhúzó apályban, az északi-tengeri jeges szél
Felvérző elevenembe
Vágott – a határon kívüliség nosztalgiája
Volt ez, boldog érzés. Egyedüli emlékem
A fekete nagykabátról. Tapodás a nedves
Homokzátonyon. Azt hiszem, bámultam
A tengert. Megpróbáltam teljesen magányosnak
Érezni magam, egyszerűen csak magam, éles határaimmal –
Én és a tenger, egyetlen nagy tabula rasa,
Mintha visszatérő lábnyomaim
A sugárszövedékből, a horizontszéles törléssávból
Mindent újra tudnának kezdeni.
Középiskolai tanulmányai végeztével Hughes két évet szolgált a Királyi Légierőnél, majd a cambridge-i Pembroke College hallgatója lett. Már serdülőkorától kezdve írt verseket, rövid állattörténeteket, s így kezdetben angol irodalmat hallgatott, később felvette az archeológiát és az antropológiát is. 1954-ben lediplomázott, s Londonba ment, ahol többféle foglalkozással is megpróbálkozott: volt állatkerti gondozó, kertész és korrektor is.
Még egyetemista korában barátaival együtt irodalmi folyóiratot alapított St. Botolph’s Rewiew címmel, ennek egyik szerkesztője maradt az egyetem elvégzése után is. 1956-ban a lap készítői hatalmas bulit rendeztek Cambridge-ben, amelyen Hughes összeismerkedett az ott Fullbright-ösztöndíjas Sylvia Plath amerikai költőnővel. Kapcsolatuk viharosan indult, állítólag csókolózás közben Sylvia úgy arcon harapta Hughes-t, hogy annak eleredt a vére. Ez a fajta szenvedélyesség, az érzelmi kitörések, viharok a későbbiekben is jellemezték az 1956 nyarán házasságba forduló kapcsolatukat. Két eltérő kultúrájú és neveltetésű, egészen különböző habitusú művészember kötötte össze életét és sorsát, s egyes irodalomtörténészek szerint ez a különbözőség vezetett a tragédiához, Sylvia 1963-as öngyilkosságához.
Házasságkötésük után Amerikába mentek, ahol először Massachusettsben, majd Bostonban kaptak tanári állást, emellett mindketten folytatták irodalmi tevékenységüket. 1957-ben Hughes kötete, A Sólyom az esőben megnyerte a Harper’s verspályázatát, megjelentették Amerikában és Angliában, a kritikusok az ifjú költőt rögtön az angol költészet egyik megújítójának kiáltottak ki. 1959-ben, egy hosszú amerikai körutazás után a költő-házaspár Angliába ment, s Londonban telepedett le. Itt született meg lányuk, Frieda Rebecca 1960 áprilisában, s ebben az évben megjelent Hughes Lupercalia című kötete, amely hamarosan elnyerte a Somerset Maugham-, valamint a Hawthornden-díjat is. 1961-ben Devonba költöztek, ahol megvették és berendezték régóta vágyott házukat, amelyet Court Green-nek neveztek el. A házasság válságát azonban sem az új otthon, sem az 1962 januárjában megszülető kisfiú, Nicholas Farrar nem tudta megállítani. Hughes elköltözött otthonról, s nem sokkal később el is váltak. Ebben az időszakban jelent meg a Thom Gunn-nal közös Válogatott versek című kötete, amely a kritika szerint fordulatot hozott a XX. századi angol lírában.
1963. február 11-én Sylvia Plath öngyilkos lett, Hughest annyira megrázta az esemény, hogy évekig semmit nem írt. Annál többet cikkeztek róla, a feminista kritika önző, érzéketlen és hűtlen férfiként emlegette, aki halálba kergette szép és tehetséges feleségét. Hughes – jó érzékkel – nem felelt a vádaskodásokra, nem próbálta megvédeni, sem jobb színben feltüntetni magát, ehelyett segített megjelentetni Plath posztumusz kötetét, az Arielt.
A sors kegyetlen fintora, hogy 1969-ben élettársa, Assia Wevill – akiért Sylviát annak idején elhagyta – szintén öngyilkos lett, s halálba segítette közös kislányukat, Shurát is. Hughes e csapás után megírta egyik legsötétebb tónusú művét, az 1970-ben napvilágot látott Varjút.
1970-ben feleségül vette Carol Orchardot, megújult erővel kezdett alkotni, s részt vett a Modern Poetry in Translation című folyóirat szerkesztésében is. E minőségében került kapcsolatba a magyar irodalommal, megismerkedett Pilinszkyvel, akinek egyik legavatottabb angol fordítója volt, két kötetet is megjelentetett tőle. E tevékenységéért 1993-ban Pro Cultura Hungaria kitüntetést kapott a magyar államtól, s a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia tiszteletbeli tagja lett.
A verseken, fordításokon kívül gyermekek számára is rengeteg mesét, sajátos mitológiájú és hangulatú történetet írt, a Vasember című művéből Szuper haver címmel amerikai rajzfilm is készült. A sokszor fenyegető, vad és kegyetlen emberi világról szóló mondandóját előszeretettel adta elő fabulákban, s ezért egyfajta XX. századi Aesopusnak is nevezték.
1984-ben Poet Laureate, Nagy-Britannia koszorús költője lett, vagyis hivatalosan kinevezett udvari költő. II. Erzsébet nagyon kedvelte Hughest, Károly herceg pedig kifejezetten jó barátságban volt vele.
A 90-es évek végén a még mindig aktívan alkotó Hughes-nál rákot diagnosztizáltak, ám betegségét eltitkolta környezete elől, s megírta Plath emlékére a Születésnapi levelek című versgyűjteményét, amely 1998 márciusában jelent meg. Hughes még egy ideig élvezhette e gyönyörű mementó sikerét, ám állapota rosszabbodott, s 1998. október 28-án devoni otthonában meghalt.
1999-ben a Születésnapi levelekért posztumusz megkapta Nagy-Britannia legjelentősebb költészeti kitüntetését, a T.S. Eliot-díjat, amelyet Frieda lányuk vett át.
