Cikk elküldése

Küldd el e-mailben a(z) Anthonis van Dyck, segédből udvari festő című cikket ismerősödnek!

Neved:

E-mail címed:

A címzett neve:

A címzett e-mail címe:

Üzenet:

A levelet sikeresen elküldtük!
Köszönjük, hogy tovább küldted cikkünket!

Kultúra

Anthonis van Dyck, segédből udvari festő

Szerző: / 2019. december 9. hétfő / Kultúra, Képzőművészet   

Anthonis van Dyck flamand festő, a XVI. századi portréfestészet megújítója által kialakított úgynevezett társasági arckép nemcsak kortársaira volt nagy hatással, hanem szinte napjainkig tovább él.

Anthonis van Dyck (Anthony van Dyck) flamand festő, a XVI. századi portréfestészet megújítója, I. Károly angol király udvarának művésze 1599. március 22-én született Antwerpenben. Eredeti neve Antoon van Dijck volt. Kivételes tehetségét korán felfedezték, tízéves korától festészetet tanult, mestere idősebb Hendrick van Balen volt. Öt év múlva már rutinos művésznek számított, erről árulkodik 1613-14-re datált önarcképe is. 1615 körül önálló műhelyt hozott létre ifjabb Jan Brueghellel, az elismert flamand festő, Pieter Bruegel unokájával, 1618-ban pedig felvették szabad mesternek az antwerpeni Szent Lukács Festőcéhbe. Pár év elteltével a város – sőt egész Európa – fő segéde lett, többek között Peter Paul Rubens műhelyében.

Anthonis van Dyck: Önackép napraforgóval, 1633 (Fotó: Wikiart)

Tizennégy éves korából már elismert műveket hagyott ránk, és tizennyolc volt csak, mikor a budapesti Házaspárt festette, ezt a biztos kezű, fölényes technikai tudásra és mély, érett emberismeretre valló remekművet. Vécsey Axel művészettörténész szerint „bántotta, hogy szinte kizárólag portrékat rendeltek tőle; de épp ebben a kreativitásnak legkevesebb teret hagyó, s emiatt az ítészektől lebecsült műfajban alkotta legnagyszerűbb műveit. Van Dyck portréinak centruma nem az arc, amit mindig a melankólia aurája leng körül; inkább a társadalom színpadán leosztott szerepekhez tartozó, fegyelemmel viselt maszkok ezek, semmint a karakter valódi tükrei. Hanem annál élőbbek, őszintébbek a kezek: árulkodnak a jellemről, történeteket mesélnek a hősökről. Itt a házasság hagyományos szimbóluma, a két egymásba simuló jobb kéz oly módon fűzödik össze, hogy egyszersmind kiemelje az asszony értékes gyémánt jegygyűrűjét. Büszkeség, gyengédség, bizalom és gondoskodás sűrűsödik ebben az egyetlen gesztusban. S noha a pár túl van a hamvas ifjúságon, azért mégsem lehetetlen, hogy a kép egy frissen kötött házasságnak állít emléket”.

1620-ban utazott először Angliába, ahol I. Jánosnak dolgozott 100 font fizetség fejében. Néhány hónap múlva visszatért Flandriába, majd 1621-ben Olaszországba ment, hogy az olasz festők technikáját tanulmányozza. Noha Rubenst tekintette igazi mesterének, nagy hatással volt rá Giorgione és Tiziano is. Akkor kezdett el portréfestészettel foglalkozni. Veronese, Tiziano és Rubens hagyományait folytatva kifejlesztette a teljes alakos portréstílust, amellyel osztatlan sikert ért el az arisztokrácia körében. 1627-től ismét szülővárosában dolgozott, felhasználva lélektani megfigyeléseit is, előnyös portrékat festett flamand támogatóiról.

 Anthony van Dyck: Házaspár képmása, 1617–1618 körül, Szépművészeti Múzeum (Fotó: Kibelbeck Mara/Cultura.hu)

1632-ben I. Károly meghívta udvari festőjének, mintegy negyven portrét festett a királynak, harmincat a királynőnek (aki másnak nem is ült modellt ebben az időszakban), és kilencet Stafford hercegének. Az angliai főurakat is szép számban megörökítette.

Második hazája Anglia lett, Londonban nagy műtermet rendezett be. Hírnév iránti vágya és költséges életmódja miatt azonban később szinte minden megrendelést elvállalt, futószalagon gyártotta a portrékat. Hogy a határidőket tartani tudja, segédekkel festtette meg a ruhákat, ő csak a fejet ábrázolta a vásznon, végül már csak az utolsó simításokat végezte a képeken.

1638-ban elvette Lord Ruthven lányát, Maryt, aki egy ideig a királynői trónus várományosa is volt. A következő években többször járt Flandriában és Franciaországban. Párizsi útja során súlyosan megbetegedett, és nem sokkal hazatérte után, 1641. december 9-én Londonban elhunyt.

Anthonis Van Dyck: Stuart Mária Henrietta esküvői portréja, 1641 Szépművészeti Múzeum (Fotó: Kibelbeck Mara/Cultura.hu)

Noha igazi területe az arcképfestés volt, Van Dyck művészetének egy részét bibliai és mitologikus kompozíciók jellemzik (A keresztvitel, Részeg Silenus). Fennmaradt történelmi festményeinek egy listája is, de az abban felsorolt művek elpusztultak. Az általa kialakított úgynevezett társasági arckép nemcsak kortársaira volt nagy hatással, hanem szinte napjainkig tovább él. 2019 februárjában Anthonis van Dyck Stuart Mária Henrietta hercegnőt ábrázoló portréjával gyarapodott a Szépművészeti Múzeum gyűjteménye;

Olvastad már?

Kapcsolódó cikkek