„Költő volt, csak költő, semmi több. Költő volt – valódi költő – nem kevesebb” – írta halála után Karinthy Frigyes, a megértő barátról, Somlyó Zoltánról, akinek Az átkozott költő című kötete mintha beteljesítő volna a sorsát is.
Százharminc éve, 1882. június 22-én született Somlyó Zoltán költő, újságíró, műfordító, a magyar irodalom különös alakja: verseiben olykor Kosztolányi művészi magaslatai csillannak meg, hogy azután aláhulljanak a banalitások mélységeibe.
Ő maga „elátkozott költőnek” nevezte magát, hiszen pályáját kettétörte a Tanácsköztársaság eszméiben való csalódás és a véget nem érő éhezés és szegénység.
Schwartz Simon nagykereskedő fia a Zala megyei Alsódomborúban látta meg a napvilágot, családi nevét tizennyolc éves koráig viselte. Iskoláit Nagykanizsán, Csáktornyán, majd Székesfehérváron járta, s a magyar érettségin állítólag azért bukott meg, mert Szendrey Júliáról tiszteletlenül beszélt. Még gimnazistaként jelentek meg első versei a Zala című lapban, de ennek nem örülhetett: a szellemi teljesítményeket nem sokra értékelő apja naplopónak nevezte és megvonta tőle a támogatást.
Somlyó 1901-ben érkezett Budapestre, ahol a Magyarország című lapnál kezdett címszalagokat írni, de a verselést sem hagyta abba. 1902-ben megjelent első kötetét, amely a Dalok a piros kendőtől a hatcsattos czipőig címet viselte, érdektelenség övezte. A költő 1903-tól három évig a hadseregben szolgált, aztán megpróbált otthon letelepedni, de apja elüldözte. A fővárosba visszatérve, ahol kalandos szerelmi és becsületbeli ügyekbe keveredett, a Magyar Nemzet munkatársa lett. A Magyar Színház egyik statiszta színésznőjét vette feleségül, de házassága balul sikerült: rövid idő alatt állását és feleségét is elvesztette.
Somlyó ezután tömegszállásokon húzta meg magát, aludt pincében krumpliszsákon, a Rákóczi úti sírkőtárban, utcai padokon, menekülve a rendőrök elől. Közben kuplékat írt, ezeket az Üllői úti kávéházaktól az Andrássy úti kabarékig mindenhol énekelték.
Somlyó Zoltán: Ülvén hideg szobákban
Ma arcomon redőzik ruhámnak gyűrődése
s megrokkant szívvel álmom nem hagyom én el mégse!
Meám, te örök könyvem, te melegkarú álmom:
engedj a kandallóknak legszebbje mellé állnom,
amelynek lángja: véred, rostélya: forró ajkad
s márványa: mind a szépség, mi végigömlik rajtad.
1908-ban mecénásra tett szert, akinek révén a Szabadság című nagyváradi lapnál kapott állást. Itt barátságot kötött Juhász Gyulával, Emőd Tamással, de a szerkesztő feleségével történt affér miatt távoznia kellett. Következő állomása a Szeged és Vidéke lett, ahol már méltányolták a jó tollú újságírót, de amikor vérző gyomorfekéllyel küzdött, helyét mással töltötték be. Szeged mégis életének fontos állomása lett, hiszen itt jelent meg első jelentős kötete, a Dél van, amelynek nyomán felfigyelt rá Kosztolányi Dezső és Karinthy Frigyes.
1911-ben megjelent Az átkozott költő című, legsikeresebb kötete, amely egymás után két kiadást ért meg. Életének legharmonikusabb időszaka következett, a Bácskai Hírlap munkatársa lett. Műfordítással is ekkor kezdett foglalkozni, Baudelaire, Maupassant, Voltaire, Rousseau, Gerhart Hauptmann műveit ültette át magyarra. Az első világháború idején újra megnősült, de ez a házassága sem tartott sokáig. 1918-ban jelent meg Maupassant A szép fiú című regényének fordítása országos sikerrel. A Tanácsköztársaság idején lelkesen vett részt az eseményekben, de a bukás után nem érte semmilyen hivatalos megtorlás.
Somlyó Zoltán: Könyvek, amiket sosem olvashattam
Ó, hányszor gondolok tirátok,
minden széptől és jótól elhagyottan:
ti könyvek, miket sosem olvashattam!
Ti titokzatos, messzi hűs lapok!
Betűknek mérhetetlen tengermélye:
nem vihettek magasba és a mélybe…
Ott sorakoztok messzi polcokon
a titkotok két tábla közt bezárva –
s nekem nincs kulcsom ebbe a szent zárba…
De hűvös őszi alkonyatokon,
mikor hangja sikolt a szélkakasnak,
lelkemre éles fénysávok szakadnak…
És megindul köröttem csendesen
nem olvasott könyveknek légiója
s magával ránt a tisztább régiókba…
Megálmodom – ki eljő egykoron –
a legnagyobb gondolkodót a földön:
(hol leszek én, mire csillaga följön!…)
S az új Gutenberget is, aki majd
könyvét a lelkünk ráncaira írja…
S a nagy Költőt is, ki Dantét lebírja…
Ki jókedvet és szabadságot ád
a gályapadhoz láncolt embereknek,
kik egy könyv fölé borulva remegnek…
1920-ban elvette Bolgár Margitot, egy balatonboglári bádogosmester lányát, és még ugyanebben az évben megszületett egyetlen fiúgyermeke, a későbbi Kossuth-díjas költő, Somlyó György. A család nyomorban tengette életét, Somlyó írásai csak kisebb lapokban jelentek meg. Az irodalmi életbe 1921-től sikerült visszatérnie. 1922-ben egy erotikus versgyűjteményt publikált saját kiadásban A férfi versei címmel, utolsó önálló kötetet 1924-ben jelent meg Szűz Miléva címmel. Miután harmadik házassága is tönkrement, 1925-ben a Karinthy gyerekek nevelőnőjét, egy bécsi vendéglős lányát vette el. Élete nem került egyenesbe: 1928-ban meghalt kislánya, kiújultak gyomorproblémái, anyagi forrásai megcsappantak. 1934-ben már csak havi 4-5 verset tudott lapoknál elhelyezni, a honorárium még kenyérre sem volt elegendő.
Somlyó Zoltán 1937. január 7-én hunyt el Kruspér utcai lakásában. „Költő volt, csak költő, semmi több. Költő volt – valódi költő – nem kevesebb” – írta róla halála után Karinthy Frigyes, a megértő barát. Hagyatékát, együtt fia, Somlyó György Kossuth-díjas költő, író, műfordító kézirataival, relikviáival, könyveivel – idén márciusban adományozta a Petőfi Irodalmi Múzeumnak unokája, Somlyó Bálint, az ELTE Esztétikai Tanszékének docense.
