„A tettek magjának gyümölcsérését senki el nem kerülheti…” Baktay Ervin festőművész, művészettörténész, orientalista, asztrológus, író, műfordító, aki elkészítette a Kámaszútra első magyar fordítását 125 éve született.
India kultúrájának egyik legfontosabb korabeli kutatója, számos könyvével, cikkével, kiállítás-rendezésével mindmáig legnagyobb magyar népszerűsítője volt a több mint ötven éve elhunyt Baktay Ervin. Jómódú budapesti polgárcsalád sarjaként Gottesmann Ervin néven látta meg a napvilágot; 1890. június 24-én született Dunaharasztin. Reálgimnáziumi tanulmányait követően, 1910-től Hollósy Simon festőiskolájában képezte magát Münchenben.
„Mindennek megjön a maga ideje, és mindennel akkor találkozunk, amikor bensőnkben megértünk a találkozásra.”
Harcolt az első világháborúban, már 1915-ben a harctérre került, végül 1918-ban hadnagyként szerelt le. A háború utáni években orientalisztikai tanulmányokat folytatott, érdeklődése az ind eszmeiség és művészet felé fordult. Érdekes adalék életéről, hogy még fiatalemberként megalapította a vadnyugati, majd 1931-ben az indián-játékot, amelyben ő maga volt a Sheriff (E. H. Bucktye) és a Főnök (Heverő Bölény). Erre utal a Hopp Ferenc Ázsiai Művészeti Múzeumban 2015 márciusában nyílt, róla szóló kiállítás címe is: Az indológus indián – Baktay Ervin emlékezete. Ekkor jelent meg az életét és munkásságát összefoglaló új tanulmánykötet is ugyanezzel a címmel.
Festőművészként indult, majd fordításaival, tanulmányaival, útikönyveivel szerzett nevet magának, s a mára világhírűvé vált indiai festőnő, Amrita Sher-Gil nagybátyjaként családi élete is szorosan kapcsolódott Indiához. Jelentőset alkotott földrajztudományokban, asztrológiában, művészettörténetben és Kőrösi Csoma Sándor hazai kultuszát egyenesen Baktaynak köszönhetjük.
Első indiai útján (1926-1929) behatóan megismerte az ottani vallásokat, filozófiai irányzatokat, művészeteket, az országban élők életét, sokszor nyomorúságos helyzetét, találkozott Mahátma Gandhival is. Tapasztalatairól hazaküldött hírlapi cikkekben számolt be, magát a maharadzsák udvarában vállalt portréfestésből tartotta fenn. Első jelentősebb írásai a Nobel-díjas indiai költőt, Rabindranath Tagorét mutatták be, elemezve a hinduizmus eszmevilágáról adott átfogó képet, egyúttal ismertetve a keleti és nyugati gondolkodásmód különbségét (Rabindranath Tagore az ember, a művész és a bölcs, 1922). Nevéhez fűződik a híres indiai szerelmi tankönyv, a Kámaszútra fordítása is.
„A legletisztultabb hindu felfogás is azt vallja, hogy leghelyesebb, ha mindenki a maga mivoltának megfelelő úton jár és törekszik, s a hinduk legértékesebbjei ma is, mint régen, minden vallást, minden hitet nagyrabecsülnek.”
„Mindaz, amit érzékeinkkel felfoghatunk, más és más jelleget, színt és értelmet kap aszerint, milyen érzés, milyen lelkiállapot kíséri az érzéklést, mint tevékenységet. Minden olyanná válik számunkra, amilyen szemmel nézzük, ahogyan felfogjuk. A világ ebben az értelemben valóban csak „akarat és elképzelés”.” (Baktay Ervin: India bölcsessége – Szanátana Dharma – Az Örök Törvény)
1928-ban a tibeti fennsíkon fekvő Ladakh hegyei közé utazott, Zanglában és Pouktalban felkereste azokat a kolostorokat, amelyekben a magyarság őshazáját kereső, a tibetológia tudományát megalapozó Kőrösi Csoma Sándor élt és dolgozott. Sérült csigolyával, rosszul kezelt tífusszal, maláriától gyötörve, hol gyalog, hol lóháton, de elérte célját. Élményeit A világ tetején című kétkötetes munkájában adta közre 1930-ban és 1934-ben.
Hazatérése után, 1930-ban a Magyar Földrajzi Társaság választmányi tagja lett, ismeretterjesztő írásaival, előadásaival, könyveivel (India, Magyar utazó Indiában, Messzeségek vándora) a szélesebb közönség számára is megismerhetővé tette az indiai kultúrát. 1933-ban a debreceni Tisza István Egyetemen bölcsészdoktorává avatták, 1934-ben A Földgömb folyóirat szerkesztője, a földrajzi ismeretterjesztés egyik fő szervezője lett. Kőrösi Csoma Sándorról írt életrajzának (Háromszéktől a Himalájáig) első kiadása 1942-ben jelent meg.
1946-ban a Hopp Ferenc alapította Kelet-Ázsiai Művészeti Múzeum munkatársa, az indiai osztály vezetője lett, ezzel párhuzamosan a budapesti egyetemen meghívott előadóként az indiai művészet történetéről adott elő. 1956-57-ben az indiai kormány meghívására részt vett a Buddha születésének 2500. évfordulóján rendezett buddhista kongresszuson. 1958-ban jelent meg a háromkötetes India művészete, amelyet 1964-ben németül is kiadtak.
Baktay Ervint 1958-ban nyugdíjazták, 1963. május 7-én Budapesten halt meg. Emléktáblája egykori lakóhelye, a Budapest XI. kerületében található Eszék utcai ház falán, szobra az érdi Magyar Földrajzi Múzeum parkjában és szülővárosában, a róla elnevezett téren, a nevét viselő képzőművészeti gimnázium közelében látható.
