Vörös postakocsin utazik velünk hol az országban, hol vissza az időbe, elkísér az Ezeregyéjszaka Szindbádjával soha nem volt utakra. Tér és idő összefolyik neki köszönhetően, álom és ébrenlét szélén járunk vele. Gyermekkorától író akart lenni a 80 éve hunyt el Krúdy Gyula.
Művészete Mikszáthból indult ki, s később is sokszor felbukkant az írásában a mikszáthi hang egy-egy szólama. Fiatal korában rövid történeteket írt, Mikszáth palóc színtereit áthelyezte a Nyírségbe, ahol a világtól elzárkózott, beporosodott öreg nemes urak rágódnak bús emlékeiken, kopott festésű, mohos fedelű oszlopos kúriában, – vagy öreg szepesi kisvároskákba, legszívesebben a havas hegyek alján.
Szindbád, Rezeda Kázmér, Alvinczi Eduárd
„Hírlapírónak szöktem el a szülői háztól, vidéki színésznőbe bolondultam, boldog voltam, művész voltam, ittam, mulattam, szerettem, nem is tudom, hogy mi történt velem…” – vallott egyik írásában életéről, amely olyan volt, mintha egy ihletett órán ő maga teremtette volna.
Korai gyermekéveitől fogva író akart lenni Szindbád, Rezeda Kázmér, Alvinczi Eduárd megteremtője, Krúdy Gyula, aki 1878. október 21-én született Nyíregyházán és 80 éve, 1933. május 12-én halt meg, több mint 60 regényt, 3000 elbeszélést, ezernél több cikket hagyott maga után.
Alakja olyan, mintha az író maga teremtette volna egy ihletett órán. Apja jómódú ügyvéd, anyja cselédlány, számos gyermekük szerelemgyerek, csak a tizedik után törvényesítették kapcsolatukat. Gyula, az elsőszülött fiú kora gyermekéveitől fogva csak író akart lenni. 15 évesen megjelent első novellája, diáktársaival megalapította a Nyíregyházi Sajtóirodát, hogy hírekkel lássa el a fővárosi lapokat. Az érettségi előtt Debrecenbe szökött hírlapírónak, egy ideig a nagyváradi Szabadság munkatársa volt, 1896-ban a millenniumi ünnepségekre Pestre utazott, s végleg a fővárosban maradt.
„Minden embernek van valami titka, amelyről sohasem beszél életében. Régen elmúlt dolgok, szégyenek, kalandok, szívfájások és lelkipofonok. Az volna a legérdekesebb olvasmány, amelyet a halálos ágyán mondana el valaki őszintén, igazán: a titokról, amelyről az életen át hallgatott.” (Krúdy Gyula: Szindbád titka)
„Az embernek csak az első lépést kell megtenni a züllés útján, a második lépés már természetszerűleg következik.”
Budapesten alakította ki sajátos életformáját, a bohémvilág kedvenc találkozó- és mulatóhelyei voltak fő támaszpontjai, itt teremtődött meg írásainak sajátos, „krúdys” légköre, s itt talált rá különc figuráira is. 1897-ben megjelent első novelláskötete, az Üres a fészek, ettől kezdve évente jelentkezett 2-3 kötettel és naponta jelentek meg írásai különböző lapokban. Fáradhatatlanul dolgozott, írás közben csak rövid cigarettaszüneteket tartott. Ahogy Schöpflin Aladár írja a Nyugatban, hogy alig volt lap, amelybe ne írt volna, sokszor ugyanaznap öt-hat újságban is megjelent tárcája. Hajtotta a megélhetés kényszere és a mindennapi néhány liter bor utáni vágy kényszere. Az éjszaka lovagja volt, magas, erős csontozatú, kissé hajlott alakját ott lehetett látni az olcsó éjjeli helyek asztalainál. Az életmód hasonlósága az állandó átéjszakázott lelkiállapot bizonyos rokonságot mutat Cholnoky Viktorral, de Krúdy egész más álomvilágban élt, mások is volta a képzetkapcsolásai.
Testi erejéről, soha nem nyugvó szerelmi étvágyáról, a szakácsművészet, a finom nedűk iránt érzett vonzalmáról, féktelen mulatozásairól legendák keringtek a városban. Kétszer nősült, négy gyermeke született, anyagi helyzete ritkán volt stabilnak mondható, többször fenyegette a kilakoltatás réme.
„Az emberek sokkal boldogabbak volnának, ha nem volna irodalom. Továbbra is születnének, szeretnének, meghalnának. A nagy, gyönyörűséges Életnek semmi köze sincs az apró, sűrű betűcskékhez. Az írók, mint egy titkos szövetség, századok óta mérgezik az emberek lelkét, hogy maguk meg tudjanak élni. A meséik, a dalaik mind arra valók, hogy nyugtalanságot, zavart idézzenek elő az emberi lelkekben. És ha egy családba beköltözött az irodalom édes mérge, ott nyomon következik a boldogtalanság. Az írók feleségei mind szerencsétlen asszonyok.” (Krúdy Gyula: A vörös postakocsi)
„álmoskönyvet írtam”
Írói pályájának első szakaszára a romantika, Jókai, Mikszáth és Reviczky Gyula, a külföldi írók közül Turgenyev hatása nyomta rá bélyegét. A századfordulóig majdnem félezer elbeszélést írt, a lapokban hét kisregénye jelent meg és novelláskötetet is kiadott. Idővel a történelmi témák felé fordult. 1911-ben a Szindbád ifjúsága és utazásai című kötetben teremtette meg Szindbád alakját, s egyben saját költői alteregóját is. A Szindbád-történetek középpontjában az utazás, az eltűnt idő utáni vágyakozás, a jelen sivársága elől való menekülés áll. A mitikus hajós alakja tűnik fel a Francia kastély, a Szindbád: A feltámadás, a Szindbád megtérése és a Purgatórium lapjain is. A Szindbádból a színészkirály, Latinovits Zoltán főszereplésével Huszárik Zoltán készített felejthetetlen filmet 1971-ben.
Első igazi közönségsikerét A vörös postakocsi című regényének köszönhette, amelyben a századforduló Pestjének világát idézte fel. Az I. világháború idején született művei (Palotai álmok, Aranykéz utcai szép napok) az éjszakai világ krónikái. Műveiben csodás illatok, ízek, finoman derengő női testek idéződnek fel, finom pasztellszínekkel festi meg varázsos világát.
„Aztán elrepült sok esztendő, amelyet elviselhetővé tett a folytonos munkálkodás, holott írói sikerem szinte elátkozottan, némán elkerült körülbelül harmincöt esztendős koromig. A Szindbád-novellák nagyszerű ellenségeket, váratlan olvasókat szerzettek. Sok sápadt, gyűlölködő arc lett ismerősöm. A könyvkiadó bátorságot kapott. A könyvecskéket kezdték venni Pesten és a Felvidéken. A sorsom mindenfelé taszigált, a város egyik negyedéből a másikba. Mindig messzi Budán szerettem volna lakni, de csak a Margitszigetig jutottam, egy régi házba, a hosszú, elgondolkoztató őszöket, emberhangtalan teleket töltöttem. Itt álmoskönyvet írtam.” (Krúdy Gyula: Vallomás)
Krúdy az 1918-19-es forradalmak idején szerkesztette a Néplapot, tudósított a kápolnai földosztásról. A húszas évek elejétől népszerűsége csökkent, anyagi és publikációs gondokkal küzdött, egészsége is megrendült. E korszakának csúcsa a Rezeda Kázmér szép élete, amely csak halála után jelent meg.
1930-ban megkapta a Baumgarten-díjat, de a jelentős pénzösszeggel járó elismerés alig enyhített anyagi gondjain. El kellett költöznie a Margitszigetről, ahol 1918 óta lakott, utolsó éveit szegénységben, nehéz anyagi körülmények között élte. 1933 tavaszán állapota rosszabbodott, anyagilag is mélypontra került, az író május 12-én, hajnalban hunyt el.
Felhasznált irodalom:
Schöpflin Aladár levelezése
Krúdy Gyula: Vallomások
MTI Sajtóarchívum
https://www.youtube.com/watch?v=TnEn-P7z_3Y
