A Goncourt testvérek műveikben a legkülönfélébb társadalmi rétegek életét örökítették meg a maguk sajátos eszközeivel. 120 éve, 1896. július 16-án hunyt el Edmond Goncourt francia író, a Goncourt Akadémia egyik megálmodója.
Élete és munkássága elválaszthatatlan Jules nevű testvérétől, akivel együtt írták regényeiket, színműveiket, tanulmányaikat, s együtt gondolták el a Goncourt Akadémia létrehozását is.
Edmond Goncourt 1822. május 26-án született Nancyban, Jules nyolc évvel volt fiatalabb nála. Vagyonos családból származtak, katonatiszt atyjuk a napóleoni háborúkban is részt vett. Edmond a College Bourbon tanítványa volt a retorikai, majd a filozófiai osztályban, 1842-44-ben jogi tanulmányokat folytatott. Iskolái végeztével hivatalnoki állást vállalt az államkincstárnál, de munkájáért nem nagyon rajongott. Apjuk korán meghalt, majd 1848-ban elveszítették édesanyjukat is, s hatalmas vagyont örököltek.
Mivel anyagi függetlenségük így biztosítva volt, Edmond feladhatta végre gyűlölt állását, ettől kezdve csak a művészeteknek éltek. Élményszerzés céljából utazni kezdtek, előbb Franciaországot, majd 1849-51-ben Algériát, Svájcot és Belgiumot is beutazták. Hatalmas jegyzetfüzetük mindig velük volt, s nemcsak naplófeljegyzéseket készítettek, hanem rajzoltak, festettek is. Ekkor kezdték el írni Naplójukat is, amelyet Jules halála után Edmond vezetett tovább. 1851-ben megjelent első regényük, az En 18 (18-ban) című, amelynek meglehetősen excentrikus világa nem igazán vonzotta az olvasókat.
1852-53-ban újságíróként is bemutatkoztak, művészeti írásaik a L’Éclair és a Paris című lapokban jelentek meg. 1853-ban bíróság elé állították őket „a közerkölcsök megsértése” vádjával, mert egyik cikkükben erotikus reneszánsz kori költeményekből idéztek, de végül felmentették őket. Hátat is fordítottak az újságírásnak, s érdeklődésük a történelem felé fordult. Nem a nagy eseményekre koncentráltak, inkább az érdekelte őket, hogyan alakult a francia társadalom különböző rétegeinek élete az elmúlt századokban. Sajátos gyűjtőmunkát végeztek, anekdoták, különböző dokumentumok (levelek, brosúrák, szabásminták, vacsoramenük) alapján próbálták meg rekonstruálni a régebbi korok életét.
Művészettörténeti munkáik közül legfontosabb A XVIII. század művészete című tanulmányuk volt, amelyben újra felfedezték a romantika korában háttérbe szorult előző századi francia művészetet, a rokokót és Watteau képeit. Ugyanakkor minden új dologra, minden szépségre különös fogékonysággal reagáltak, például a japán képzőművészetet is ők fedezték fel a franciák számára.
Az 1860-as évek elejétől újabb érdeklődési kört találtak maguknak, a regényírást. Műveikben a legkülönfélébb társadalmi rétegek életét örökítették meg a maguk sajátos eszközeivel, amely már inkább a naturalizmus felé közelítette művészetüket. A Charles Demailly az újságírók, a Philomene nővér a gyógyítók, a Renée Mauperin a felső középosztály, a Manette Salomon pedig a művészek világába kalauzol. Legnagyobb sikerüket az 1864-es Germinie Lacerteux című regényükkel aratták, ezt egyik szobalányuk története ihlette: a csúnyácska és látszólag feddhetetlen erkölcsű Rose ellopta a fivérek pénzét, s éjszakai orgiákra és férfiakra költötte. A mű a munkásosztály életének egyik legelső realista ábrázolása a francia irodalomban.
A Goncourt Akadémia megalakításának gondolata 1867-ben fogalmazódott meg fejükben. Olyan tíz tagból álló irodalmi társaságra gondoltak, amely minden évben kitüntet egy regényírót, s valamelyest ellensúlyozza a Francia Akadémia hatalmát. Tervük ekkor csak terv maradt, nem sokkal később, 1870 júniusában Jules, aki már régóta szifiliszben szenvedett, meghalt.
Öccse halála után Edmond még publikált néhány regényt, amelyek közül A Zemganno testvérek című a legismertebb. Ebben egy artista testvérpár történetén keresztül saját irodalmi együttműködésüket ábrázolta. Folytatta a Napló írását is, egészen haláláig, s 1887-től megkezdte publikálását is. A kilenckötetes mű egyszerre önéletrajz és a XIX. századi Párizs társadalmi, irodalmi életének krónikája, van benne irodalmi pletyka, sikamlós anekdota, tömör arcképvázlat, továbbá sok hosszadalmas leírás előkelő vacsorákról, előadásokról, szalonokról, s a nyomortanyákról, a periférián élők körülményeiről.
Jules után 26 évvel, 1896. július 16-án Edmond is meghalt. Végrendeletében minden vagyonát a megalapítandó Goncourt Akadémia költségeire hagyta. A társaság hivatalos létrejöttét 1903. január 19-én jelentették be, az első Goncourt-díjat pedig ugyanezen év decemberében adták át John-Antoine Nau-nak Force ennemie (Ellenséges erő) című regényéért. A díj azóta is Franciaország egyik legrangosabb irodalmi díjának számít, nem is elsősorban jelképes, 10 eurós összege, hanem hatása miatt. A díjazott regényt ugyanis általában 150 ezer példányban szokták megvásárolni, de volt már példa 800 ezer példányban elkelt alkotásra is.
