Ma már csak a hátramaradt krónikák eleveníthetik fel számunkra tehetségét, pedig korának talán legkedveltebb színésznője volt, a színháztörténet igazi legendája. Bajor Gizi százhúsz évvel ezelőtt született.
„Minden este meghalok, mint kokott, hogy aztán reggel mint királynő ébredjek fel újra.” Körülötte forgott az egész színházi világ. Szinte mindenki kedvelte és ő kedvelt mindenkit, örült a legapróbb szerepnek is, csak a színpadon állhasson, a ráosztott karaktereket pontosan feldolgozta, szeretett próbálni. Bajor Gizi Kossuth-díjas színésznő, a Nemzeti Színház örökös tagja, a múlt század első felének egyik legnagyobb magyar színészegyénisége százhúsz éve, 1893. május 19-én születetett.
„Szeretet nélkül én meghalok”
Beyer Gizella néven anyakönyvezték, bányamérnök apja 45 évesen vette el a nála sokkal fiatalabb, olasz származású feleségét. A család egy balul sikerült vállalkozás miatt tönkrement, de sikerült újra talpra állniuk, amikor egy kávéház üzemeltetésébe fogtak. A zajos kávéházi környezetben felnövő Gizi már kislányként is örökké színészkedett, énekelt, szavalt, táncolt.
Középiskola után a Színiakadémiára iratkozott be, 1914-ben végzett, növendékként nevét Bayerre, majd Bayorra változtatta, ebből lett végül a Bajor, bár ő maga mindig a Bayor alakot használta. Diplomáján még meg sem száradt a tinta, máris szerződtette a Nemzeti Színház, amelyhez élete végéig hű maradt, csak egyetlen évadot (1924-1925-ben) játszott a Magyar Színházban.
Bajor Gizi, és Vajda Ödön, a leendő sztárügyvéd eljegyzett szerelmesek voltak. De kitör a háború, és Vajda tüzér zászlós az orosz, majd az olasz fronton az ágyú mellől, egy muníciósládán írja szerelmes leveleit a menyasszonyának, aki már első nagy sikereit aratja a Nemzeti Színházban Bródy Sándor, Móricz Zsigmond, Molnár Ferenc darabjaiban.
Férfiak sora csapta a szelet a szép, fiatal színésznőnek, hevesen ostromolta őt Ady Endre barátja és támogatója, a Nyugat egyik alapítója, maga is író: báró Hatvany Lajos. Kialakul egy szerelmi háromszög. A határozott fellépésű Hatvanynak nem tud nemet mondani, színésznő lelkifurdalások érezhető gyötrelmei közepette írja leveleit a frontra, de közben viszonya van Hatvanyval. Végül kiderül minden, a Tanácsköztársaság elől Hatvany Bécsbe emigrál, Vajda tüzér hadnagy leszerel, megbocsát, és feleségül veszi Bajor Gizit, de házasságuk már nem tud azzá válni, aminek elképzelték, és nem is tart soká. A színésznő hazudott vőlegényének a leveleiben, de mi megtudjuk, látjuk, hogy az igazat hazudta: mindkét férfiba őszintén szerelmes volt. Mint maga írja: „Szeretet nélkül én meghalok”.
„Ezért az asszonyért én is hallgatnék három évig”
Az 1920-as években már az ország egyik legünnepeltebb művésze volt, ha neve szerepelt a címlapon, az kasszasikert, több mint száz előadást jelentett. Alakításait a játékosság, drámai erő és humor mellett gondosan kidolgozott, tudatosan megszerkesztett játék, rendkívüli mimikai készség, páratlan beszédtechnikai tudás jellemezte.
Feledhetetlen színpadi csodákra volt képes: Herczeg Ferenc Utolsó tánc című darabjában például az anyát és a lányát is ő alakította. Harsányi Zsolt drámájának elején 27, a végén 87 éves volt a bolond Ásvaynéként, és az átalakulást nem a paróka vagy a smink jelezte, hanem az észjárás és a gesztusok változása.
„..Ismerek olyan színésznőt, aki az életben is színésznő, egy kicsit. De hány nemszínésznő-úriasszony is színészkedik az életben! A színészkedéssel is úgy vagyunk, hogy vagy hisznek nekünk, vagy nem. Én borzasztóan félek a feltűnéstől. Amikor a városban járok, szemembe húzott kalappal, szürkén és észrevétlenül igyekszem a házsorok között végigsurranni. Lehet, hogy erre is azt mondják, csinálom.
Talán, őszintébbnek látják azt, aki lobogó hajjal, kutyával, virággal, autóval úgy viharzik végig a korzón, mint a forgószél. Nekem ez a színésznő imponál – megvallom – de ehhez nincs tehetségem…”
Pályafutásának egyik legnagyobb diadala Zilia Duca szerepe volt Heltai Jenő A néma levente című verses vígjátékában. Tüneményes játékának hírére csak úgy tódult a színházba a közönség, a városi legenda szerint egy alkalommal egyik férfi rajongója így kiáltott fel: „Ezért az asszonyért én is hallgatnék három évig”. A Klabund írói álnéven alkotó Alfred Henschke mesejátékában, a Krétakörben nyújtott alakításának hírére a szerző is Budapestre utazott, hogy a színpadon lássa a varázslatos színésznőt. Utolsó nagy szerepe Lady Milford volt Schiller Ármány és szerelem című drámájában.
„Nézzenek meg a színpadon!”
Bajor Gizi számos filmben szerepelt, 1929-ben és 1930-ban Párizsban is forgatott, de különös módon a filmvásznon nem érvényesült sem a humora, sem a drámai ereje, sem a jellemábrázoló képessége – igazi színpadi művész volt. A rendezéssel egyszer próbálkozott, 1938-ban Székely Júlia Nóra leányai című darabját vitte színpadra a Nemzeti Kamaraszínházban. 1929-től rendszeresen rádiózott is, Puskin: Mese Szaltán cárról című felvétele hibátlanul maradt ránk. 1928-tól volt a Nemzeti Színház örökös tagja, 1948-ban első színésznőként kapta meg a Kossuth-díjat, 1950-ben lett kiváló művész.
„Érdekes, hogy engem, bármilyen szerepről essék is szó, legyen az nehéz vagy könnyű, mindig kimondhatatlan öröm tölt el s tiszta nemes szándékú ambíció ragad meg, s készít elő minden szerepemre. A jó színművésznek kitűnően kell ismernie az életet, nem szabad félnie, gyámoltalannak lennie, ha előtte a játszandó szerep új, nem ismert érzést vagy tartalmat mutat.”
Igazi sztár volt, minden lélegzetvétele érdekelte a közönséget, ő azonban minden igyekezetével azon volt, hogy a magánéletét megóvja a nyilvánosságtól. Az őt ostromló újságírókat kedvesen, de határozottan mindig ugyanazokkal a szavakkal szerelte le: „Nézzenek meg a színpadon!”.
Emberi jóságáról, segítőkészségéről legendákat meséltek, nemcsak családja és hozzátartozói, hanem kollégái, sőt minden rászoruló számíthatott segítségére. A vészterhes időkben zsidó származású férjén kívül más menekülteket is bújtatott saját óvóhelyén, sokan köszönhették neki megmaradásukat, színészként 1944-ben egyetlen alkalommal sem lépett színpadra. 1945 után színészkollégium felállításán és az idős kollégák számára színészotthon létrehozásán fáradozott pályatársával, Gobbi Hildával.
Bajor Gizi háromszor ment férjhez: először Vajda Ödön ügyvédhez, akivel válásuk után is mély barátságot tartott fenn egészen a Vajda haláláig. Azután Paupera Ferenc bankárt választotta partnerül, végül 1933-ban Germán Tibor fül-, orr- és gégespecialista orvoshoz, egyetemi tanárhoz. A feleségét rajongásig szerető Germán rögeszmésen féltette feleségét, és abban a hitben, hogy az halálosan beteg, 1951. február 12-én megzavarodott elmével halálos adag morfiumot adott neki, majd magával is végzett.
Ma már ismert a boncolási jegyzőkönyvekből, hogy Bajor Gizi teljesen egészséges volt, semmilyen betegséggel nem bírt, ellenben férje, Germán Tibor homloktáji agykéregsorvadásban szenvedett, ami kihathatott az ítélőképességére, minden tekintetben.
Bajor Gizi holttestét a Nemzeti Színház előcsarnokában ravatalozták fel, a temetés külsőségeiben Blaha Lujzáéhoz volt hasonló. A magyar színjátszás nagyasszonyát a Kerepesi úti temetőben helyezték örök nyugalomra, az utat virágszőnyeg borította. Több hivatalos búcsúztató között találni Gobbi Hildát is: „…Nálad senki szebben nem tudott szeretni, és nálad jobban senkit nem szerettünk… Te azon ritkák közé tartozol, akik estéről estére megteremtették élő művészetünknek a halhatatlanságot…”
Halálának első évfordulóján, budai villájában nyílt meg a Bajor Gizi Színészmúzeum, amelynek létrehozását Gobbi Hilda kezdeményezte. A múzeum emlékszobáiban ma a magyar színházművészet legjelesebb képviselőinek tárgyi emlékei láthatók.
Felhasznált irodalom:
Vajda Miklós: Mert szeretet nélkül én meghalok
bajorgizi.hu
