Dr. Bálint György kertészmérnök és népszerű szerző, akit az ország „Bálint gazdaként” szeret, ma is szívesen osztja meg saját kertjében szerzett tapasztalatait.
Bálint György 1919. július 28-án született Gyöngyösön középbirtokos családban. Gyermekkorát a család gyöngyösi és gyöngyöshalmaji birtokán töltötte. Elemi iskolai, majd gimnáziumi tanulmányait szintén Gyöngyösön végezte. Bálint György kertészmérnök 1941-ben a Magyar Királyi Kertészeti Akadémián kertészmérnöki oklevelet, majd a Magyar Agrártudományi Egyetemen agrármérnöki diplomát szerzett. A családi birtok igazgatásával nem sok időt tölthetett, mert 1942-ben munkaszolgálatra hívták be. 1944-ben Mauthausenbe, majd a gunskircheni megsemmisítő táborba hurcolták. A vészkorszakban egy testvére kivételével egész családját elveszítette.
„A szokásos tábori élet folyt. Mindennapos volt az Appell, ami ugye azt jelenti, hogy minden reggel sorba állították az embereket, és mindenkinek szám szerint jelentkeznie kellett. Órák hosszat álltunk, enni minimálisat kaptuk. Nagyon sokan betegek voltak. Akkor ott már nyilvánvaló volt, hogy a krematórium a végállomás. Csoportokat vittek gázkamrába. És ez még mindig jobb volt – ha egyáltalán azt lehet mondani, hogy valami rossz vagy jó –, mert április első napjaiban ugyancsak gyalogmenetben Gunskirchenbe vittek. Nem volt nagyon távol, onnan harminc kilométerre volt ez a gunskircheni Vernichtungslager, vagyis megsemmisítő tábor. Tulajdonképpen egy kőbánya volt, ahol tömegével végezték ki az embereket, teljesen megokolatlanul. Egy-egy barakkból kikergették az ott lévőket, és agyonlőtték őket. Gépfegyverrel. Ez volt május 5-ig. Akkor lógtunk mi meg. A fiatalabb nővérem, Lili, meg a kislánya, Zsuzsika Auschwitzban maradtak. Őket nyilvánvalóan azonnal gázkamrába vihették. A férje, Héber Endre Mauthausenbe került és éhen halt. A másik nővérem, Erzsébet is Auschwitzba került. Őt aztán Auschwitzból elvitték egy másik táborba, Belsenkirchenbe, ott szabadult fel. Onnan elszállították Svédországba. Svédországban töltött három évet, akkor sikerült kapcsolatba kerülnünk egymással, és én hazahozattam.” (Bálint György: Visszaemlékezések)
A háború után hazatért, a gyöngyöshalmaji birtokon megpróbálta folytatni a gazdálkodást. 1948-ban kulákká nyilvánították. Magyar Agrártudományi Egyetemen agrármérnöki diplomát szerzett. 1949-től agrártankönyveket írt és szerkesztett, majd a Kertészeti Kutatóintézetben, később a Mányi Állami Gazdaság főagronómusaként dolgozott. 1969-től a Kertészet és Szőlészet című hetilap főszerkesztője, mely állásában 1981-es nyugdíjba vonulásáig megmaradt. Ezzel egy időben szerkesztette a Kertgazdaságot, a Kertbarát Magazint és a Kerti Kalendáriumot.
„De egyszer csak fölhívott Peták István, aki az Ablak első főszerkesztője volt a televízióban. Kellett neki valaki, aki a mezőgazdaság, meg főleg a kertészet ügyeiről beszélne a műsorban, és rám gondoltak. Megpróbáltuk. Ez jó ötletnek bizonyult.Amikor először bementem a stúdióba, és így megálltam az ajtóban, és mondtam, hogy én fogok majd beszélni a mezőgazdaság meg kertészet témáiról, és kérem a segítségüket, akkor egy ifjú hölgy azt mondta: „Jé, akkor maga lesz a Bálint gazda.” Így lettem Bálint gazda.” (Bálint György: Visszaemlékezések)
1981-2009 a Magyar Televízió Ablak című magazinműsorának állandó munkatársa volt. Televíziós szerepvállalása óta ma is „Bálint gazdaként” emlegetik. „Az ember sok mindenben változik: ízlése, szokásai, vágyai megváltoznak, de a szakmámat mindig is szerettem, és sohase vágytam rá, hogy valami mást csináljak. Legföljebb az foglalkoztatott nagyon sokszor, mivel lehetne ezt a szakmát ebből a meg nem érdemelt megalázottságából egy kicsit kiemelni” – nyilatkozta.
Hetvennyolc évesen vette feleségül Récsey Antóniát, aki korábban több szakkönyvét szerkesztette. Önéletrajza, Keserédes éveim címmel már közös munkájuk eredménye. Büszke arra, hogy fia, János és unokája, András is kertészmérnök lett, sőt miként ő is, a Kertészeti és Élelmiszeripari Egyetem dékánjai voltak. Legújabb könyve, a Bálint gazda, a százéves kertész (Bánó Andrással közösen) a Helikon Kiadónál jelenik meg augusztusban.
Több mint 30 szakkönyvet írt, heti- és napilapok rendszeres cikkírója. Amit elméletben leírt, azt saját kis mintagazdaságában, balatonfüredi kertjében meg is tudta mutatni. Néhány éve létrehozta és unokájával együtt naponta frissíti honlapját, ahol hobbikertészek munkáját segíti.
Többek között a TIT, a Magyar Borakadémia és az Európai Tudományos és Művészeti Akadémia tagja, az Aranytollas Újságírók Társaságának tiszteletbeli elnöke, több mint hatvan éve a MÚOSZ tagja. Az ország kedvence újságokban és az interneten napjainkban is népszerűsíti a kertészkedést. Unokája segítségével Facebook-oldalára naponta több poszt is kikerül és a weboldalát is naponta új cikkekkel frissíti.
Számos szakmai díj kitüntetettje. A Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjének tulajdonosa. Gyöngyös és Budapest díszpolgára lett 2009-ben, majd Várda és Tarnabod is 2019-ben. Kiérdemelte a Haza Szolgálatáért Érdemérmet, SZOT-díjat (1988) és Táncsics Mihály-díatj (1990), megkapta az Aranytollat (1998). Átvehette a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét (2005), a Hajléktalan Emberért Díjat (2009) és a Hazám Díjat (2017). Kitüntették a Prima Primissima Díjjal (2017), a Magyar Szabadságért Díjjal (2018) és idén átvehette az Év Agrárembere életműdíjat.
Felhasznált irodalom: Visszamemlékezések, Keserédes éveim
