Lassan vége a színházi szezonnak, a nyári szünet előtt áttekintjük idén látott (nem feltétlenül idén bemutatott) kedvenceinket. Remélhetőleg a következő évadban is megnézheti, aki esetleg lemaradt róluk.
A szubjektív Best of… sorozat következő állomása a Víg- és a Pesti Színház.
A félkegyelmű (ifj. Vidnyánszky Attila)
Úgy látszik, Dosztojevszkij regényeit huszonévesek kezébe kell adni, hogy valami újat, értelmeset és nagyon erőset mondhassanak róluk. Mondjuk ifj. Vidnyánszky Attila vitán felül korunk egyik legtehetségesebb ifjonca, aki nem hajlandó az öregek által kitaposott ösvényen caplatni, inkább a saját útját járja. Én már az Iván, a rettenetért is odáig voltam, A félkegyelmű azonban felért egy hasba rúgásos katarzissal. A Sztalker Csoport nevű „képzeletbeli társulat” előadásaira jellemző groteszk bohózati elemeket ezúttal minimálisra redukálták, kaptunk helyette ütős színpadképet és sok zseniális formai és auditív ötletet a kemencétől a borzongató looperig, fiatal színészek méregerős alakítását (Vecsei H. Miklós Miskin herceg, Petrik Andrea Nasztaszja Filippovna, hogy csak két példát hozzak), és olyan aktuális üzenetet a krisztusi „modern” szeretetről, a szabadságról és annak hiányáról, hogy a legérdesebb szív is elszorul belé. Sokan fantáziadús, de üres ötletparádénak látják ifj. Vidnyánszky rendezéseit: tartok tőle, nem figyelnek oda eléggé.
Háború és béke (Alekszander Bargman)
Látványos és szórakoztató előadás Alekszander Bargman Háború és békéje: ki hitte volna? A rendezés igen oldottra veszi a figurát, s Tolsztoj regényének komor, súlyos sziklatömbjét mozaikos-revüs hangulatba oltja: ez az intelligens lezserség mint nóvum kedvez az előadásnak, és ízléses módon tesz engedményeket a könnyebb befogadhatóság számára. A legderűsebb és legőrültebb perceket ifj. Vidnyánszky Attila – ki más – szerzi Napóleon Chaplinesre vett figurájával (a színésznek Tolsztoj világába is sikerül becsempésznie egy állatot, ahogy az összes rendezésében szokta, hogy éri ezt el mindig?). De – elfogultság ide vagy oda – igazságtalan húzás lenne a minicikket csak az ő alakja köré írni, mert a többi színész is nagyon jó, különösen Hevér Gábort emelném ki Bolkonszkij herceg szerepében.
Kinek az ég alatt már senkije sincsen (ifj. Vidnyánszky Attila)
Még egy ifj. Vidnyánszky-rendezést muszáj ajánlanunk: a májusban bemutatott művet Arany János élete alapján Vecsei H. Miklós, a Víg színésze, a Sztalker Csoport egyik alapítója írta. Ez az előadás A félkegyelműnél közelebb áll a társulat sziporkázó geghalomból építkező zsengéihez, különösen az első felvonás, ami egy interaktív derűcunami annyi vizuális és gondolati ötletpetárdával, hogy meg sem kísérelném megszámlálni őket. Az első egy és negyed órában bármi, de tényleg bármi megtörténhet a büfétől a hátsó széksorokig, nincsenek üresjáratok, csak hangzavar, káosz és egy mindent összefogni próbáló, de sokszor még jobban szétziláló narrátor-isten (Hegedüs D. Géza). Ehhez képest a második felvonás elsúlyosodása váratlanul érte a kacagáshoz szoktatott nagyérdeműt. A gyerekkor véget ér, az idősödő Arany élete egybefolyik a reform- majd a forradalmi politikával, a történelmi kudarc a személyes balsorssal, a magánélet gyászával. A minden helyzetben vonakodó, majd egyre inkább beforduló öreg költő végül képletesen átadja a szellemi stafétát a fizikailag halott, szobortalapzatra állított Petőfinek. Vajon Vecsei és ifj. Vidnyánszky szerint ma a forradalom a megoldás? És ha igen, vajon hol?
Hamlet (Eszenyi Enikő)
Fiatalokat megcélzó, aktuális közéleti allúziókkal teli előadás Eszenyi Enikő rendezése, melyet a Nádasdy Ádám-fordítás tesz az Arany János-félénél sokkal maibbá és érthetőbbé. Nincs ráhangolódás, szinte azonnal forrponton kezdődik minden, és ez az izzó, rotyogó lávafolyam pihenés nélkül, az utolsó másodpercig patakzik az ámuló közönségre. Ifj. Vidnyánszky soha ki nem alvó csillagszóróként szikrázik a főszerepben: szórakoztatóan ripacs, frenetikusan vicces és akrobatikusan ügyes előadásmódja a töprengő, introvertált Hamlethez szokott nézőknél nyilván kicsapja a biztosítékot, mások meg (hozzám hasonlóan) imádják. Ámokfutása gigantikus díszletek és ornamens látványelemek között zajlik: thrilleres zene, fényjáték, játékba behúzott közönség, terepjáróval érkező szellem, női Fortinbras, rockzenekar, magyar nóta, fel-le mozgó terek, hatalmas borospoharak és fejre húzható koponyák alkotják a Vígszínházas Shakespeare-univerzumot, melyben – Claudiusként – nagyot alakít például Hegedüs D. Géza is, Hajduk Károly József Attila-szavalatára pedig sokáig emlékezni fogunk.
Hegedüs Barbara
