Billie Holiday a sötét nyomorból kitörő nagyon hamar kiégett fantasztikus tehetség volt. 100 éve született Billie Holiday, a dzsessz és a blues egyik legmeghatározóbb személyisége volt.
A blues női „sztárjai”, bár kétségtelenül kevesebben vannak, mint a férfiak, azért hosszan lehet sorolni a szebbik nem kiváló hangjait ebben a műfajban. Érdemes felvillantani Victoria Spivey, Alberta Hunter, Ma Rainey, Ida Cox, Bessie Smith, Koko Taylor, Big Mama Thornton és Billie Holiday nevét.
Billie Holiday valószínűleg 1915. április 7-én Baltimore-ban született, de más időpontok is forgalomban vannak, és Philadelphiát is említik szülővárosaként. Igazi neve Eleanora Fagan Gough volt – anyja neve után, mivel szülei nem házasodtak össze. A némafilm egyik sztárjától, Billie Dove-tól „örökölt” művésznevét a harmincas években vette fel.
Apja, Clarence Holiday zenész volt, talán Fletcher Henderson együttesében játszott, biztosat azonban senki nem tud, mint ahogy Billie fiatal éveiről sem lehet sokat tudni. Állítólag nagyon fiatalon megerőszakolták, s egy időben prostitúcióból is élt.
Billie Holiday egy nagyon hamar kiégett fantasztikus tehetség volt, sötét nyomorban élt, zene- vagy énektanulásról nem lehetett szó. Valószínűleg apjától örökölte zenei képességeit, fantasztikus énekhangjáról éveken át senki nem tudott. Igazi őstehetség volt. Csak a huszas évek legvégén tűnt fel New York legsötétebb lebujaiban, s akkor mindenkit ámulatba ejtett. Mindössze néhány dollárért kótyavetyélte el tehetségét. Ugyanúgy élt, mint néhány évvel korábban a példaképéül választott Bessie Smith.
John Hammond, a Columbia kiadó producere fedezte fel 1933-ban egy mulatóban. Különösen azért kedvelte meg a fiatal énekesnőt, mert a dzsessz és a blues legismertebb darabjait saját hangjához és zenei világához „igazította”.
Benny Goodmannel készítette első lemezét, majd énekelt Teddy Wilson együttesében, utána pedig Count Basie-nél kapott lehetőséget. Pályájának legszebb darabjait – Any Old Time és a Strange Fruit című dalait – Artie Shaw együttesével vette fel. Utóbbi egy lincselés megrázó feldolgozása. A feketék számára mindig szörnyű élményhez többször is visszatért.
A harmincas évek végén a kábítószer rabja lett, s ez a szenvedély a negyvenes években mindinkább elhatalmasodott rajta. Eleinte még nem látszott produkcióján, egy sor kitűnő dala keletkezett abban az évtizedben: az I Cover The Waterfront, a Billie’s Blues, az I Got Right To Sing The Blues, a Fine and Mellow méltán kerültek „klasszikusai” közé.
A negyvenes évek végétől azonban mind gyakrabban került összetűzésbe a törvénnyel, 1947-ben le is tartóztatták. Az ötvenes években kezeltette magát, úgy tűnt, sikerül talpra állnia, a Verve Records szerződtette. Többször adott sikeres koncertet Európában – utoljára 1958-ban jött az öreg kontinensre, nagy sikerrel koncertezett a londoni Royal Albert Hallban.
Állapotának javulása sajnos csak átmeneti volt. Különféle botrányai miatt a rendőrség időnként bevonta működési engedélyét is. Utolsó évei egyre több hatósági zaklatás közepette teltek. 1959. július 16-án szíve feladta a küzdelmet.
Önéletrajza Lady Sings The Blues címmel jelent meg 1956-ban. Lemezeit azóta is nagy becsben tartják, szinte nincs év, hogy ne jelennének meg legsikeresebb albumai, válogatásai. Életéről 1972-ben film készült, Billie szerepét Diana Rossra bízták.
