70 éve halt meg Bertolt Brecht, a XX. századi dráma egyik legnagyobb újítója, akinek művei ma is arra késztetik a nézőt, hogy ne csak érezzen, hanem gondolkodjon is.
Bertolt Brecht 1956. augusztus 14-én, 58 éves korában halt meg Berlinben. Költő, drámaíró, rendező és színházi teoretikus volt egy személyben, műveivel pedig nem egyszerűen új történeteket akart elmesélni: azt is meg akarta mutatni, hogyan gondolkodjunk arról, amit a színpadon látunk. Az epikus színház megteremtőjeként tudatosan szakított a hagyományos színházi illúzióval, és a nézőt nem belefeledkezésre, hanem távolságtartó figyelemre ösztönözte.
A Koldusopera hozta meg a világhírt
Bertolt Brecht 1898. február 10-én született Augsburgban, jómódú családban. Apja egy papírgyár igazgatója volt, így a fiatal Bertolt számára biztosított volt a tanulás lehetősége. Jó eszű diáknak számított, az iskolai fegyelmet azonban nehezen viselte. Már gimnazistaként szembekerült a kor elvárásaival: egy háborúellenes dolgozata miatt majdnem ki is csapták.
Az orvosi pálya sem bizonyult hosszú életűnek. A müncheni egyetem orvosi karára iratkozott be, majd az első világháború utolsó évében szanitécként szolgált. A háborús tapasztalatok későbbi műveiben is visszatértek. Első drámáját, a **Baalt** állítólag fogadásból, mindössze négy nap alatt írta meg.
A háború után Brecht egyre inkább az irodalom és a színház felé fordult. Münchenben kabarékban is fellépett, saját dalait mandolinkísérettel adta elő, majd dramaturgként dolgozott.
Az igazi áttörést az 1928-ban bemutatott Koldusopera hozta meg számára, amelyet Kurt Weill zenéje tett még különlegesebbé. A darab nem úgy működött, mint egy hagyományos színpadi történet: dalok szakították meg a cselekményt, a színészek időnként közvetlenül a közönséghez fordultak, feliratok és vetített képek is megjelentek.
Brecht számára ez nem puszta formai játék volt. Úgy gondolta, hogy a színháznak nem szabad teljesen magával ragadnia a nézőt. A közönség ne felejtse el, hogy színházban ül, hanem gondolkodjon el azon, amit lát.
Ebből született meg az úgynevezett elidegenítő effektus, amely Brecht színházának egyik legfontosabb ismertetőjegyévé vált.
Menekülés, száműzetés, újabb remekművek
Hitler 1933-as hatalomra jutása után Brechtnek menekülnie kellett Németországból. Könyveit elégették, darabjait betiltották, őt magát megfosztották német állampolgárságától. Európa több országában is megfordult, majd 1941-ben az Egyesült Államokba jutott.
Az emigráció évei alatt születtek olyan jelentős művei, mint a Galilei élete, a Kurázsi mama és gyermekei, A szecsuáni jólélek és az Állítsátok meg Arturo Uit!. Más-más történetek, mégis ugyanazok a kérdések húzódnak mögöttük: mit tesz az ember a háborúban, milyen felelőssége van a tudósnak, hogyan működik a hatalom, és meddig lehet alkalmazkodni egy igazságtalan világhoz?
Cikkeink is ezt a Brechtet idézik meg: a Kurázsi mama kapcsán a háború áldozatairól, a Brecht-kiskáté* pedig a társadalmi igazságtalanságokról és az emberi felelősségről beszél.
Hollywood helyett Kelet-Berlin
Brecht Hollywoodban is szerencsét próbált, de a filmipar világa nem igazán találta meg vele a közös hangot. 1947-ben az Amerika-ellenes Tevékenységet Vizsgáló Bizottság előtt is megjelent, majd visszatért Európába.
1949-ben Kelet-Berlinben telepedett le feleségével, Helene Weigel színésznővel. Együtt hozták létre a Berliner Ensemble** társulatát, amely később a brechti színház egyik legfontosabb műhelyévé vált.
Brecht azonban a keletnémet hatalommal sem talált mindig könnyen közös nevezőt. Bár kezdetben nagyra értékelték, később formalistának és politikailag nem eléggé elkötelezettnek tartották. Őt mindez kevéssé térítette el attól, amit a színházról gondolt.
Nemcsak drámákat, gondolatokat is írt
Brecht költőként is jelentős életművet hagyott hátra. Verseiben gyakran ugyanaz a kérlelhetetlen társadalmi érzékenység jelenik meg, mint színműveiben.
A Cultura.hu korábban A szavaknak megvan a saját lelkük című Brecht-portréban, valamint a Kérdések és a Dal a jó emberekről című verseinek ajánlásában is megidézte az írót. Utóbbi egyik fontos gondolata szerint az ember valódi értéke nem feltétlenül velünk született tulajdonság, hanem abban is megmutatkozhat, hogy képes-e jobbá válni.
Talán éppen ez Brecht egyik legnagyobb öröksége: nem kész válaszokat akart adni, hanem kellemetlen, továbbgondolandó kérdéseket hagyott a nézőre és az olvasóra.
1956 nyarán Brecht éppen a Galilei életét próbálta, amikor egészségi állapota hirtelen romlani kezdett. Augusztus 14-én szívinfarktus következtében meghalt.
Halála után életműve tovább élt a színpadokon. Darabjait ma is világszerte játsszák, gondolatai pedig nem veszítettek aktualitásukból. A magyar színpadokon is rendszeresen találkozhatunk műveivel: a Brecht-darabok ma is ugyanazt a kérdést teszik fel, amely egész színházi gondolkodásának középpontjában állt: mit kezdünk azzal, amit látunk?
Brecht 70 évvel halála után sem engedi, hogy kényelmesen hátradőljünk a nézőtéren. És talán éppen ezért maradt ennyire élő.
