„Nem tudok mást, csak kérdezni, persze. / S hallom, ahogy jő a válaszod. / Fáradsz? Nem vihetem én a terhet.” Ezen a héten a 68 éve elhunyt Bertolt Brecht drámaíró, költő, a 20. századi színház egyik megújítójának versét ajánljuk.
Brecht csupán halála óta eltelt húsz év alatt lett nálunk ismert és – fokozatosan – népszerű, de sokáig csak drámai remekeit ismertük, szikár, intellektuális és látszólag elszántan költészetellenes verseit csak később kedveltük meg – olvashatjuk az elsősorban drámaíróként ismert Brecht 1980-ban megjelent válogatott verseinek ajánlójában.
Első megközelítésre tán némi furcsálkodást keltenek ezek a versek: bennünk is alkalmazta Brecht a darabjaiban érvényesülő „elidegenítés” elvét. Elidegenít bennünket a konvencionálistól, az üres pátosztól, az érzelmekbe vetett túlzott bizalomtól, az öncélú művészeti gesztusoktól. Vezérelve a hasznosság volt, a munkásság és a szocializmus ügyének pártos szolgálata, de minden szűkkeblűség nélkül; példátlan tudatossággal felépült és bölcs humanizmust sugárzó életműve a költészet egy egésze új válfajának lehetőségét hirdeti.
Bertolt Brecht 1898. február 10-én született Augsburgban és 1956. augusztus 14-án Berlinben halt meg.
BERTOLT BRECHT: KÉRDÉSEK
Írd meg, milyen ruhád van! Meleg?
Írd meg, milyen ágyad! Puha jut?
Írd meg, hogy nézel ki! Ugyanúgy?
Írd meg, mi kell! Hogy öleljelek?
Írd meg, hogy vagy! Békén hagynak ott?
Írd meg, mit forralnak! Van erőd?
Írd meg, mit téssz! A megfelelőt?
Írd meg, mire gondolsz! Én vagyok?
Nem tudok mást, csak kérdezni, persze.
S hallom, ahogy jő a válaszod.
Fáradsz? Nem vihetem én a terhet.
Koplalsz? Nincs mit enni adnom néked.
És imígyen szinte nem vagyok,
mintha feledtelek volna téged.
(fordító: Petri György)
