Brian Selznick 1966-ban született az amerikai New Jersey-ben. Első saját könyve, A leleményes Hugo Cabret megjelenése előtt többszörösen díjnyertes gyerekkönyv-illusztrátorként volt ismert hazájában. – Részlet
A New York Times szerint Selznick könyve „Csodálatos! Értsd az agyonhasznált fordulatot szó szerint: Hugo Cabret életre kelti a csodát!”, a Publishers Weekly szerint „Selznick lélekemelő története a mesemondás, a gyönyörű illusztrációk és a filmes megoldások művészi keveréke. Igazi mestermű.”
Hogy miről szól a Leleményes Hugo Cabret? Egy árva kisfiúról, aki a forgalmas párizsi vasútállomáson él, teljes titokban és az épület rejtett járataiból felügyeli a pályaudvar óráinak működését. Ám amikor a sorsa – akárcsak az általa javítgatott fogaskerekek – összekapcsolódik egy könyvmoly kislány és a pályaudvar mogorva játékboltosának történetével, élete és legféltettebb titka is végzetes veszélybe kerül.
Egy különös rajz, egy féltve őrzött jegyzetfüzet, egy ellopott kulcs, egy mechanikus ember és Hugo apjának rejtett üzenete szövevényes, megható és lenyűgöző kalandba sodorja mindhármukat. Brian Selznick könyve 284 eredeti rajzával, valamint a képregények és filmek keverékét idéző formájával újraértelmezi a regény műfaját, és egy teljesen új, eddig ismeretlen olvasási élménnyel lepi meg a csodálatos történetek kedvelőit.
Brian Selznick könyv születéséről úgy nyilatkozott, hogy „Jó néhány évvel ezelőtt olvastam Gaby Wood – Edison estéje: a mechanikus élet kutatásának varázslatos története« című könyvét. Igaz történet volt egy felhúzható figurákból álló gyűjteményről, melyet a tulajdonosa egy párizsi múzeumnak adományozott. A gyűjtemény a múzeum beázott padlásán hevert évtizedeken keresztül, amíg végül ki kellett dobni az egészet. Én pedig elképzeltem egy kisfiút, aki megtalálja ezeket a törött, rozsdás szerkezeteket – így született meg Hugo és az ő története.”
A regényből 2011-ben Martin Scorsese készített háromdimenziós, egész estés filmet Jude Law, Ben Kingsley és Sacha Baron Cohen főszereplésével.
Brian Selznick: A leleményes Hugo Cabret
(Részlet a könyvből)
7 | Titkok
Hugo még soha nem járt a könyvesboltban, de persze pontosan tudta, hol van. Az állomás minden szögletét jól ismerte. A kávézóval szemben, nem messze a központi váróteremtől két, könyvekkel megrakott faasztal fogta közre a bolt ajtaját, amire az volt ráírva: R. LABISSE KÖNYVKERESKEDŐ, ÚJ ÉS ANTIKVÁR PÉLDÁNYOK.
Amikor belépett a boltba, egy kis csengő jelezte Hugo érkezését. Megint a gombjait kezdte dörzsölni, mire az egyik le is esett. A zsebébe csúsztatta, és tovább simogatta. A szíve majd’ kiugrott a helyéből.
A boltban régi papír, por és fahéj szaga terjengett. Hugónak eszébe jutott az iskola, és régi életének ez a kis szelete kellemes emlékekkel töltötte el. A legjobb barátai, Antoine és Louis folyton testvéreknek tettették magukat, mert mind a kettőnek fekete haja volt. Hugo régen nem gondolt már rájuk. A magasabb fiú, Antoine mindig „Tiktakk”-nak hívta Hugót, a folyton a zsebében hordott óraalkatrészek miatt. Vajon mi lehet velük most? Még mindig úgy csinálnak folyton, mintha testvérek lennének? És vajon Hugo hiányzik-e nekik?
Az is eszébe jutott még, ahogy Apa néha felolvasott neki esténként: csodálatos, kalandos történeteket Jules Verne-től és tündérmeséket Hans Christian Andersentől, akik a fiú kedvencei voltak. Sajnálta, hogy ma már nem olvas fel neki senki.
Az eladó a pultnál ült, két hatalmas enciklopédiatorony között. Hugo körbenézett. Először senki mást nem látott a boltban, de aztán, mintha egy sellő emelkedne ki a papírhabok közül, egyszer csak ott termett előtte a lány. Becsukta a könyvet, amit éppen olvasott, és intett Hugónak, hogy jöjjön közelebb.
– Georges papánál még megvan a füzeted.
– Honnan tudjam, hogy nem hazudsz? Egyszer már hazudtál.
– Nem hazudtam. A bolondját járatja veled.
– Miért mondod ezt el nekem? Miért akarsz segíteni?
A lány elgondolkodott egy kicsit. – Szeretném látni, mi van a füzetben.
– Azt nem lehet. Titok – mondta Hugo.
– Csodás! Imádom a titkokat!
Hugo épp arra gondolt, milyen különös ez a lány, amikor az odaszólt a pult mögött ülő eladónak: – Monsieur Labisse, elviszem ezt a fotográfiáról szóló könyvet. Hamarosan visszahozom.
– Jó, jó, rendben – mondta az eladó szórakozottan, ahogy a lány kilépett a boltból anélkül, hogy Hugóra nézett volna.
Hugo nem igazán tudott hinni a lánynak. Talán újra rá akarják szedni. De mivel nem volt vesztenivalója, átsétált a játékbolthoz, és megvárta, amíg az öregember kiszolgálja a vásárlókat. A fejében pörgő-forgó fogaskerekek majd’ kiugrottak a helyükről.
– Hát te meg mit keresel itt? – kérdezte az öregember.
Hugo mély lélegzetet vett. – Nem hiszem el, hogy elégette a füzetemet.
– Nem? – az öregember meglepettnek tűnt. Elgondolkozott néhány pillanatra, majd azt mondta: – Nos, ez engem nem igazán érdekel. Lehet, hogy igazad van, lehet, hogy azok mégsem a füzeted maradványai voltak, de ez már soha nem fog kiderülni, nemdebár?
Hugo közelebb lépett a bódéhoz.
Az öregember kényelmesen rendezgette a játékokat a pulton, aztán megszólalt: – Nem kellett volna visszajönnöd, Hugo Cabret. Most pedig menj.
Hugo ment. De később, egyedül a szobájában, és a falak mögött, amíg az órákat javította, egyfolytában csak az automatára gondolt. Meggyőzte magát, hogy tovább kell próbálkoznia. Másnap visszament a játékbolthoz, és a rákövetkező nap is. Esténként újabb és újabb rajzok gyűltek az ágya alatt.
Végül a harmadik napon az öregember odalépett hozzá egy seprűvel. Hugó összerezzent, mert azt hitte, az öregember meg fogja ütni. Ehelyett azonban felé nyújtotta a seprű nyelét, és azt mondta: – Tedd hasznossá magad.
Hugó elvette a seprűt, és elkezdett takarítani a játékbolt körül.
Az öregember árgus szemekkel figyelte.
Amikor végzett, Hugo visszaadta a seprűt az öregembernek.
– Most pedig adja vissza a füzetemet!
Az öregember köhintett, és a zsebébe nyúlt. Néhány pénzérme volt a kezében. – Menj és vegyél croissant-t meg kávét, hacsak nem akarod ellopni az aprómat is.
Hugo boldogan elvette a pénzt, és hamarosan két croissant-nal és kávéval tért vissza. Csendben ettek és ittak.
Amikor végeztek, az öregember felállt a padról, ahol ültek, a pult mögé ment, és megkereste a kis kék felhúzható egér maradványait, amit még Hugo taposott össze, amikor lopáson kapták. Az öregember kiteregette a törött alkatrészeket a pultra, és így szólt a fiúhoz: – Javítsd meg.
Hugo csak nézett az öregemberre.
– Azt mondtam, javítsd meg – ismételte az öreg.
– Ahhoz kellenek a szerszámaim – mondta Hugo.
Az öregember elővett egy kis ládikát tele apró csavarhúzókkal, fogókkal, csipeszekkel, árral és kis rézkalapácsokkal. – Használd ezeket.
Hugo némi tétovázás után munkához látott.
Az egér nagy zajjal végigdöcögött a pulton.
– Szóval jól sejtettem – mondta az öregember. – Van tehetséged hozzá. Most már elmondod, miért jöttél ide? Hajlandó vagy beszélni a rajzokról abban a füzetben?
– Először adja vissza – mondta a fiú.
Az öreg nagyot sóhajtott. – Ha esetleg mégsem égettem el a füzetedet, akkor csak egyetlen módja van annak, hogy egyáltalán megfontoljam, visszaadom-e. A magadfajta kölykök még annyit sem érnek, mint a rongyok, amikben járnak, de a legtöbb magadfajta kölyök azonnal eltűnt volna a szemem elől, miután egyszer elkapták. És a magadfajta kölykök többsége a mechanikus dolgokhoz sem ért úgy, mint te. Talán sikerül bebizonyítanod, hogy többet érsz, mint egy egyszerű tolvaj. Talán ki tudod érdemelni, hogy visszakapd a füzetedet. De ne feledd, hogy a saját időddel játszol, mert lehet, hogy hónapokon és hónapokon át fogsz dolgozni nekem csak azért, hogy végül kiderüljön: mégsem volt igazad, és tényleg elégettem. Lehet, hogy már egyáltalán nincs is meg. Ezt a kockázatot vállalnod kell.
– Mindennap eljössz ide a bódéba. Én döntöm el, mennyi munkába fog kerülni neked minden egyes játék, amit elloptál, és én döntöm el azt is, mikor dolgoztad le a jegyzetfüzet árát, már ha megvan még egyáltalán. Világos?
– Nekem már van állásom – mondta Hugo.
Az öreg felnevetett: – A lopás nem munka.
– Van egy másik munkám, de jönni fogok, amikor tudok.
– Holnap kezdesz – mondta az öregember. Hugo pedig gyorsan elszaladt az üres folyosón, vigyázva, hogy ne csattogjon túlságosan a cipője a folyosó kövezetén.
Nem ez a legtökéletesebb terv, gondolta, de kezdetnek ez is megteszi.
