„Húszévesen szép, negyvenévesen bájos, hetvenévesen ellenállhatatlan.” „Kisasszonynak” szólították, és számos hóbortját elnézték. 45 éve halt meg Coco Chanel, az öntudatos nő, a párizsi társasági és művészeti élet ismert alakja.
Coco Chanel-ről sok könyv és film készült már. Marie-Dominique Leliévre nem a hagyományos úton indul el. Egészen máshová helyezi a hangsúlyt, mint az eddigi értelmezések. Miközben igyekszik lerántani a leplet az életrajz homályos pontjairól, Chanelt mint társasági lényt mutatja be: nem feledve, hogy az ember a kapcsolatai függvénye is.
Soha nem ment férjhez, bár olyan híres és gazdag barátai voltak, mint Etienne Balsan gyáros, Arthur „Boy” Capel angol lovaspólós, Dmitrij orosz nagyherceg és a westminsteri herceg. E férfiak mindegyike megismertette a gazdagság ízével; értékes ajándékokkal halmozták el, amelyeket Chanel később gyakorlatias módon lemásolt és eladott. Az öntudatos nő, a párizsi társasági és művészeti élet ismert alakja a westminsteri herceg házassági ajánlatát is elutasította, mondván: hercegné sok van, de Coco Chanel csak egy.
A XX. század olyan közismert asszonyai voltak ügyfelei, mint Grace Kelly, a filmsztárból lett monacói hercegné, Fabiola belga királyné, Marlene Dietrich, Ingrid Bergman, az összes Rotschild és a Rockefellerek többsége. 1969-ben életéről egy musicalt is bemutattak a Broadway-n, a címszerepben Katharine Hepburnnel.
Ő az egyetlen, aki a divat területéről felkerült a Time magazinnak a múlt század száz legnagyobb hatású személyiségét összegző százas listájára. Igazi divatdiktátor volt: munkatársak (főként nők) sokasága vette körül, akik parancsait azonnal teljesítették.
„Kisasszonynak” szólították, és számos hóbortját elnézték, például hogy bár csak néhány utcányira volt saját lakása, 35 évig bérelte a párizsi Ritz Szálló egyik lakosztályát, itt is halt meg 1971. január 10-én. Divatháza ma is működik, főtervezője a német Karl Lagerfeld.
Beszél a családjáról, fiatalkori szerelmi csalódásairól, művész- és elitkörökkel való kapcsolatáról. Ekként a könyv lapjain Cocteau, Sztravinszkij, Picasso, Romy Schneider és Visconti élete ugyanúgy megelevenedik, mint Mária nagyhercegnőé vagy Westminster hercegé. Barátain és főként barátnőin keresztül ismerjük meg Cocót, aki nem öltöztette, hanem megteremtette a nőt, elsőként demokratizálva az öltözködés művészetét. Henry Gidel klasszikus életrajza és Hal Vaughan a náci Németországgal kollaboráló nőt bemutató műve után ez a harmadik Coco Chanel-könyv az Európa Könyvkiadónál.
Marie-Dominique Leliévre: Chanel & Co. Coco és a barátnők
(részlet)
Chanel egy piros kínai selyemblúzt vizsgálgat a hímzőnővel. Zsebre dugott kézzel, mint a géppuskaropogás, sorolja az érveket az ár ellen, akkora lendülettel, hogy Madame Bataille, a kövérkés, fekete ruhába szorított nő végül izzadva leroskad.
– Még egyszer mondom, Madame Bataille, nem tudok hatszáz frankot fizetni ezért a munkáért.
– Kisasszony, hadd hívjam fel a figyelmét…
– Mire, Madame Bataille? Mondjon egyetlen okot, amiért ezt a nevetségesen magas árat kéri. Ahogy mondtam, én egyet sem látok.
– Igazi kínai selyemmel hímezték ezt a blúzt, kilója…
– Nem érdekel, hogy igazi vagy műselymet használ. Én eladni akarok. Ebben a formájában túl drága a blúz. Vigye le az árát. Ennyi.
Chanel hadarása, megfellebbezhetetlen hangneme meglepi a nagyhercegnőt.
– No de mademoiselle…
– Úgy vélem, kedvesem, mindkettőnknek az az érdekünk, hogy nagy mennyiségben gyártsuk ezeket a blúzokat. Használja az eszét. Engedjen az árból. Nem maga az egyetlen hímző Párizsban. Bárki örömmel dolgozna nekem.
Chanel meglengeti a hímzőnő felé a blúzt, jelezve, hogy a tárgyalásnak vége.
