„Az a tény, hogy anyanyelvem magyar, és magyarul beszélek, gondolkozom, írok, életem legnagyobb eseménye, melyhez nincs fogható” – vallotta Kosztolányi. Ma van az anyanyelv nemzetközi napja.
Az ENSZ 1999-ben nyilvánította február 21-ét nemzetközi anyanyelvi nappá, és 2000 óta ünnepeljük február 21-én, hogy előmozdítsuk a nyelvi változatosságot és a kulturális sokszínűséget, valamint a többnyelvűséget, küzdjünk a nyelvek kihalása ellen, és támogassuk az anyanyelvi oktatást.
Banglades javaslatára a világnapot annak emlékére tartják, hogy 1952-ben – az akkor még Pakisztánhoz tartozó – Bangladesben az urdut nyilvánították az egyetlen hivatalos nyelvvé, noha a bangladesiek anyanyelve a bengáli. Február 21-én Dakkában a diákok fellázadtak az anyanyelv elnyomása ellen. A rendőrség összetűzött a tüntetőkkel, és öt diákot megölt. A bangladesiek akkor az anyanyelv napjává nyilvánították a napot.
Napjainkban a hatezer nyelv több mint felét fenyegeti kihalás. A magyar nyelv az uráli nyelvrokonság révén mintegy 3000 éve önállósult, s a XI. századtól szokás a keresztény magyar királyság folyamatos magyar írásbeliségét számítani. Magyarországon 1844-ig a latin volt a hivatalos nyelv. Jelenleg a magyar anyanyelvűek létszámát a világon 14-15 millió körülire becsülik. Az Országgyűlés 2001 novemberében fogadta el azt a törvényt, mely az üzletnevek, tájékoztató kiírások és feliratok, valamint a reklámok magyar nyelven történő közlését írja elő. A jogszabály nem tiltja az idegen nyelvű szöveg használatát, de ilyen esetekben kötelező a magyar változat használata is. Ma Magyarországon a harmadik legnagyobb nyelvi és kulturális kisebbségét a siketek alkotják. „A jelnyelv a siketek anyanyelve, ezáltal a nyelvhez való jog, alapvető emberi jog.”
Kosztolányi Dezső: Ábécé a nyelvről és lélekről
(Részlet)
Magyarul. Az a tény, hogy anyanyelvem magyar, és magyarul beszélek, gondolkozom, írok, életem legnagyobb eseménye, melyhez nincs fogható. Nem külsőséges valami, mint a kabátom, még olyan sem, mint a testem. Fontosabb annál is, hogy magas vagyok-e vagy alacsony, erős-e vagy gyönge. Mélyen bennem van, a vérem csöppjeiben, idegeim dúcában, metafizikai rejtélyként. Ebben az egyedülvaló életben csak így nyilatkozhatom meg igazán… Naponta sokszor gondolok erre. Épp annyiszor, mint arra, hogy születtem, élek és meghalok.
Idegen nyelvek. Kívüle vannak más nyelvek is. Ezeket jobbára ismerem. Sokat eléggé jól tudok. Néhányon kitűnően gagyogok. Akad olyan is, melyen folyékonyan írok leveleket, cikkeket. Ezen a nyelven kedvvel csevegek, akár hónapokig is, úgy, hogy emlékeim tárából szedegetem elő szavait, s eszembe se jut, hogy csak bohóckodom. Azon a nyelven már állandóan vigyázzállásban kell maradnom, ügyelnem kell a szabályokra, kivételekre. Amazon a nyelven is társalgok, de egy fél óra múltán gyönge féloldali fejfájást kapok. Csak anyanyelvemen lehetek igazán én. Ennek mélységes mélyéből buzognak föl az öntudatlan sikolyok, a versek. Itt megfeledkezem arról, hogy beszélek, írok. Itt a szavakról olyan régi emlékképeim vannak, mint magukról a tárgyakról. Itt a fogalmak s azok jelei végzetesen, elválaszthatatlanul összeolvadtak. A kés-ről tudom, hogy culter, couteau, Messer, knife, colello, navaja. Ha azonban valaki nagyon akarná, elhitethetné velem, hogy tévedek. De a kés-ről senki se hitetheti el velem, hogy nem kés.
(1927)
