Csokonai Vitéz Mihály, a magyar felvilágosodás legnagyobb lírikusa 215 éve, 1805. január 28-án hunyt el Debrecenben. Egy évszázaddal halála után, a Nyugat nemzedéke ismerte fel Csokonai jelentőségét, Adyval az élén, aki saját előfutárának látta őt.
Csokonai Vitéz Mihály „a magyar felvilágosodás legnagyobb lírikusa, legsokoldalúbb költőegyénisége” – írja róla a magyar irodalmi lexikon. „A debreceni kollégium keménykötésű préceptora, garabonciás, a csikóbőrös kulacs mulatós kedvű költője, a Lilla-versek reményt vesztett szerelmese” – mondják róla régi idők emberei. Mi úgy gondoljuk, hogy Csokonai Vitéz Mihály ennél sokkal több volt – költőnek is, embernek is, sebzett szívű szerelmesnek is.
Csokonai Vitéz Mihály Debrecenben látta meg a napvilágot 1773. november 17-én. Apja borbély és felcser volt, anyja egy szűrszabó mester leánya. 1786-ban anyja elözvegyült, nehéz körülmények közt nevelte fiát, akinek tehetségét tanítója, Háló Kovács József fedezte fel a debreceni kollégiumban.
A fiatal Csokonai a II. József halála után megélénkülő légkörben írta első közéleti verseit (Magyar! hajnal hasad!, A pártütő), társadalombíráló allegóriáit és szatíráit (Az istenek osztozása, Békaegérharc) és szépprózai kísérleteit (A bagoly és a kócsag, A pillangó és a méh). 1790-ben találkozott Földi János költővel és természettudóssal, az ő révén kezdett Kazinczyval levelezni, akinek később verseit is elküldte, és aki további alkotásra biztatta. Dugonics András népiessége is hatott rá, de vonzotta a felvilágosodás is: Rousseau, Voltaire, Pope írásait tanulmányozta. Olasz költőket, Metastasiót, továbbá Holbach ateista művét, A természet módszerét fordította.
CSOKONAI VITÉZ MIHÁLY: KESERÉDES
Szép rózsa virágszál,
De tüske szúrdal ágán.
Ha mézet ád egy méh,
Fúlánkja néha megcsíp.
Egy bor betőlt örömmel
S mámort nehézorta.
Szép vagy te, Lilla, édes, –
Vidít kegyes szerelmed;
De mennyi – ah, de mennyi
Kín gyötör miattad!
1793-ban a pesti színjátszóknak tucatnyi színművet ajánlott fel, fordításokat és saját műveit, köztük A méla Tempefőit, amelyben a magyar kulturális viszonyok elmaradottságát pellengérezte ki: „Az is bolond, aki poétává lesz Magyarországon!” Kazinczytól értesült a jakobinus mozgalom terveiről, így születtek bölcselő költeményei (Konstancinápoly, Az estve, Az álom), melyekben támadja a „denevér babona, bagoly vakbuzgóság” jellegű vallásosságot, és ostorozta a pórnép kizsákmányolását.
Megismerkedett a nyugat-európai rímes-időmértékes verseléssel, finom, rokokó hangulatú költeményeit e formákban írta. Dalstílusán Petrarca hatása érezhető, de az eleganciát a természet szentimentális ábrázolásával, klasszikus mitológiával, a diákdalok vaskos humorával és a népdalok egyszerűségével elegyítette. Dalai eleinte kéziratos másolatokban és énekelve terjedtek.
1794-ben tógátus diákként a poétai osztály tanítója lett, a szabadban tartott órát diákjainak, énekre, táncra, színjátszásra is rávette őket. Emiatt és talán jakobinus kapcsolatai miatt is kizárták a kollégiumból. 1795-ben Pestre ment, itt találkozott Virág Benedekkel és Dugoniccsal, összeállított egy verseskötetet is, amelyet nem tudott kiadatni, csak hét verse jelent meg belőle Kármán József Uránia című folyóiratában.
CSOKONAI VITÉZ MIHÁLY: A VIDÁM TERMÉSZETŰ POÉTA
(részlet)
Így veszem fel víg lélekkel
Gyengén rezgő lantomat,
S majd kedvesem egy énekkel
Lelkesíti húromat.
Míg leng az estvéli szellő
Szárnyán egy nektárt lehellő
Rózsában a kis szerelmek megszállnak
És mennyei harmóniát csinálnak.
Szívünk elolvadt részeit
Élesztjük új dalokkal,
Pauzák únalmas ideit
Édesítjük csókokkal.
Ah! a híves esthajnalon
Így alszunk el egy szép dalon,
S énekünknek végső bágyadt szózatja
Az andalgó vidéket elaltatja.
„… De amikor sok hányattatásim után egy jóltévő hab, ha idegen partra is, de csak partra kivetett vólna: úgy jártam én is, mint ama régi filozófus, ki hajótörése után egy esmeretlen szigetbe vettetett vólna, látta annak partjára rajzolva mathesisi képecskéket és figurákat, mellynek első megpillantására, a nem várt öröm megcsókoltatta vele a földet s így kiáltott ki belőle: Semmi baj sincs, édes társaim, emberek nyomdokait szemlélem! s örömmel fogadta el ennyi bajai után ez idegen földnek barátságos bíztatását. Ha nem fejtegetem is hosszasan, általlátjátok, tudom, célozásomat. Mert én is hányattatván az én gondolatim között egyfelé-másfelé, bizonytalan tévelygéssel, egy tőlünk idegen, tudjátok, mellyik partra vetett ki az akkor is nem kedvező szél, körűlnéztem bámúló szemekkel az esmeretlen vidéket, megláttam a reá írt mathematikai rajzolatokat, örűltem, megéledtem s ezt kiáltván: Semmi baj sincs, emberek nyomdokait szemlélem! elfogadtam e partot, mint nyugtató helyemet.” (Csokonai Vitéz Mihály: Beszédtöredék, 1795[?])
Egy ideig a sárospataki jogakadémián tanult, majd Pozsonyban, az országgyűlésen keresett támogatót műveinek kiadásához, de csak az általa szerkesztett Diétai Magyar Múzsa füzeteiben tudta megjelentetni írásait. Komáromban lapot akart alapítani, de kudarcot vallott. Itt ismerkedett meg 1797 márciusában Vajda Juliannával, egy gazdag kereskedő leányával, akit költeményeiben Lillának nevezett. A lányt csak azzal a feltétellel ígérték oda neki, ha állandó megélhetést szerez. Mire visszatért Komáromba, Lillát máshoz adták feleségül. A boldogan induló, majd csalódást hozó élményből születtek Lilla-versei, a magyar szerelmi líra kiemelkedő alkotásai: A Reményhez, A pillangóhoz, Köszöntő, Egy rózsabimbóhoz, Újévi köszöntő.
Somogyba ment, egy ideig Nagybajomban élt Sárközy Istvánnál. Itt írta szentimentális líránk nagy alkotásait: A tihanyi ekhóhoz és A magánossághoz című ódáit. Népies verseket is szerzett (Parasztdal, Szerelemdal a csikóbőrös kulacshoz, Szegény Zsuzsi, a táborozáskor). 1798-99-ben írta Dorottya című farsangi vígeposzát, amely számos jellegzetes korabeli figurával gazdagította irodalmunkat. Csurgón egy évig a gimnázium segédtanáraként vállalt állást, két bohózatot is írt itt: a Culturát és Az özvegy Karnyónét, és elő is adatta őket diákjaival. Bár mindig azt remélte, meg tud élni költészetéből, mecénásokat kellett keresnie, a Dunántúlon talált nagyúri pártfogókat Festetics György és Széchényi Ferenc személyében.
1800-ban visszatért Debrecenbe, ahol előfizetőket kezdett gyűjteni versei kiadásához, majd Pesten mérnöki tanulmányokba kezdett. 1802-ben Komáromban kinyomatta tervezett életmű-sorozatának első darabját és Ewald Kleist német költő verses és prózai műveinek fordítását, A tavasz címmel. További köteteit is előkészítette kiadásra, de csak a Dorottya jelent meg 1804-ben.
Tüdőbaja kiújult, gondjait a költő és botanikus Fazekas Mihályhoz fűződő barátsága enyhítette, Főhadnagy Fazekas úrhoz című versében utal is erre. Ekkor írt ódái kiemelkedő bölcseleti művek, közülük is kimagaslik A lélek halhatatlansága. 1803-ban Bécsben jelentek meg Anakreoni versei, melyekben a dal, a bor, a természet és az asszonyok szépségét énekelte meg.
