Csontváry Kosztka Tivadar, a látomásos festő

Szerző: Cultura / 2013. július 5. péntek / Kultúra, Képzőművészet

„Az élet nem elmélet, az élet valóság, amely kötelességgel jár mindennel és mindenkivel szembe.” Negyven évesen kezdett festeni, belső sugallatra, ma képei a világ legismertebbjei között szerepelnek. Csontváry Kosztka Tivadar 160 éve született.

„Nézni nézhet mindenki, de látni csak az láthat, akit az Isteni gondviselés ezzel a képességgel különösen megáldott. És ezek a különös képességgel megáldott emberek vannak hivatva az ember művelődéstörténelmét gyarapítani.”

Csontváry Kosztka Tivadar festő, a modern magyar festőművészet egyik legeredetibb alakja 160 éve, 1853. július 5-én született. Kisszebenben (ma Sabinov, Szlovákia) látta meg a napvilágot. „Emlékszem jól arra az időre, amikor még járni nem tudtam, a földön csúsztam s a róka meg a kutyakölykökkel játszottam. Emlékszem jól a kétéves koromra, egykori huszárlábaimra, hátulgomboló hozentrageres nadrágomra, amelyből kifityegett rendesen az ingem csóvája.”
Kereskedősegéd volt, majd gyógyszerészdiplomát szerzett, később jogot tanult, s tisztviselő lett Pesten.

Patikussegéd volt Iglón, amikor 1880. október 13-án égi szózat (valószínűleg skizofréniás hallucináció) azt közölte vele: „Te leszel a világ legnagyobb napút-festője. Nagyobb Raffaelnél.” Csontváry rögtön Rómába ment s Raffaello képeit tanulmányozva úgy döntött: ennél jobbat is tud festeni. A hívásnak azonban csak egy évtizeddel később engedett, 1894-ig a Losonc melletti Gács községben patikusként dolgozott.

Festészeti stúdiumait 41 évesen kezdte, Hollósy Simon müncheni iskolájában, majd Párizsban, Itáliában tanult. Hátára kötözött ládájával bejárta Dalmáciát, Nyugat-Európát, Egyiptomot és Palesztinát, Libanont és Szíriát, miközben megállás nélkül festett. A közönség és a kritika azonban jobban értékelte Raffaellót, Csontváryt a legtöbben bolondnak nézték. A festőt egyre jobban hatalmukba kerítették téveszméi, kultúrával és művészettel foglalkozó írásokban bizonygatta igazát, beadványokat írt, csataképeket és történelmi tablókat tervezett. Az első világháború során vagyonát elvesztette, magányosan és szegényen halt meg Budapesten 1919. július 20-án.

„Csendes szerénységben él a cédrus, ezredekre kiható türelemmel – türelemmel kell élnie egy nemzetnek is, amíg a koronáját nem éri el.”

Csontváry kora egyetlen irányzatához sem tartozott, az emberi lét egyetemes kérdései, a belső és a külvilág ellentmondásai nőttek kozmikussá művészetében. Festészetét varázsos színvilág, mágikus-realista hangvétel és szuverén szimbólumteremtő erő jellemzi. „Életnagyságú tájképeinek” sorát a Selmecbánya látképe nyitja, melyet 1903-ban a Vihar a Nagy Hortobágyon követett.
Csontváry különös élettörténete, látomásos elhivatottsága a festői pályára, életművének csodával határos megmaradása mind a művész körüli mítoszteremtésnek szolgáltak alapul. Pedig a művész nagyon is a századforduló gyermeke volt. Életművében sajátos módon egyesült a romantika univerzális individualizmusa a modernizmus kollektív eszményeket kereső útjaival. Csontváry festészete egy tematikus és optikai totalitás felé irányult. Miközben a nagy motívumokat keresve bejárta egész Európát, s a mediterrán keletet, a turisztikailag érdekes helyeknek szinte enciklopédikus teljességét örökítette meg képein. Műveinek szokatlan és feltűnő, a színskála teljes palettáját felölelő színessége pedig az ő sajátos színelméletével, a napút-festészettel állt összefüggésben.

Jelentős művei a Fohászkodó Üdvözítő, A Panaszfal bejáratánál Jeruzsálemben. Belső lelki drámáit vetítette a természet jelenségeibe, azok panteisztikus megfogalmazását adta a Görög színház romjai Taorminánál, a Baalbek című képein, lírai, mesehangulatú képe a Sétakocsizás Athénban újholdnál. A Magányos cédrus nemcsak a Csontváry-életmű értelmezésében játszik kitüntetett szerepet, hanem a magyar festészet történetének is egyik emblematikus alkotása. Ebben a tépett fában Csontváry személyes sorsa, a megnemértettségből fakadó elszigetelődés éppúgy képi formát ölt, mint Csontváry általánosabb értelmű civilizáció-kritikája. A szent fa, a cédrus, többé már nem tud ellenállni a pusztító viharoknak. Ami korábban a föld és ég, a világi és szakrális közötti kapcsolat harmóniáját jelentette – vagyis a hegytetőn álló ezredéves fa, a bibliai idők tanúja és továbbélő öröksége -, a 20. század küszöbén a földi és égi erők szférái közötti hányódásában már ennek a harmóniának a megbomlását adja hírül.
A Magányos cédrus és a Zarándoklás a cédrusokhoz Libanonban pszichózissal átitatott mágikus panteizmusát fejezi ki. Fontos műve a hatalmas Mária kútja Názáretben, utolsó jelentős képe a Tengerparti sétalovaglás.

A taorminai görög színház romjai Csontváry csaknem 20 négyzetméteres vászna a magyar festészet egyik legismertebb alkotása. Varázsát nemcsak hatalmas méretének köszönheti, hanem Csontváry már-már túlmisztifikált személyének is. A taorminai színház romjai a 19. század közepe óta több magyar festőt is megihlettek. Csontváry a romokat abból az optimális nézetből láttatja, amelyhez hasonlót már a 19. századi romantikus festők is fölfedeztek. Csontváry felfogása azonban a kolosszális méretek, az ebből fakadó panorámaszerű illuzionizmus és a posztimpresszionizmus tanulságait mutató, dekoratív színhasználat tekintetében teljesen újszerű és egyedülálló.

Műveinek utóélete éppoly furcsa, mint élete volt. Képeit Gerlóczy Gedeon építészmérnök mentette meg, aki 1919-ben botlott a tetőtéri műteremben összetekert, hagyatéki árverés során zsákvászon-értékben számba vett vásznakba. Gerlóczy megvásárolta a műveket, neki köszönhető az életmű fennmaradása. Mivel a képek már a festő életében megrongálódtak és később is sokat hányódtak, komoly restaurálásra szorultak. Csontváry művészete végül nagy nemzetközi sikert aratott, Picasso például azt mondta: „Nem is tudtam, hogy rajtam kívül más nagy festője is volt századunknak”.

Csontváry 127 ismert alkotásának nagy része Pécsett, néhány jelentős képe a Nemzeti Galériában látható. Az utóbbi években képeiből Szegeden és Szentesen is tárlatot rendeztek. Árveréseken ritkán felbukkanó alkotásait rekordárakon ütik le, tavaly decemberben 240 millió forintért kelt el Traui tájkép naplemente idején című festménye. A korábbi magyar árverési rekordot is egy Csontváry-alkotás, a Szerelmesek találkozása (Randevú) tartotta, amelyért 2006-ban 230 millió forint adtak. A műtárgyat tavaly márciusban ellopták, később sértetlenül megkerült.

„Én feláldoztam az életemet megtudandó, mi a való, hogy fejlődik ki a világ és hogy fejlődik tovább, mert minden ami van a pozitívum akaratából fejlődött ki s ami lesz a pozitívum kinyilatkoztatása alapján fog kifejlődni.”