130 éve született Diego Rivera, a múlt századi mexikói festészet karizmatikus alakja, a nemzeti monumentális falfestészet megteremtője, akinek magánélete legalább olyan színes volt, mint egyedülálló alkotásai.
A nemzeti monumentális falfestészet megteremtője, Diego Rivera (Diego María de la Concepción Juan Nepomuceno Estanislao de la Rivera y Barrientos Acosta y Rodríguez) 1886. december 8-án született Guanajatóban. A festő magánélete legalább olyan színes volt, mint egyedülálló alkotásai. Anyja, aki ikertestvérével hozta a világra, kómába esett, majd halottnak nyilvánították – szerencsére az egyik cselédlány észrevette, hogy még lélegzik, így végül nem tették koporsóba. (Az ikerfivér egyéves korában meghalt, de a szülőknek 1891-ben született egy lányuk is.)
Diego már kiskorától rajzolt, műveivel az egész lakást, és nem csak a padlót, de a falakat is beborította. A család 1892-ben a fővárosba költözött, ahol tízévesen már a San Carlos művészeti akadémián tanult. De csak esténként, mert a szülők ragaszkodtak ahhoz, hogy fiuk „rendes” iskolába is járjon. Diegót nem érdekelte sem a vallás, sem a katonai pálya, annál inkább vonzotta viszont a politika. Tizenhat évesen ki is zárták az akadémiáról, mert részt vett egy munkástüntetésen. Bár később visszavették volna, ragaszkodott függetlenségéhez; úgy döntött, hogy független művész lesz, s 1907-től egy édesapja közbenjárására kapott ösztöndíjjal Madridban képezhette tovább magát. Majd ösztöndíjjal eljutott Párizsba, ahol hamar népszerű lett – igaz, ekkor még inkább egyéniségének, semmint képeinek köszönhetően. 1913-tól kubista képeket festett, amelyek Pablo Picasso tetszését is elnyerték, végül az itáliai reneszánszt elemezve lelt rá azokra az ötletekre, amelyre alapozva később nemzeti motívumokkal díszített falfestményeit is készítette.
Az öreg kontinensen egy forrongó művészvilágba csöppent, a neves Eduardo Chicharro tanítványaként szoros kapcsolatba került a spanyol avantgárd jeles alakjaival. 1909-ben Párizsba, majd pedig Belgiumba ment, 1910-ben tájképei már szerepeltek a független művészek társaságának kiállításán.
Rövid mexikói kitérő után újra Európában kötött ki, ahol még inkább színes egyéniségének, mint képeinek köszönhette népszerűségét. 1913-ban kezdett kubista képeket is festeni, amelyek Picasso tetszését is elnyerték. Rivera és Picasso órákon át beszélgettek a kubizmusról, amelynek meg is lett az eredménye: Rivera műveinek 1914 áprilisában már önálló kiállítást szenteltek. A világháború évei alatt egyre inkább Cezánne hatása alá kerül, az ekkor készült képei egyértelműen a francia mester világát idézik.
Jelentős realista falfestészet születik a politikai tiltakozás jegyében Mexikóban, főként Diego Rivera és David Alfaro Siqueiros műveiben. A tízes években Spanyolországban, Olaszországban, majd Párizsban ismerkednek meg az európai avantgárddal (Rivera 1916-ban arcképet festett Amadeo Modiglianiról.) A híres mexikói festőművész lánya ekkoriban született meg Párizsban, és mivel szülei neves művészek voltak Picasso és Matisse világában nevelkedett. Diego Rivera mexikói kubista festőművész még Marika születése előtt elhagyta édesanyját, Maria, illetve művésznevén Marevna Vorobjevet. A temperamentumos művésznő, akit Rivera „vad szépségnek” tartott, ugyanis – már állapotosan – késsel támadt szeretőjére, és magát is megsebesítette. A festő önéletrajzában leírta, hogy Marevna a megszületett gyermeket, Marikát férje romlottságának bizonyítékaként mutogatta, és sok korábbi barátját ellene fordította. Rivera lánya, Marika Rivera 2010-ben 90 éves korában hunyt el.
Hazatérésük után együtt kezdik kikísérletezni a formanyelvet, amellyel megszólítható Mexikóban a társadalmi nyilvánosság.
A nagy nőcsábász festő végül egy itáliai tanulmányútján a reneszánsz stílust elemezve lelt rá azokra az ötletekre, amelyre alapozva később nemzeti motívumokkal díszített falfestményeit is készítette. Európát és két barátnőt, valamint egy lányt maga mögött hagyva 1921-ben tért vissza Mexikóba. Még ebben az évben kezdetét vette az a művészeti program, amely később egybeforrott nevével, s amely jórészt a Mexikót akkor kormányzó Porforio Diaznak volt köszönhető. Diaz uralma alatt, a húszas-negyvenes években hallgattak a fegyverek és virágzott a kultúra. Többek között az ő gigantikus építkezéseinek köszönhetőek azok a felületek, amelyeket ma monumentális freskók fednek, szó szerint a padlótól a plafonig.
Rivera 1922-ben vette feleségül Lupe Marínt, akitől két lánya született.
Társaival, Carlos Romero Orozcóval és Jose David Alfaro Siquieros-szal az azték művészet ornamentikájából, a korabeli indián parasztok népművészetéből és az európai iskola expresszionista, szürrealista és kubista irányzataiból építkezve alkották meg a „mexikói iskolát”, amelyből nem hiányoztak a marxista ideológia elemei sem. A festő csatlakozott a mexikói kommunista párthoz – a kormánnyal való együttműködés miatt kizárták -, emellett egy év alatt 17 ezer négyzetméternyi falfelületet festett „meg”.
A mexikói történelmet megörökítő festményeinek egyre nagyobb sikere lett, a kommunista párt viszont éppen a kormánnyal való együttműködés miatt kizárta soraiból.
Ebben az időszakban egyszerre dolgozott a Palacio Nacional és a Cuernavaca falain, miközben egyre több felkérést kapott a határ északi oldaláról. Fridával 1930-ban San Franciscóba utaztak, majd Detroitban festett.
A világhírű mexikói festőművész gipszre, cementre és acélra festette a felsorakoztatott alkotásokat, amelyek Mexikó történelmének nagy jelentőségű eseményeit örökítik meg. A festmények 1931-ben hat héten át szerepeltek a MoMA-ban, akkoriban újdonságnak számított, hogy mozdíthatók. Rivera a Palacio Nacional és a Cuernavaca falainak kifestése után a határ északi oldaláról is kapott felkéréseket. A legnagyobb port a New York-i Rockefeller Center egyik falára tervezett képe verte fel, amelyet az ominózus Lenin-ábrázolás miatt végül le is bontottak. A művészi büszkeségében vérig sértett Rivera hazaviharzott, ahol újrafesthette a Rockefeller épületbe álmodott képét a Palacio de Bellas Artes falaira.
A munka mellett a politikába is belevetette magát: 1937-ben ők fogadták be a száműzöttként élő Lev Trockijt és feleségét. Trockijjal kötött szoros barátsága azonban nem tartott sokáig (valószínűleg Trockij és Frida Kahlo viszonya miatt), s a politikus meggyilkolása után többen arra gyanakodtak, hogy a merényletben Rivera keze is benne volt. A New York-i fiaskóért kárpótolhatta, hogy az 1937-es és 1939-es világkiállítások hatalmas sikert hoztak a mexikói festőknek, így Riverának is.
A negyvenes években is folyamatosan alkotott a Palacio Nacionalban, emellett a Hotel del Prado falaira is festett. Az 1954-ben festett Dicsőséges Győzelem nevű freskója sorsáról évtizedekig nem tudtak, csak 2000-ben bukkant fel egy moszkvai múzeum pincéjében. A kép „a guatemalai nép ellen elkövetett amerikai bűncselekményeket” mutatja be a festő felfogásában, másik oldalának befejezetlen része pedig a szakértők szerint feltehetően azt ábrázolta volna, miként zsákmányolják ki a munkásokat az amerikai üzemekben.
1954-ben Rivera is részt vett azon a CIA ellenes tüntetésen, amit az amerikaiak guatemalai beavatkozása ellen szerveztek, s ami Frida utolsó nyilvános megjelenése volt.
Felesége állapota egyre romlott, 1954-ben meg is halt, ami nagyon megviselte a művészt. Rivera Frida Kahlo halála után egy évvel később újra megnősült, Emma Hurtadót vette el, aki 1946 óta volt az ügynöke, de arról is gondoskodott, hogy Frida házát múzeummá alakítsák, amely méltó módon állít emléket elhunyt feleségének. A művész Diego Rivera egész életében, és az után is féltőn óvta a művésznő körül kialakult különös légkört. Mexikóvárosi otthonuk egyik szobájában őrizte felesége holmiját az asszony 1954-ben bekövetkezett halála után. A férfi azt is meghagyta, hogy csak saját halála után 15 évvel nyithatják ki a helyiséget.
Így is történt. Rivera 1957-ben halt meg és a szoba végül egészen 2004-ig zárva maradt, amikor a házaspár régi házában működő Frida Kahlo Múzeum elkezdte katalogizálni a szoba tartalmát és felkérte Mijako Isiucsi japán fotográfust, hogy készítsen felvételeket a több mint 300 tételről.
A mexikói festészet egyik legnagyobb alakja 71 éves korában, 1957. november 25-én halt meg. Páratlan falfestményei Mexikó szerte őrzik emlékét.
