„Amikor a művész szellemileg magasra tör, az ember maradjon a háttérben, öröme csupán a munka legyen.” Paul Cézanne francia festő, a posztimpresszionista festészet legnagyobb alakja 175 éve született.
XX. századi műkritikusokat vagy művészettörténészeket olvasva az embernek időnként az a benyomása támad, hogy a teljes építmény egy Cézanne nevű alapzaton nyugszik. A század első mozgalmainak, a fauvizmusnak és a kubizmusnak Matisse, illetve Picasso volt a vezéralakja, és noha nagyon különböző módon közelítették meg a festészetet, mindketten Paul Cézanne-t nevezték elődjüknek és ihletőjüknek. A híres magyar festőcsoport, a Nyolcak is Cézanne festészeti technikáját vették át. Annyi bizonyos, hogy azok a kvalitások, amelyeket szinte valamennyi szerző elismer Cézanne életművében, az utóbbi száz év festészetének számos eltérő irányzatára voltak termékenyítő hatással, nemcsak Európában, hanem szerte a világon.
„Nem minden aggodalom nélkül figyeli a bankár, hogy vele egy fedél alatt festő születik.”
Paul Cézanne 175 éve, 1839. január 19-én született. Jómódú polgári családban, egy Aix-en-Provence-i bankár gyermekeként jött a világra. Kitűnő tanuló volt, néhány fillérért megengedte tanulótársainak, hogy „puskázzanak” tőle, a Collége Bourbon előadásait látogatva ismerkedett meg Émile Zolával, barátságuk sokáig meghatározta mindkettejük munkáját, mindenki csak az „elválaszthatatlanoknak” hívták őket. Elsősorban az irodalom szeretete (és Balzac regényei) kötötte össze őket, de a zene is fontos volt számukra: a városi zenekarban Cézanne kürtön, Zola pedig klarinéton játszott.
Az apja utasítására az Aix-i Egyetemen jogi tanulmányokat tanult, de a száraz jogi világ nem kötötte le, elhatározta, hogy festő lesz, és igyekezett meggyőzni a családját is jövőjéről. 1857-től egy rajziskolában kezdett órákat venni. Az apja által vásárolt Jas de Bouffan villában rendezte be első műtermét, majd Zola buzdítására 1861-ben Párizsba ment, ahol részt vett az Académie Suisse művészeti képzésében. Néhány hónap után visszatért Provence-ba, s jogi pályára lépett, de 1862 novemberében munkáját feladva ismét a fővárosba költözött. A Svájci Akadémia műtermében dolgozva ismerkedett meg Camille Pissarróval, Pierre-Auguste Renoirral, Claude Monet-val és Alfred Sisleyvel.
Az ambiciózus fiatal művész órákat töltött a Louvre-ban, kezében vázlatfüzettel, felfedezte magának Delacroix-t, magába itta a nagy mesterek alkotásait, ihletet nyert a szobrászattól is, és barátságot kötött az impresszionisták későbbi nagy mestereivel, Pissarróval, Renoirral, Monet-val és Sisley-vel. A híres École des beaux-arts-ra azonban nem jutott be, mert heves vérmérsékletére hivatkozva elutasították felvételi kérelmét.
„Ne azt fessük, amit látni vélünk, hanem amit valóban látunk is.”
1870-ben ismét Provance-ba költözött, ekkor született tájképein a természet képeit megpróbálta saját belső érzéseivel együtt vászonra vinni. 1872-ben Pissarróval együtt Ile-de France-ba, Pontoise-ba költözött, ahol a szabadban festettek. Ekkortól már impresszionista kortársai hatottak művészetére, színei könnyedebbek és érzékletesebbek lettek, tájképein a meleg színek és a hideg árnyékok tónusváltakozása ötvöződik helyenként az impresszionistákra jellemző fényárral, és figyelmen kívül hagyja a klasszikus perspektíva szabályait.
Az impresszionisták 1874-ben rendezték meg első, botrányosra sikeredett közös kiállításukat a fotográfus Nadar műtermében. A legélesebb szakmai kritikákat Cézanne kapta, és a közönség is az ő három kiállított képét fogadta a legnagyobb értetlenséggel. Ezután csak a harmadik, impresszionisták rendezte kiállításon, 1877-ben állított ki újra, ezúttal már tizenhat képet, de a kritikusok többsége még mindig támadta művészetét. A hivatalos festészet műveit bemutató szalonokra nem hívták meg, ezért 1882-ben visszaköltözött Provence-ba.
„Az elmúlt tizenöt év legtöbbet támadott és leginkább félreismert művésze Cézanne úr. Nincsen olyan gyalázkodó jelző, amellyel ne illették volna. Munkáit a mai napig botrányos siker övezi… A magam részéről nem ismerek festészetet, amely kevésbé késztet nevetésre, mint ez.” Renoir barátja, George Riviére műkritikus kritizálta és védelmezte Cézanne-t az impresszionisták harmadik kiállítása alkalmából 1877 májusában, majd így folytatta:
„Cézanne munkái a klasszikus görög nagyság örökösei. Vásznai az ókor festményeinek és terrakotta figuráinak nyugalmát, hősi derűjét árasztják magukból… Csodálatos csendéletei, melyeken oly hajszálpontos a tónusok egymáshoz fűződő viszonya, valamiféle ünnepélyes igazságot hordoznak. Ez a festő azért fejez ki érzelmeket megannyi vásznán, mivel ő maga is heves érzéseket él át a természet közelségében, s minden művészi tudását felsorakoztatja, hogy ezeket visszaadhassa.”
Paul Cézanne bonyolult ember és bonyolult alkotó volt. „Az impresszionizmusból valami szilárdat, állandót akartam csinálni, olyat, mint a múzeumok művészete” – vallotta. Soha nem pihentette művészetét, az alkotó elme mindig dolgozott, képezte magát és műveihez alapokat, hátteret keresett: állandó látogatója volt a vidéki kisváros, Aix-en-Provence múzeumának és a párizsi Musée du Louvre-nak. Metszet- és reprodukció-gyűjteménye, gipszgyűjteménye művészetének állandó ihlető forrása volt. Az antik, reneszánsz, manierista, barokk és romantikus előképek használata végig kísérte pályáját.
Vásznain a valóság nem oldódik fel a színek kavalkádjában, sőt a formák és tömegek határozott kompozícióban, geometrikus szigorral jelennek meg képein. Művészetének óriási hatása volt számos művészeti irányzatra: a fauvizmus (az ún. Vadak), a kubizmus, sőt egyes absztrakt festők is előfutáruknak tekintették.
Marseille egyik kikötőnegyedében, Estaque-ban telepedett le, majd 1885-ben egy szülővárosa melletti faluba, Gardanne-ba költözött, itt kezdte festeni a közel nyolcvan képet magába foglaló Montagne Sainte-Victoire-ciklust. Apja halála után jelentős örökség szállt rá, már nem kellett a napi megélhetésért dolgoznia, és feleségül vehette korábbi modelljét, Hortense Fiquet-t. (Kapcsolatuk még 1869-ben kezdődött, és gyermekük is született, de Cézanne titkolta a viszonyt apja elől.)
Az „aix-i remete”
Az „aix-i remeteként” emlegetett Cézanne ábrázolásmódja az 1880-as évek második felére érte el művészi csúcspontját, ekkor készültek legismertebb képei (A komód, 1887; Húshagyókedd, 1888; Kártyázók-ciklus, 1892-1895; Nagy fürdőzők-ciklus, 1898-1906). 1890-ben már a Húszakkal közösen állították ki műveit Brüsszelben, de első önálló tárlatát csak 1895-ben rendezte meg a műkereskedő Ambroise Vollard, miután megvásárolta közel kétszáz festményét.
A nagyközönség ugyan továbbra is hűvösen fogadta műveit, viszont kivívta magának a művészvilág megbecsülését. Anyja 1897-es halála után feleségével és barátaival is megromlott a kapcsolata, és teljesen begubózott. Hírneve viszont egyre nagyobb lett, legendáját az is táplálta, hogy szinte lehetetlen volt találkozni vele. 1901-ben Aix peremén felépíttette nagy műtermét, és az 1904-es őszi Szalon már egész termet szentelt Cézanne képeinek.
Sikereit nem élvezhette sokáig. 1906-ban a szabadban dolgozott, amikor vihar tört ki, de ő még két órán át kint maradt az esőben, majd hazafelé tartva rosszul lett. Másnap még munkához látott, de összeesett, és az ágyból nem kelt fel többé. Hatvannyolc évesen, 1906. október 22-én tüdőgyulladásban halt meg Aix-en Provence-ban, sírja a helyi temetőben található.
Cézanne-t színkezelése miatt az impresszionistákhoz hasonlítják, de képszerkesztésében különbözött, sőt elvetette elveiket; nála a valóság nem oldódik fel a színkavalkádban, sőt a formák és tömegek geometrikus szigorral jelennek meg kevéssé részletező képein. Művészetének óriási hatása volt számos egymástól nagyon különböző művészeti irányzatra: a fauvizmusra (a Vadakra), a kubizmusra, sőt egyes absztrakciós törekvésekben is követőkre talált.
Képeiért ma már hatalmas összegeket fizetnek, 2012-ben zárt körű liciten a műkincspiacon máig rekordot jelentő 250 millió dollárért kelt el Kártyajátékosok című műve, amely így a világ legdrágább festménye A budapesti Szépművészeti Múzeumban, ahol több művét őrzik, 2012-2013 telén Cézanne és a múlt – Hagyomány és alkotóerő címmel rendeztek nagyszabású kiállítást műveiből.
