Alighanem Cézanne volt a 19. század legösszetettebb művésze. Sem a művésztársak, sem a kritikusok nem értették meg igazán művészete teljességét. A Szépművészeti Múzeum kiállításán megismerkedhetünk a titkokkal: Paul Cézanne életművével és a múlthoz való viszonyával.
„Az impresszionizmusból valami szilárdat, állandót akartam csinálni, olyat, mint a múzeumok művészete.”
A századfordulóhoz közeledve egyre jobban felfigyeltek Paul Cézanne-ra az avantgárd festők, Matisse, Picasso, Braque, Vlaminck, Derain és mások, köztük a fiatal orosz festők, akiknek új művészete sokat köszönhetett a provence-i mesternek. Kortársai közül azonban csak kevesen vették észre igazi nagyságát. Amikor 1906 novemberében meghalt Aix-en-Provence-ban, a párizsi újságok meglehetősen felemás nekrológokkal reagáltak a hírre. „Félbemaradt tehetség”, „nyers piktúra”, „egy sosem volt művész”, aki „csak vázlatokra képes”, és aki „veleszületett látászavarban szenvedett” – ilyen és ehhez hasonló jelzőkkel illették a nagy művészt már életében, és ezeket szajkózták búcsúztatása során is.
Cézanne és a múlt
„Az ember óhatatlanul valami félelemhez hasonlót érez Cézanne nagyságával szemben – írta Lionello Venturi. – Mintha egy ismeretlen világba lépne be, amely gazdag és barátságtalan, s olyan magas csúcsai vannak, amelyeket lehetetlen megmászni.” Azokat a magaslatokat csakugyan nem könnyű elérni. Cézanne minden újabb munkájával felül akarta múlni a tökéletlennek hitt előzőt. „A hajam és a szakállam hosszú, a tehetségem azonban rövid” – írta magáról.
2003 és 2008 között a budapesti Szépművészeti Múzeum fontos kiállítások keretében vizsgálta a 19. század nagy alakjainak munkásságát, művészetüknek a modern művészet kialakulása szempontjából meghatározó sajátosságait (Claude Monet, Vincent van Gogh, Ferdinand Hodler és Gustave Moreau). A 2012 végén nyíló kiállításon Paul Cézanne életművét és a múlthoz való viszonyát kívánja bemutatni a múzeum.
A kiállítás mintegy nyolcvan-száz Cézanne festményt (köztük talán a leghíresebb munkáit is, a Kártyázók-ciklus vagy Kártyajátékosok két darabját) , rajzot és akvarellt, valamint 16. és 19. századi mesterek harminc-negyven alkotását (festményeket, szobrokat, gipszmásolatokat, metszeteket, illusztrált könyveket) mutatja be. Paul Cézanne bonyolult alkotó volt: „Az impresszionizmusból valami szilárdat, állandót akartam csinálni, olyat, mint a múzeumok művészete” – vallotta. Állandó látogatója volt a vidéki kisváros, Aix-en-Provence múzeumának és a párizsi Musée du Louvre-nak. Metszet- és reprodukció-gyűjteménye, gipszgyűjteménye művészetének állandó ihlető forrása volt. Az antik, reneszánsz, manierista, barokk és romantikus előképek használata végig kísérte pályáját. A kiállítás ennek miértjére és mikéntjére keresi a választ. A Cézanne és a múlt: hagyomány és alkotóerő címet viselő kiállításunk betekintést nyújt majd a teljes életmű alakulásába.
Cézanne különös művész volt, gyakran fogta a kést vagy a kaparót, és leszedte amit egy teljes napi kemény munkával festett. Vagy az elkeseredés rohamában kidobta a képet az ablakon. Arra is hajlamos volt, hogy amikor új műterembe költözött, elfelejtette magával vinni a befejezetlennek ítélt művek tucatjait. Csakhogy Cézanne mindig ecsettel a kezében, a vásznon fejtette ki nézeteit a festészetről és a saját művészeti nézeteiről. Kivételt képez néhány soros gondolata, amit egy pénztárkönyv egyik lapjára írt: „Ne azt fessük, amit látni vélünk, hanem amit valóban látunk is.”
A budapesti kiállítás megrendezéséhez műtárgyakat kölcsönzött több neves múzeum és galéria: a párizsi Musée d’Orsay, Musée du Louvre, Musée de l’Orangerie, a párizsi Petit Palais, az aix-en-provence-i Musée Granet, a baseli Kunstmuseum, a berni Kunstmuseum, a baseli Beyeler-gyűjtemény, a zürichi Kunsthaus, az edinburghi National Gallery of Scotland, a londoni National Gallery, a British Museum, a milánói Galleria d’Arte Moderna, a moszkvai Puskin Múzeum, a wuppertali Von der Heydt Museum, a bécsi Alberina, a new york-i Metropolitan Museum of Art és Pierpont-Morgan Library, a bostoni Museum of Fine Arts, a chicagói Art Institut és több világhírű magángyűjtemény tulajdonosa is (Bázel, Zürich, Frankfurt).
A Szépművészeti Múzeum kutatói, a XIX. és XX. századi gyűjtemény és a budapesti egyetem munkatársai a magyarországi Cézanne-recepció, valamint a XX. századi magyar kultúrtörténet és művészettörténet szempontjából is megvizsgálják az aix-i mester XX. századi megjelenési formáit. A kiállítás és a katalógus azt vizsgálja majd, hogy hogyan sikerült művészetébe vonnia a provence-i kultúrát, a vidéki fiatalember hagyományosan klasszikus műveltségét és a múzeumok művészetét, s hogy tépelődéseiből és vívódásaiból miként született meg a 19. század végének legjelentősebb festői életműve, amely legyőzte és ellenőrzése alá vonta a hagyományt.
A kiállítás kurátora: Geskó Judit
