„Akkor minden percet örökkévalósággá változtatnék, nem vesztegetnék el semmit, minden percet számon tartanék, és egyet sem fecsérelnék el hiába!” – írja a 190 évvel ezelőtt született Dosztojevszkij az önéletrajzi elemeket tartalmazó Félkegyelműben.
Százkilencven éve, 1821. november 11-én (az akkor Oroszországban használt Julián-naptár szerint október 30-án) született Moszkvában Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij orosz író, a lélektani regény mestere, a „megalázottak és megszomorítottak” világának krónikása.
Apját, a moszkvai szegénykórház orvosa, rendszeresen részeg és kegyetlenkedő volt, anyja Marija Nyecsajeva – akit a férje állandó féltékenységgel üldözött – nem tudta megteremteni a családi békét. Szigorú és fenyegető családi légkör uralkodott a házban az apa miatt. Fjodor Mihajlovics második gyermekként született, hét testvére volt. 1837-ben vesztette el anyját, és ekkor a család is széthullott. 1839-ben saját jobbágyai verték agyon az apját, ami hatalmas traumát okozott Dosztojevszkijnek, epilepsziája is ekkortájt kezdődött.
A pétervári Hadmérnöki Intézet hallgatójaként felvilágosodott, társadalmi változásról álmodozó társaságokba járt, és ekkortájt kezdett írni, első kisregényét, az 1845-ös Szegény embereket a kritika lelkesen fogadta. Az 1846 és 1849 közötti időszak pétervári témájú elbeszélései azonban mérsékeltebb sikert arattak.
Száműzve
1849-ben a francia utópista szocializmussal kacérkodó Petrasevszkij Kör tagjai között őt is letartóztatta a cári rendőrség. Golyó általi halálra ítélték, a vesztőhelyen azonban közölték, hogy a cár kegyelméből „csak” szibériai száműzetés vár rá. Az omszki erődbe került négy év kényszermunkára, majd Szemipalatyinszkban teljesített katonai szolgálatot. A száműzetés évei alatt vette feleségül a beteges és kissé egzaltált Maria Iszajevát, akivel hét évig élt boldogtalan házasságban.
1859-ben visszatérhetett Szentpétervárra. Dosztojevszkij börtönélményei hatására ekkor már mélyen hívővé vált, ifjúkori radikalizmusa helyébe a fennálló rend iránti tisztelet és az egyszerű emberek messiási küldetésébe vetett hit lépett. Vremja című lapjában jelentette meg a börtönévek iszonyatát felidéző Feljegyzések a holtak házából, majd a Megalázottak és megszomorítottak című regényeit. A siker lehetővé tette, hogy ellátogasson Angliába, Németországba, Franciaországba és Itáliába. Nem sokkal később szerelme, Polina Szuszlova oldalán újra külföldre utazott, hogy leküzdhetetlen játékszenvedélyét kielégítse – ebből az élményből született később A játékos című kisregénye.
1864-ben több csapás is érte: tüdőbajban meghalt a felesége és a bátyja, lapját betiltották, sokat veszített a szerencsejátékon, erejét megfeszítve kellett dolgoznia, hogy tartozásait visszafizesse. Egy szenvedélyes viszonyba bonyolódott egy ideg-összeroppanásban szenvedő asszonnyal. Majd csak a végső években talál megnyugvást titkárnője, későbbi második felesége oldalán. Dosztojevszkij szenvedélyes szerencsejátékossá vált; amit írásaival és sikeressé vált könyveivel keresett hamar otthagyta a kártyaasztalnál.
Bűn és bűnhődés
1866-ban befejezte Bűn és bűnhődés című regényét, amelynek alapötlete valószínűleg még a börtönévek alatt született meg benne. E művével vált világhírűvé, egyes kritikusok szerint ha csak ezt az egyetlen regényt írta volna, akkor is a világirodalom egyik legnagyobb alakja lenne.
1867-ben feleségül vette Anna Sznyitkinát, akivel regényei gyorsírásos lejegyzése során ismerkedett meg. Anna nagy szeretettel és melegséggel gondoskodott betegeskedő férjéről, külföldi útjaira is elkísérte. Az író Firenzében fejezte be A félkegyelmű című regényét, amire szinte a Bűn és bűnhődés ellentétpárja. 1872-ben megírta egyik legnagyobb hatású regényét, a megtörtént esetet feldolgozó Ördögöket, majd – már hazatérése után – A kamaszt, amely saját bevallása szerint is gyengébbre sikerült a többi nagyregényhez képest.
„Mi lenne, ha nem halnék meg?! Mi lenne, ha visszanyerném az életet?! Micsoda végtelenség?! És ez mind az enyém lenne! Akkor minden percet örökkévalósággá változtatnék, nem vesztegetnék el semmit, minden percet számon tartanék, és egyet sem fecsérelnék el hiába!” (Dosztojevszkij: A félkegyelmű (Részlet)
Az 1870-es évek végén Dosztojevszkij egészsége megromlott, új világkép formálódott meg benne, s egy monumentális világkatasztrófa sejtelmei rajzolódtak ki előtte, mely köszönhető a hazatérte utáni oroszországi változásoknak is, ezt Az író naplója című munkájában fejtette ki részletesen. Még sikerült befejeznie A Karamazov testvéreket, amelyre egész életében készült – egy apagyilkosság története. A törvénytelen fiú gyilkosságot követett el, de akár három féltestvére is elkövethette volna. A véres családi történetből egy egész társadalom magatartás-lehetőségei bontakoznak ki, mindegyikük személyes ismerősünkké válik, nyomon követve rejtett gondolataikat. Így töredék voltában is a regényirodalom fő művei közé tartozik. Néhány hónappal a regény megjelenése után, 1881. február 9-én Szentpétervárott meghalt.
Felhasznált forrás:
MTVA Sajtó
Világirodalmi Arcképcsarnok
