„A társadalmi igazságosságra való törekvés egyenlő az irigység nélküli élettel, amit csak a vesztes érez. Így lehet az irigységet konstruktív jellegű extrovertált gyűlöletté formálni.” 90 éve született E. L. Doctorow, a legjelentősebb kortárs amerikai író, a Ragtime című világhírű regény szerzője.
E. L. Doctorow világhírnevét az 1975-ben megjelent Ragtime című regényének köszönheti. Ez a műve 1979-ben magyarul is megjelent. Milos Forman rendezésében film is készült belőle, amely nagy sikert aratott.
„Amikor még fiatalok vagyunk, nem láthatjuk előre, hogy ami ma oly természetesen adott számunkra az életben, az épp az, aminek a megtartásáért majd küzdenünk kell, ahogy öregszünk…” (E. L. Doctorow: A víztároló)
Edgar Lawrence Doctorow (írói nevén: E. L. Doctorow) 1931. január 6-án New York Bronx negyedében született és nevelkedett orosz zsidó bevándorló családban, az Edgar nevet a poéta Poe iránti tiszteletből kapta szüleitől. A Kenyon College-ban hallgatott filozófiát, majd a Columbia Egyetemen dráma- és színházelméletet tanult. 1952-ben kitüntetéssel végzett, majd belépett a hadseregbe, s Németországba küldték. 1954-ben feleségül vette Helen Setzert, akitől három gyermeke született.
Hazatérése után 1959 és 1969 között kiadói szerkesztőként dolgozott, öt éven keresztül a New American Library című sorozatot gondozta, majd a Dial Press főszerkesztője volt. 1969 óta élete két fő tevékenysége az írás és az oktatás. 1969-70-ben a Kaliforniai Egyetem, 1971 és 1978 között a Sarah Lawrence College, 1982 óta pedig a New York Egyetem tanára, de vendégprofesszorként tanított a Yale-en, a Utahi és a Princetoni Egyetemen is.
Íróként 1960-ban debütált, majd 1966-ban újabb regénye jelent meg, de ezek nem arattak különösebb sikert. Első igazán jelentős műve az 1971-ben megjelent Daniel könyve című regény volt, amely az atomtitok miatt kivégzett Rosenberg-házaspár gyermekének történetét dolgozza fel fikciós keretben, de hiteles képet rajzol az 1950-es évek, a McCarthy-korszak Amerikájának életéről, a hidegháború légköréről.
„»Gyakran kérdem magamtól, hogy lehet az, hogy a tömegek olyan könnyen hagyják kizsákmányolni magukat a kevesek által? A válasz ez: Ráveszik őket, hogy azonosuljanak velük. Egy munkás, kezében az újsággal, amelyben benne van a maga képe, hazamegy a feleségéhez, ahhoz a visszeres lábú, kimerült igáslóhoz, és nem az igazságról álmodik, hanem arról, hogy meggazdagszik.«” (E. L. Doctorow: Ragtime)
Doctorow egy csapásra ismert író lett, népszerűségét csak növelte az 1975-ös Ragtime című regénye, amelyben az 1910-es évek botrányoktól, utcai harcoktól és a ragtime-tól hangos Amerikáját ábrázolta sajátos írói technikával. A több szálon futó, szerteágazó cselekményben valós és kitalált szereplők sorsát követhetjük nyomon, feltűnik a könyv lapjain Houdini és Henry Ford, emellett koldusszegény bevándorlók és milliomosok, anarchisták és sztrájkoló munkások életébe pillanthatunk be. A Ragtime lüktető, eleven, nagyon érzékletes próza élvezetes stílusban, nem véletlen, hogy szerepelt a 20. század 100 legjobb angol nyelvű regényének listáján. Mindez az elevenség, sokszínűség talán kevésbé hathatott a filmvásznon, s ez az oka, hogy a belőle készült, Milos Forman rendezte film végül nagyot bukott – Amerikában.
Doctorow későbbi műveinek színhelyéül többnyire szeretett és jól ismert szülővárosát, New Yorkot választotta, ám azt egy interjúban visszautasította, hogy regényeit egy New York-ciklus darabjaiként tekintsék. „Azt gondoltam, hogy magáról az életről írok. Képzeletemben azonban, úgy látszik, az élet és New York egy és ugyanaz.” Ugyanakkor ő maga családjával a New York-i nyüzsgés helyett a kisvárosi életformát választotta, évtizedekig New Rochelle-ben élt ott, ahol a Ragtime is játszódik.
„Az egész civilizáció, amiképpen kifejlődött, arra szolgál, hogy beszennyezze a lelkünket. A társadalom minden értékét meg kell tagadni, ha emberként akarsz élni. A gazdagság halálos állapot. Ha gazdag vagy, amilyen én voltam – mert borzasztóan gazdag voltam –, tégy róla, hogy szegénnyé válj, ahogyan én tettem. Ha szeretsz, becsüld meg a szerelmedet azzal, hogy elhagyod kedvesed, ahogy én tettem. Ha filozófiaprofesszor vagy, hagyd ott az egyetemet, és élj szerényen, ahogyan én tettem. És ha a nyelv és a gondolat a mániád, járj moziba, ahogy én teszem, fürödj képekben, a fényekben és árnyékokban, a helyekben és édes arcokban, hadd vibráljanak elötted a piktogramok, melyek a nyelv ellentétét képezik, s nem kell grammatikai propozíciókban analógiákat kreálniuk a világra, mint a nyelvnek, nem kell mondatokkal feltérképezniük a világot, hanem eleve ott vannak, egyszerűen és erőfeszítés nélkül, benne és belőle.” (E. L. Doctorow: Isten városa)
Sajátos technikájú, a mesét a tényregénnyel ötvöző történelmi regényeiben szinte kivétel nélkül a jelenkori Amerika gyökereit kereste a markáns történelmi korszakokban. Ezek közül ugyancsak nagy sikert aratott a Világkiállítás, az író bronxi gyermekéveit feldolgozó krónika, amely 1986-ban elnyerte a Nemzeti Könyvdíjat, valamint az 1930-as években játszódó Billy Bathgate, a gengszterinas, amely megkapta a PEN/Faulkner-díjat, s Pulitzer-díjra is jelölték. Dustin Hoffman, Bruce Willis és Nicole Kidman főszereplésével film is készült belőle, ami nem igazán nyerte el Doctorow tetszését, aki egyébként is kritikusan viszonyul művei filmfeldolgozásaihoz. Edgar Lawrence Doctorow 84 éves korában, 2015. júllius 21-.én New Yorkban halt meg. Barack Obama volt elnök „Amerika egyik legnagyobb regényírójának” nevezte.
Regényeinek többsége magyarul is olvasható, a Ragtime például Göncz Árpád fordításában lett népszerű, legutóbb 2004-ben jelent meg magyarul a Regénykék az édeni Amerikából című elbeszéléskötete, amelyben öt, extrém élethelyzetekben játszódó, furfangos történetvezetésű novellát kínál olvasóinak Doctorow.
1984 óta haláláig az Amerikai Akadémia tagja volt, művészetét számos rangos kitüntetéssel is elismerték: 1976-ban és 1990-ben megkapta a Könyvkritikusok Körének díját, 1986-ban Nemzeti Könyvdíjat, 1990-ben William Dean Howells-érmet kapott, két könyvéért is megkapta a PEN/Faulkner-díjat, 2000-ben pedig Nemzetközösségi Díjjal tüntették ki. A Világkiállításért a Nemzeti Könyvdíjat, 2012-ben pedig az amerikai Nemzeti Könyvalapítvány életműdíjat vehette át.
