„Most már: ez a dolog lényege. Ti azt hiszitek, hogy őrült vagyok. Az őrült nem tud semmit. De láttatok volna engem.” Edgar Allan Poe, az amerikai romantika világirodalmi hatású alkotója, a detektívregény „feltalálója” életét és halálát is rejtélyek sora övezi.
Edgar Allan Poe vándorszínész szülőktől, út közben született Bostonban 1809. január 19-én. Édesanyja korán meghalt, apja a három gyermeket jómódú richmondi családokhoz adta ki. Edgar egy John Allan nevű dohány-nagykereskedő házába került, akinek felesége sajátjaként szerette a kisfiút. Öt évig Angliában éltek, ahol Edgar egy kiváló magániskolában tanult, Richmondba visszatérve pedig a tehetős déli úriemberek életét élte. Beiratkozott a charlottesville-i egyetemre, ahonnan kártyaadósság miatt távozni kényszerült.
„Az elemző készséget ne tévesszük össze a találékonysággal, mert míg az analitikus elme szükségképpen találékony, sok találékony ember gyakran képtelen az elemzésre. A szerkesztő vagy kombináló készség – amelyben a találékonyság rendszerint megnyilatkozik, de amelynek a frenológusok szerint (azt hiszem, hogy ez a megállapításuk téves) az agyban, mint minden ősi képességnek, külön központja van – igen gyakran félkegyelműséggel határos embereken ütközik ki, amint ez lelki jelenségekkel foglalkozó íróknak már gyakran fel is tűnt. A találékonyság és az analitikai képesség közt nagyobb a különbség, mint a köznapi értelemben vett képzelet és a voltaképpeni képzelőerő között, pedig jellegzetes tulajdonságaiban milyen hasonló a kettő! Annyi tény, és ezt megállapíthatjuk, hogy a találékony embernek mindig van fantáziája, és a valódi képzelőerő mindig analitikus.” (Edgar Allan Poe: A Morgue utcai kettős gyilkosság, Pásztor Árpád fordítása)
1827-ben jelent meg első verseskötete Tamerlán és más költemények címmel. Ebben az évben Bostonban beállt közlegénynek az amerikai hadseregbe, majd két év után kilépett, és a West Point-i tiszti akadémiára iratkozott be, innen 1831-ben menesztették. Baltimore-ba költözött, ahol megírta első novelláit, amelyek egy philadelphiai napilapban jelentek meg. 1833-ban a Palackban talált kézirat című novellájával megnyerte a Baltimore Saturday Visiter című lap pályázatát, s a richmondi Southern Literary Messenger tulajdonosa maga mellé vette szerkesztőnek. Az 1831 és 1835 közötti időszak a művészi beérés és az érzelmi biztonság kora volt életében: meghitt nyugalomban élt nagynénje házában, s annak lányát, Virginiát tanítgatta nagy örömmel.
1836-ban hatósági engedéllyel feleségül vette tizennégy éves unokahúgát, egy évvel korábbra hamisítva a lány születési dátumát. New Yorkba költöztek, ahol saját lapot szeretett volna indítani, de nem volt hozzá tőkéje. 1838 júliusában jelent meg egyetlen regénye, az Arthur Gordon Pym nantucketi tengerész elbeszélése.
EDGAR ALLAN POE: ÁLOM AZ ÁLOMBAN
(részlet)
Állok viharzó part előtt,
A tenger lihegve bőg.
Kezemben emlékek, romok,
Arany fövény, arany homok. –
Nézem, hogy hullanak ezek
A könnyű, semmi porszemek
És könnyezek – és könnyezek!
Ó Istenem! bárhogy fogom,
A porba hull lágy homlokom!
Ó Istenem! nem menekül
Egy szem se a vizek elül?
Hát minden-minden e világon
Álomba ködlő furcsa álom?
(fordító: Kosztolányi Dezső)
New York után Philadelphia következett, ahol különböző magazinok szerkesztője volt. 1840-ben megjelent novelláinak első, kétkötetes gyűjteménye, amelyben olyan remek írások találhatók, mint az Usher-ház vége, a Ligeia és a Berenice. A Graham’s Magazine-ban jelent meg a detektívtörténet műfaját megteremtő Morgue utcai kettős gyilkosság című novellája. Ezek az évek sikert és viszonylagos anyagi biztonságot hoztak számára, ezt azonban beárnyékolta felesége tüdőbaja. Poe a remény és a kétségbeesés közt vergődve ivással próbálta tompítani fájdalmát.
1842-től 1849-ig keveset írt, de ekkor születtek igazi nagy művei, megjelent Az aranybogár című kötete és A holló című költeménye, amelyet magyarra olyan kiváló költők is lefordítottak, mint Babits Mihály, Tóth Árpád és Kosztolányi Dezső.
1844-től New Yorkban éltek, Poe az Evening Mirror szerkesztője volt. 1847-ben meghalt Virginia, a gyászból születtek Poe legszebb lírai darabjai, az Ulalume és a Lee Annácska. Életének utolsó nagy érzelmi fellángolásaként 1849 nyarán eljegyezte ifjúkori szerelmét, ám a házasság Poe halála miatt meghiúsult. Halálos delírium, szívelégtelenség, vagy talán veszettség okozta halálát, örök rejtély marad. Tény, hogy 1849. október 3-án egy baltimore-i utcán eszméletlen állapotban találtak rá, s október 7-én hajnalban meghalt. Gyors temetésén mindössze heten jelentek meg, sírkövét egy fatális vonatbaleset törte össze a kőfaragó kertjében, még mielőtt felállíthatták volna, a lapokban megjelent visszaemlékezést pedig egy haragosa írta róla nem épp meghatottan: „Edgar Allan Poe halott. Tegnapelőtt halt meg Baltimore-ban. A bejelentés sokak számára ijesztő lehet, de kevesen fognak bánkódni miatta.”
Poe századik születésnapja, 1949. január 19. óta valaki minden évben három szál rózsát és egy üveg francia konyakot helyezett el az író sírján, 2010-ben azonban hiába várták az érdeklődök a titokzatos rajongó felbukkanását, illetve ajándékait, az ismeretlen nem jelentkezett többé.
„Most már: ez a dolog lényege. Ti azt hiszitek, hogy őrült vagyok. Az őrült nem tud semmit. De láttatok volna engem. Láttátok volna, mily okosan jártam el, mily óvatosan, mily előrelátóan, mily képmutatással fogtam a dologba! Sose voltam nyájasabb az öreghez, mint az előtte való héten – mielőtt megöltem. És minden éjjel, éjfél felé, megnyomtam ajtaja kilincsét, és kinyitottam – ó, egészen halkan! S akkor, amint eléggé kinyitottam, hogy a fejem beférjen, bedugtam egy sötét tolvajlámpát, zártan, egészen zártan, úgyhogy semmi fény sem szivárgott ki, s aztán bedugtam a fejemet. Ó, nevettetek volna, ha látjátok, milyen ravaszul dugtam be! Lassan mozdítottam, nagyon, nagyon lassan, hogy ne zavarjam az öreg álmát. Egy teljes órába került, míg a fejemet elhelyeztem a résben, annyira, hogy láthattam, amint az ágyán feküdt. Ha! tudott volna egy őrült ilyen okos lenni? S aztán, mikor fejem már jócskán benn volt a szobában, kinyitottam a lámpát, óvatosan – ó, mily óvatosan, óvatosan, mert a födele csikorgott – kinyitottam, csak annyira, hogy egyetlen vékony sugárka ráesett a keselyűszemre. Ezt tettem hét hosszú éjszakán át – minden éjjel pontosan éjfélkor -, de ezt a szemet mindig csukva találtam; úgyhogy lehetetlen volt megtenni, amit akartam; mert nem az öreg állt az én utamban, hanem csak a Rossz Szem. És minden reggel, mikor feljött a nap, bátran a szobájába mentem, és vakmerően beszédbe elegyedtem vele, szívélyes hangon nevén szólítottam, s megkérdeztem, hogy töltötte az éjét? Mint látjátok, igazán nagyon bölcs öregnek kellett volna lenni, hogy gyanítsa, hogyan néztem rá minden éjjel, pont éjfélkor, míg aludt.” (Edgar Allan Poe: Az áruló szív)
Az író csak 2009-ben, halála után 160 évvel kapta meg a méltó végtisztességet: a baltimore-i Poe Ház és Múzeum a sírhelye szomszédságában található egykori templomban a korabeli hagyományok szerinti temetési szertartást rendezett, amelyen neves színészek öltöztek be Poe kortársainak, íróknak és művészeknek, hogy ily módon róják le tiszteletüket a költő- és írófejedelem előtt.
