„Eldobjátok az embert, mint egy kifacsart citromot – de az ember nem rothadhat el élve!” 100 éve született Arthur Miller Pulitzer-díjas amerikai drámaíró, Az ügynök halála és a Pillantás a hídról című darabok szerzője.
„Ha van olyan kapu, amely felé ennek a kötetnek minden darabja törekszik, úgy az annak az igazságnak a felfedezése és bizonyítása, hogy valamiből lettünk, és íme többek lettünk, mint az a valami, amiből lettünk.”
Arthur Miller (Arthur Asher Miller) 1915. október 17-én született New Yorkban, osztrák származású apja egy kisebb nőiruhagyár tulajdonosa volt, meglehetősen csekély műveltséggel. Édesanyja, rendkívül érzékeny és intelligens nő lévén, szenvedett férje műveletlenségétől, és állítólag azért fizetett egy egyetemista lánynak, hogy vele az irodalomról, művészetekről beszélgessen. Az ifjabb Miller iskolai tanulmányainak kezdetén úgy tűnt, ő is apja nyomába lép: a brooklyni James Madison középiskola diákjaként elsősorban a sportra koncentrált, a tudományok, az irodalom és a művészetek hidegen hagyták, sőt a rossz nyelvek szerint később az egyetemre azért nem vették fel, mert nem tudott helyesen írni.
„sokat ígérő pályakezdés”
Az 1929-es gazdasági válság idején apja vállalkozása csődbe jutott, a család elszegényedett – az ebből fakadó reménytelenség, létbizonytalanság döntően befolyásolta életszemléletének alakulását. A középiskola után Miller úgy döntött, drámaíró lesz, ám tanulmányi eredményei és a család rossz anyagi helyzete nem tették lehetővé, hogy egyetemre menjen.
Két évig egy autóalkatrész-raktárban dolgozott, közben különórákra járt, és 1934-ben végül sikerült bejutnia a michigani egyetemre, ahol történelmet és közgazdaságtant tanult. Az egyetemen született meg első drámája, Még mindig nő a fű címmel, amelyről a kritika mint „sokat ígérő pályakezdésről” írt. 1938-ban, az egyetem elvégzése után visszatért New York-ba, ahol többek között a CBS (Columbia Broadcasting System) számára írt forgatókönyveket. 1940-ben feleségül vette egykori egyetemi csoporttársát, Mary Slatteryt, akitől két gyermeke született.
A második világháború idején fizikai alkalmatlansága miatt nem hívták be katonának, a brooklyni hajójavító telepen dolgozott, és anyagot gyűjtött a Helyzet normális című riportregényéhez. A Broadway-n 1944-ben mutatkozott be Az ember, akinek mindenben szerencséje volt című drámájával, de a darab csúfosan megbukott. Miller anyagilag is nehéz helyzetbe került, ezért a világháború után megjelentette riportregényét, majd a Gyújtópont című regényt, amely az antiszemitizmus problémáját járta körül. 1947-ben ismét a Broadway-n próbált szerencsét Édes fiaim című drámájával, és a siker ezúttal nem maradt el. A darab 328 előadást ért meg, és még abban az évben megjelent könyv alakban is.
„Örökké csak arra vigyáztam, hogy el ne pocsékoljam az életemet – s amint hazajövök, kiderül, hogy mást sem csináltam: elpocsékoltam, de alaposan.” (Arthur Miller: Az ügynök halála)
Családjuk pénzügyei is rendeződtek, olyannyira, hogy farmot vásároltak Connecticutban, ahol Miller következő darabján dolgozhatott. Az ügynök halála, egyik legismertebb drámája 1949-ben készült el, és még abban az évben színpadra állították. A Pulitzer-díjas darab, amely azóta is a világ számos pontján szerepel a színházak műsorán, Millert a kor egyik legkiemelkedőbb drámaírójává avatta. Az esendő, a hétköznapok anyagi és lelki súlya alatt görnyedő, a rideg tényeket rögeszmésen szebbé, barátságosabbá kozmetikázó, az álmai mellett a végsőkig kitartó kisember a megértő, de nem megbocsátó vizsgálat alanya. Alakjában a szerző apjának is emléket állított, akit az 1930-as évek gazdasági krízise gyűrt maga alá. Most, a jelenünket megnyomorító újabb világválság idején a közösség számára látszólag feleslegessé vált, az életből lassan kikopó, de mindennek ellenére szeretetre méltó figurájában valószínűleg több nemzedék tagjai is egyre döbbentebben ismernek magukra.
A soha el nem érhető siker álomvilágában élő, gyermekeiért önmagát feláldozó Willy Loman alakja pedig azóta nagy színészek jutalomjátéka. Olyan művészek játszották el a házaló kisember alakját, mint Fredric March, Rod Steiger és Dustin Hoffman, a magyarok közül Tímár József legendás alakítása mellett emlékezetes marad Tordy Géza ügynöke, legutóbb pedig Bodrogi Gyula alakítása.
„Mr. Agy és Miss Test”
Az ötvenes évek elején Miller számos baloldali ügyet támogatott, így McCarthy szenátor kommunistavadász bizottságának egyik céltáblája lett. Az ezzel kapcsolatos események árnyékában született a Salemi boszorkányok című drámája, amelyhez az 1692-ben Salemben lezajlott boszorkányperek szolgáltatták a történelmi hátteret. A mű – ha közvetve is – hűen tükrözi mindazokat a személyes és erkölcsi dilemmákat, amelyekkel szerzője az ötvenes évek elején szembesült. A darabból kétszer készült film, 1958-ban és 1996-ban (ez utóbbi Oscar-díjat is kapott a forgatókönyvért).
1955-ben a Két hétfő emléke és a Pillantás a hídról című darabjai bemutatója után az Amerika-ellenes Tevékenységet Vizsgáló Bizottság perbe fogta, és hosszas procedúra után elítélte. Közben házassága megromlott, 1956-ban elvált, majd három héttel később titokban feleségül vette Marilyn Monroe-t, a kor szexszimbólumát. „Mr. Agy és Miss Test” – ahogy a sajtó gúnyosan emlegette őket – alig öt évet élt együtt. Monroe egyfajta apai támaszt vélt felfedezni Millerben, mindemellett azt remélte, hogy a férfi oldalán végre komolyan veszik, mint színésznő. Szerelmüket azonban beárnyékolta, hogy a színésznő kétszer is elvetélt, és rászokott arra, hogy a gyámoltalanság és a magány érzetét tablettákkal és alkohollal enyhítse. Házasságuk megromlott, miután 1960-ban a Kallódó emberek című film forgatása közben szétköltöztek, és hamarosan el is váltak. Monroe 1962 augusztusában meghalt, Miller ugyanabban az évben feleségül vette Inge Morath fotográfust, akivel több közös könyvük is megjelent.
„Gay Roslynra gondolt. Roslyn, meglehet, jól körülröhögi majd őket, hogy ennyit dolgoztak azért a pár rongyos dollárért, különösen, ha tekintetbe veszik a munkaidejüket meg a többi rejtett költséget. Ha Roslynt hallgatta, kétségei támadtak, keresett-e valaha akár csak egy centet is.
– Roslyn sajnálná azt a csikót – mondta fennhangon. – Jobb, ha nem is szólunk róla. Perce kinyitotta a szemét, s fejét a háttámlán nyugtatva, kitekintett a hegyekre.
– A francba is, hát nem konzerv-kutyaeledellel eteti a kutyuskáját? Gay rögtön megenyhült a fiú iránt. Elnevette magát.
– Dehogynem.
– Na, és mit gondol, mi van abban a konzervben?
– Tudja, ne félj, hogy mi van benne.
– Darált vadló, az van benne – mondta ki Perce, szinte csak magának. Némán autóztak tovább. – Ettől megyek én a falnak – dünnyögte.” (Arthur Miller: Kallódó emberek)
1964-ben megírta A bűnbeesés után című – leginkább önéletrajzi ihletésű – drámáját, majd a Közjáték Vichyben című darabot. 1969-ben Londonban Miller maga rendezte meg Az alku című darabját. Ezután hosszú szünet következett alkotói pályáján, később írt darabjai pedig kevéssé lettek népszerűek. Közéleti tevékenysége viszont továbbra is jelentős maradt: volt a PEN Club elnöke, felemelte szavát a diktatúrákban élő írótársaiért, 1995-ben pedig elvállalta az Oxfordi Egyetem kortárs színháztudományi tanszékének vezetését.
Élete utolsó éveiben a rákkal és különböző szív- és tüdőproblémákkal való küzdelme visszavonulásra késztette. 2005. február 10-én halt meg a Connecticut állambeli Roxburyben lévő farmján, amelyet még a Monroe-val való házassága idején vásárolt.
Arthur Miller számos kitüntetést kapott, köztük többször a Tony-díjat, a színházi Oscart. 1995-ben 80. születésnapja valóságos társadalmi esemény volt: mintegy 1400 író, színész és olvasó gyűlt egybe Brooklynban, hogy megünnepeljék az írót, aki alkotásaiban, megnyilatkozásaiban mindig felemelte szavát a társadalmi visszásságok, a mccarthyzmus, a rasszizmus ellen.
