Hetvenhét éves korában, hosszú betegség után elhunyt az egyik legnépszerűbb magyar színész, Garas Dezső Kossuth-díjas színművész, a Nemzet Színésze, a Nemzeti Színház társulatának tagja december 30-án – közölte a színész családja és a Nemzeti Színház.
Garas Dezső 1934. december 9-én született Budapesten. Büszkén vállalta, hogy pesti srác volt, gyermekkorát és ifjúságát a főváros hetedik és nyolcadik kerületében töltötte, ahogy Vámos Miklós Lehetetlen c. műsorában emlegette: „egy kupleráj” mellett nőtt fel. A vasesztergályos tanonciskolában csatlakozott a Színművészeti Főiskola végzős, rendező szakos hallgatói által szervezett színjátszó csoporthoz.
A legenda szerint végül fogadásból lett színész: barátainak heccből azt mondta: fogadjunk, hogy engem a főiskolára is felvesznek! Első nekifutásra felvették 1953-ban. Kiváló tanárai voltak, Gombaszögi Frida az első órát azzal kezdte, hogy felszólította a diákokat: aki nem akar a világ legnagyobb színésze lenni, az álljon fel, és menjen ki. Osztálytársai közül többen is a magyar színjátszás jeles alakjaivá váltak (Harkányi Endre, Medgyesi Mária vagy Láng József).
1957-ben friss diplomás színészként a Nemzeti Színházhoz szerződött. Az itt töltött évekre nosztalgiával tekintett mindig vissza, pedig hullámvölgyekkel teli időszak volt. 1965-ben lett a Madách Színház tagja, az ott töltött tíz év alatt számos nagy siker részese volt, kiváló előadásokban lehetett partnere Kiss Manyinak, Pécsi Sándornak, Márkus Lászlónak, Domján Editnek. 1975-ben egyik pillanatról a másikra lett szabadúszó, egy év múltán pedig a Mafilm színészgárdájának tagja. 1990 és 1992 között a Szolnoki Szigligeti Színházban játszott, 1993 és 1995 között a Művész Színház tagja volt, majd szabadfoglalkozású színészként működött, 2004-től a Nemzeti Színház tagja volt.
A csaknem fél évszázad alatt megszámlálhatatlanul sok szerepet játszott el. Fontosabb alakításai színpadon: Lucifer (Madách: Az ember tragédiája), Peachum (Brecht: Háromgarasos opera), Sosias (Kleist: Amphitryon), II. Henrik (Goldman: Az oroszlán télen), Shylock (Shakespeare: A velencei kalmár), Voland (Bulgakov: A mester és Margarita).
„Mélyen tisztelt publikum, kéretik egy kis csend. Ki nem szökött meg eddig, most már maradjon is bent. Ülj közelébb a párodhoz, ez később fontos lesz. Hogy együtt tudjunk mulatni, a tudnivaló ez, csak ennyit kell, hogy megjegyezz: Egyedül nem megy, egyedül nem megy, egyedül nem megy, ha-ha-ha-ha…” (Ripacsok)
Filmes pályafutása 1954-ben az azóta legendává vált Liliomfival kezdődött, melyben az ifjú Schnapsot alakította ellenállhatatlanul. A legenda folytatódott: Két félidő a pokolban (1961), Krebsz, az Isten (1969), majd 1973-ban a megszállott Minarik Ede gőzmosodás (Régi idők focija), akinek „Kell egy csapat” mondásából szállóige lett. Országos siker volt az Abigél című négyrészes tévéfilmsorozat (1976), amelyben König tanár urat alakította. A Ripacsok (1981) filmdrámában Stók Ede szerepét játszotta el. A Magyar Televízió Életképek című teleregényének egyik állandó szereplője volt.
Garas Dezső a magyar színház- és filmművészet első vonalába tartozott. Drámákban, és vígjátékokban, súlyos veretű, nehéz szerepekben csakúgy, mint könnyed vagy groteszk komédiákban kiváló alakítást nyújtott. 1963-ban és 1965-ben Jászai Mari-díjjal tüntették ki, 1978-ban érdemes művész, 1983-ban kiváló művész lett, a Kossuth-díjat 1988-ban kapta meg. 2002 augusztusában a Nemzet Színésze kitüntető cím első tizenkét tulajdonosának egyike volt, 2004-ben kapta meg a Budapest díszpolgára címet.
A Nemzeti Színház a művészt saját halottjának tekinti. Búcsúztatásáról később döntenek – olvasható a Nemzeti Színház honlapján. A Nemzeti Színház igazgatója, Alföldi Róbert, akit mélyen érintett Garas Dezső halálhíre, az MTI megkeresésére nem kívánt nyilatkozni.
(Forrás: MTI / Wikipédia)
