„Mi a nevetés? A léleknek dalra kerekedése, ropogós ugrándozása, vidám kurjongatása. Egészséges lélek fenn nem állhat nevetés nélkül. E nélkül nincs is élete.” Eötvös Károly ügyvéd, író, újságíró, politikus, a hírhedt tiszaeszlári per védőügyvédje 100 éve, 1916. április 13-án halt meg.
„Mi a nevetés?
A léleknek dalra kerekedése, ropogós ugrándozása, vidám kurjongatása. Egészséges lélek fenn nem állhat nevetés nélkül. E nélkül nincs is élete. A csecsemőben akkor támad a lélek, mikor nevetni kezd, s az öregben és nyavalyásban akkor múlik el a lélek, amikor már nem tud többé nevetni.” (Eötvös Károly: Utazás a Balaton körül)
1842. március 11-én született a Veszprém megyei (ma: Fejér megyei) Mezőszentgyörgyön nemesi családban. Apja 48-as honvédtiszt volt, az Eötvösök bárói ágához csupán névrokonság fűzte őket. Jogot tanult, joghallgatóként 1864-ben részt vett az Almássy-féle Habsburg-ellenes összeesküvésben, amiért több hónapos várfogságra ítélték. Államvizsgája, majd bírói vizsgája után 1866-tól a pápai jogakadémián bölcseletet tanított. Az év őszén Veszprém vármegye aljegyzője, majd első alügyésze, 1871-ben a veszprémi királyi törvényszék királyi ügyésze lett.
1872-ben a Deák-párt színeiben választották meg képviselőnek a veszprémi kerületben. 1875-ben elutasította pártja és a Tisza Kálmán-féle Balközép fúzióját, a képviselőség után 1876-ban pénzügyminisztériumi állásáról is lemondott. Visszahúzódott birtokára, és csak a vármegyei politikában vett részt. 1878-ban újból veszprémi képviselővé választották, ezúttal a Függetlenségi és 48-as Párt jelöltjeként.
„Csendes vízen evezni kell.”
Nemzetközi hírnevet a hatalmas érdeklődés mellett zajló tiszaeszlári vérvádper védőjeként szerzett. Tiszaeszláron 1882 áprilisában pészah, a zsidó húsvét előtt tűnt el Solymosi Eszter 14 éves cselédlány. Hetekkel később a Tiszából előkerült egy holttest, amelyben sokan a lányt ismerték fel, de azonosságát nem sikerült egyértelműen bebizonyítani. A szerveződő magyar antiszemita mozgalom képviselői a középkori vérvádat felelevenítve azzal vádolták meg a helyi zsidókat, hogy ők követtek el rituális gyilkosságot. A per Nyíregyházán lefolytatott végtárgyalásán, 1883. június 20-augusztus 3. között a védelmet Eötvös látta el. Híres, hétórás védőbeszédében bebizonyította, hogy antiszemitizmusra épülő, koholt vádakról van szó, a lány vízbe fulladt, a szerencsétlenséghez a helyi zsidó közösség tagjainak semmi közük nincs. A bíróság végül mind a 15 vádlottat felmentette.
A „kávéházi örök csevegő” az 1880-as évektől afféle országos intézménynek, befolyásos politikai tényezőnek számított. 1887-ben ismét képviselőházi tag, 1892-ben a Függetlenségi és 48-as Párt elnöke lett. Egyházpolitikai nézeteltérések miatt a következő évben több társával megalapította a Függetlenségi Néppártot, korábbi pártjával 1899-ben szakított végleg. Ezt követően függetlenként, a Bánffy Dezső-féle Új Párt, 1910-től a Tisza István vezette Nemzeti Munkapárt színeiben politizált, de mandátumhoz 1905 után már nem jutott.
Ügyvédi és politikusi tevékenysége mellett hírlapírással is foglalkozott. Cikkírója, szerkesztője volt többek között a Vasárnapi Újságnak és a Pesti Hírlapnak is, amelyek számos irodalmi művét is megjelentették. A századforduló után, a politikától való visszavonulása után már csak irodalmi munkásságának élt, cikkei mellett politikai, kultúrtörténeti és szépirodalmi műveket írt. Maradandó és élvezetes könyve az Utazás a Balaton körül és A balatoni utazás vége című emlékezés- és novellasorozat, kitűnőek életrajzai (Deák Ferenc és családja, A Jókai nemzetség), valamint közéleti arcképei (Magyar alakok). Legfontosabb és legismertebb műve A nagy per, amely ezer éve folyik, és még sincs vége, amelyben a tiszaeszlári vérvádper kapcsán tárgyalja az antiszemitizmus társadalmi és lélektani problematikáját.
A „vajdának” nevezett Eötvös Károly az első világháború előestéjén visszavonult Abbázia kávéházi törzsasztalától is, hetvennégy éves korában, 1916. április 13-án halt meg Budapesten.
