„A jó tanárnak ezért sohasem lesz elegendő az úgynevezett „szabad idő”, mely az ő tudományos búvárkodásának, tehát legnehezebb munkájának ideje.” Száz éve, 1919. április 8-án halt meg Budapesten báró Eötvös Loránd fizikus, a nevét viselő torziós inga feltalálója, Einstein szerint „a fizika egyik fejedelme”.
Báró Eötvös Loránd Budán született 1848. július 27-én, apja báró Eötvös József író, politikus, vallás- és közoktatásügyi miniszter volt. A pesti egyetem jogi karára 1865-ben iratkozott be, de közben Petzval Ottónál matematikát és fizikát tanult, s Than Károly kémiai laboratóriumában is dolgozott. A joggal 1867-ben felhagyott, s a Heidelbergi Egyetemen elkezdte természettudományos tanulmányait.
„Tankönyvek betanítására nem kell egyetem, és nem kell egyetemi tanár, de igenis kell arra, hogy megtanítson arra, hogy a tankönyveket és egyéb tudományos műveket hogyan használjuk.” (Eötvös Loránd: Az egyetem feladatáról)
Színjeles eredménnyel doktorált 1870-ben, a következő évtől a pesti egyetemen a fizika magántanára, majd rendes tanára volt, huszonöt évesen a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) levelező, 1883-ban pedig rendes tagja lett. 1878-ban – Jedlik Ányos utódaként – a kísérleti fizikai tanszék vezetője, majd a Fizikai Intézet első igazgatója lett. A pesti egyetem rektora 1891–92-ben, és 1889–1905 között a MTA elnöke volt. Vallás- és közoktatási miniszterként 1894-95-ben négyszáz új népiskolát hozott létre, és nagymértékben emelte a tanítók jutalmazására szánt összeget.
Az 1870-es és 1880-as években a kapillaritást vizsgálta. Kidolgozta a róla elnevezett reflexiós módszert a felületi feszültség mérésére. Felismerte a folyadékok különböző hőfokon mért felületi feszültsége és a molekulasúly közötti összefüggést, amelyet Eötvös-törvénynek neveznek.
Az 1880-as évektől szinte élete végéig a gravitáció és földmágnesesség tanulmányozásával foglalkozott. Nevét a Föld gravitációs terének 1888-ban megkezdett vizsgálata tette világhírűvé. A gravitációs térerősség változásainak mérésére szerkesztette meg világhírű torziós ingáját, mely Cavendish és Coulomb eszközeinek továbbfejlesztett és hasznosítható változata. A műszer voltaképpen egy fémszálra felfüggesztett vízszintes mérlegkar, egyik végén egy rögzített súllyal, a másikon egy húsz centiméter hosszú fémszálon lógó másik súllyal. A föld alatti tömegek az alsó súlyt maguk felé húzzák, eközben a felső, mérlegkart felfüggesztő fémszál megcsavarodik. A csavarodás mértéke arányos a nehézségi erő változásával.
Első méréseit az egyetem épületében és pestszentlőrinci villájának kertjében végezte. A horizontális variométernek elnevezett műszert – későbbi nevén Eötvös-inga – a Magyar Tudományos Akadémián 1890 januárjában mutatta be, majd 1891-ben a Vas vármegyei, szabályos csonka kúp alakú Ság-hegyen próbálta ki találmányát. Kiszámította a hegy tömegét és annak gravitációs hatását, és műszerével ellenőrizte a számítást. A zavartalan környezet biztosítására két télen a Balaton jegén folytatta méréseit, ezúttal a tihanyi hegy hatását sikerült kimutatnia.
Ingaméréseiről és a mérésekből levezetett számításairól, azok értelmezéséről több alkalommal beszámolt mind az Akadémián, mind nemzetközi fórumokon. 1900-ban a párizsi fizikai kongresszuson is tartott előadást, és a párizsi világkiállításon is bemutatta az ingát, amely nagydíjat nyert. A legátfogóbb részletes ismertetésére a Nemzetközi Földmérési Szövetség Budapesten tartott kongresszusán került sor 1906-ban. E tanácskozáson hangzott el az a javaslat is, amelynek nyomán a magyar kormány támogatásával létrejött az Eötvösről elnevezett Geofizikai Intézet.
Az Eötvös-inga 20 évig a nyersanyagkutató fizika fő műszere volt. Módszerét föld alatti alakulatok: gyűrődések, felboltozódások, hegységrögök kimutatására használta. Az ingával az első sikeres olajkutató méréseket 1915-ben végezték a morvaországi Egbell (ma Gbely, Szlovákia) környékén, ezzel kezdődött a nyersanyagkutató fizika, amelynek fő műszere két évtizeden át Eötvös ingája volt.
Találmányát nem szabadalmaztatta: azt akarta, hogy az emberiség közkincsévé váljon. Európa, Ázsia, Észak- és Dél-Amerika kutatási területein az 1930-as évek közepéig, tehát csaknem két évtizeden át az Eötvös-féle torziós inga az olajkutatás versenytárs nélküli eszköze volt. A már életében róla elnevezett torziós ingát alkalmazták többek között a texasi, a venezuelai és a közel-keleti olajterületek feltárásánál is.
Az eszköz tökéletesített változata lehetővé tette a gravitáció állandó pontosabb meghatározását is. Pekár Dezsővel és Fekete Jenővel együtt 1908-ban 0,00000002 relatív pontossággal igazolta, hogy a gravitációs erő független a tömeg anyagi minőségétől. E tény később fontos szerepet játszott Einstein általános relativitáselméletében. Máig ez a magyar kísérleti fizika csúcsteljesítménye, a méréssel Eötvösék elnyerték a Göttingeni Egyetem Benecke-díját.
Vizsgálatait a földmágnességre is kiterjesztette, és e méréseihez is műszereket szerkesztett. Vizsgálatok a gravitatio és a mágnesség köréből című munkájával 1896-ban elnyerte az MTA nagyjutalmát. Az Akadémia 1913-ban felterjesztette őt Nobel-díjra, idehaza Ferenc József-renddel, Franciaországban Becsületrenddel tüntették ki.
Megalapította az édesapjáról elnevezett Eötvös-kollégiumot
„Riasztóak az egyetemi állapotok – tudósítja a minisztert Eötvös Loránd. Az egyetemi tanár – ha lenne bátorsága következetes lenni – hallgatói kilencvenkilenc százalékát kényszerülne megbuktatni. Ezt tenni nem meri, nem lehet; a szomorú eredmény: egyetemünk lassan visszasüllyed a középiskola színvonalára, a tanárok kedvüket vesztik, s vagy bezárkóznak néhány értelmes hallgató társaságában tudásuk bástyái mögé, vagy fáradtan, szürkén idomulnak, alkalmazkodnak a korcsult körülményekhez. Szaporodnak az ostoba egyetemi tanárok – mondja Eötvös Loránd –, akik adatokat, szabályokat, lexikonokat tanulnak be, s hallgatóiktól is gyermeteg leckefelmondást követelnek.” (Eötvös Loránd: Az egyetem feladatáról)
Eötvös 1891-ben kezdeményezte a Mathematikai és Physikai Társulat megalakítását, melynek elnöke lett. A párizsi École normale supérieure mintájára 1895-ben a nehéz anyagi helyzetű, de tehetséges hallgatók felkarolására létrehozta az édesapjáról elnevezett Eötvös-kollégiumot, Eötvös József Collégium néven, amelynek első kurátora volt. Részt vett a turistamozgalomban, az 1888-ban alakult Magyar Kárpát Egyesület első elnöke lett, több alpesi csúcsot elsőként mászott meg.
A tehetség és a munka volt az a két mérce, amelynek alapján képet alkotott kortársairól. Emberi jellemvonásai közül kiemelkedő volt szerénysége, egyszerűsége, közvetlensége és jószívűsége. 1875-ben nősült meg, három leánygyermeke született. Hetvenéves korában, 1919. április 8-án hunyt el Budapesten. Halálakor – Einstein szavaival – „a fizika egyik fejedelme szállt sírba”.
Halála után tanítványai továbbfejlesztették műszerét; a torziós mérleg utolsó széles körű alkalmazására 1956–58 között Kínában került sor. A gravitációs térerősség (ma már nem használt) egységét róla nevezték el, 1950 óta nevét viseli a budapesti tudományegyetem. Eötvös Lorándot a tudománytörténet a legjelentősebb fizikusok között tartja számon.
