„Sok szempontból kiváló tanagyag a Hyppolit. Markánsan kell karaktereket játszani, pontosan kell poentírozni és nem szabad ráülni a sikerre. Viccesnek lenni meg egyenesen tilos.” Beszélgetés Eperjes Károllyal a Hyppolit a lakáj című műről.
Hyppolit a Tartuffe – beszélgetés Eperjes Károllyal
Voltál egy nagysikerű és újragondolt filmben Hyppolit, az eredeti előadást megrendezted többször is és most mégis belevágtál újra. Van valami elintézetlen ügyetek, amiért újra kezded?
Amikor a szerzők megírták ezt a darabot nem bízták magukat a véletlenre és két világsikert építettek össze, nagyon ügyesen. Ez a darab ugyanis két Molière klasszikusból tevődik össze. Egyrészt benne van az Úrhatnám polgár másrészt a Tartuffe. Az az elképzelésem, hogy mind a két Molière darab kerüljön a Magyar Színház repertoárjába, és ennek talán éppen a Hyppolit a lakájjal lehet megágyazni. A néző úgy élvez egy igazán klasszikus művet, sőt kettőt, hogy közben azt hiszi, egy habkönnyű, zenés polgári vígjátékot lát, ami egyébként rendszeresen közönségsiker, népszerű és ez sem elhanyagolható így évad végén a színházban.
Ezek inkább esztétizálós válaszok én meg a személyes érintettségedre lettem volna kíváncsi. Van olyan?
Játszanám újra szívesen, ha valaki megrendezné. Megpróbáltam rábeszélni a Verebes Pistát, de sajnos nem állt kötélnek. Klasszikusokat szeretek újrajátszani és Schneider úr még nem is voltam. Az is fontos szempont volt, hogy remek színészi feladatokat tudtam adni a végzős osztályomból hat fiatalnak. Sok szempontból kiváló tanagyag a Hyppolit. Markánsan kell karaktereket játszani, pontosan kell poentírozni és nem szabad ráülni a sikerre. Viccesnek lenni meg egyenesen tilos. Ha mindenki jól dolgozik, akkor mindenkinek öröme van. A diákoknak, a Reviczky Gábornak és a nézőknek is.
Van Csortos, van Kabos – az ember a szerepeket is az egykori színészekkel azonosítja, van Schneiderné…
…van az országgyűlési képviselő, a KisMakáts meg a nagyMakáts, ezek kitűnő feladatok. Nem szeretek direkt aktualizálni, de mindenki azt gondol, és arra asszociál, amire csak akar. Ha nem akar, nem fog. De köztünk szólva ez elkerülhetetlen.
Adott egy múzeumi polgári vígjáték, amelyről le kell törölgetni a port és már kész is?
Ha jól töröljük le a port akkor ezek a remekül megírt szövegű karakterek mind felismerhetőek lesznek a mában. A nézők mind ismernek ilyen embereket vagy esetleg ők maguk is ilyenek. Bár ezt ritkán vallja be magának az ember. A néző szórakozik és ráébred a tanulságokra. Számomra mindig ez a legfontosabb.
Hyppolit áll hozzád közelebb vagy Schneider úr?
Amikor a film készült eredetileg a Schneider úrra kértek fel. Akkor lettem Hyppolit amikor kiderült, hogy Darvas Iván nem akarja eljátszani. Pedig Schneider úr a hálásabb szerep, de nem bántam meg.
Savanyú Gergely fiatal színészre bíztad Hyppolitot. Merész húzásnak tűnik.
Nem olyan fiatal. Tíz éve van a pályán, Babarczy László tanítványa volt ami nekem a kaposvári alapszókincsem. Amúgy éppen annyi idős, mint én voltam, amikor a filmben játszottam, tehát még sokkal veszélyesebb a nőkre, ami a Hyppolit esetében nagyon is fontos szempont.
Ismered a mai magyar társadalom Hyppolitjait vagy Schneidereit, akár Makátsait?
Hát persze! Hány ilyen házasság van, ahol a feleség rácsücsül a férjre és az levegőt sem bír venni, nem hogy azon gondolkodjon, milyen lehetne az élete. Hány embert mutassak neked, aki Tartüffe-kodik csak azért mert nincs a helyén. Képmutató lesz és farizeus. Az én előadásomban Hyppolitot a végén megfürdetik az új polgárság pocsolyájában. Megérdemli a sorsát az a tanárember, aki csak azért lesz komornyik, mert gazdag akar lenni, pénz akar keresni. A Tartüffe-ök előbb-utóbb megbűnhődnek.
