„Rák, ez a jó kezdőszó, noha nem rögtön hangzott el, nem hamar, bár azt nem gondolnám, hogy kerülték az orvosok a szót. Sőt, én voltam, aki derűsen rákérdeztem.” Megírható-e szerelemként a hasnyálmirigyrák? Nem egyszerű történet.
„Pedig attól tartok, baj van, és most meg fogom tudni, hogy mekkora.”
„Rák, ez a jó kezdőszó” – vezeti be az olvasót Esterházy Péter naplója első lapján új életébe. Majd a mondat teremtette csöndben beszélni kezd: ismerjük és nem ismerjük ezt a hangot, mely hol távolról szól, hol közelről, játszik, fürkész, olvas, imádkozik, és néha szinte énekel annak a másiknak, aki ott benn fészkel. Aztán meg-megsötétedik, és kedvetlenül elhallgat. Napokra.
Mit lehet tenni, ha a test, amely addig mindenestül a munkát szolgálta, egyszerre az írás ellen fordul? Hogyan rögzíti napjait az író, akinek minden műve valóság és költészet szétszálazhatatlanságára épül? Mi történik az „ontológiai derűvel”, amikor a halálos betegség mindennapi gyakorlattá válik? Megírható-e szerelemként a hasnyálmirigyrák? Nem egyszerű történet.
Esterházy Péter 1950-ben született Budapesten. Az ELTE matematikus szakán végzett, 1978 óta szabadfoglalkozású író. Első könyve, a Fancsikó és Pinta 1976-ban jelent meg, a kritikusok lelkesen üdvözölték, és megszavazták „az év legjobb első prózakötetének”. Új volt a hang, és ezt megerősítette következő könyve is, a Pápai vizeken ne kalózkodj! Az irodalomtörténeti jelentőségű Termelési-regényben (1979) a Kádár-kor társadalmának működési – vagy ha úgy tetszik – működésképtelenségi mechanizmusát szellemes kedéllyel, felszabadító iróniával rajzolta meg. A Bevezetés a szépirodalomba (1986) című gyűjteményben a képregénytől az anekdotáig, az automatikus írásműtől a cizellált stílusimitációig sok minden megtalálható: a Kis Magyar Pornográfia, a Fuharosok vagy A szív segédigéi.
Esterházy Péter: Hasnyálmirigynapló
(Részlet a könyvből)
2015. május 24., vasárnap
Rák, ez a jó kezdőszó, noha nem rögtön hangzott el, nem hamar, bár azt nem gondolnám, hogy kerülték az orvosok a szót. Sőt, én voltam, aki derűsen rákérdeztem. Kicsit úgy, ahogy az Estiben szerepel, ott Szebeni betegsége kapcsán fantáziáltam. Tettem művészi formába. Nem nézem most meg, majd csak később, kíváncsi vagyok, mennyire hasonlóan reagálok most. Április végén enyhe fájdalom jelentkezett, emlékeim szerint a jobb oldali borda alatt. Vagy a bal oldali? Nem törődtem vele. Hasnyálmirigyrákot állapítottak meg, májáttéttel. De már az őszön is benyilallt egyszer. Akkor kezdtem figyelni a fájásokat, és jegyezgetni is kezdtem. Még a hasnyálmirigy szót is leírtam, igaz, többé-kevésbé véletlenül, azaz ártatlanul. Cetlijeim vannak mindig kéznél, hogy bármit bármikor lejegyezzek, de nem vagyok (igazi) naplóíró. A naplóíró az időt ellenőrizné, a napot szeretné rögzíteni mindenestül. Engem mintha csak a baj tenne azzá. Ez történt a Javított kiadás esetében is. Próbáltam, próbálom a bajt nyakon csípni. Mondatok igájába hajlítani. Mondatok igája – hát ilyenekből látszik a baj.
Fantáziálni nem akarok, de képzelegni fogok. Devecseri könyvét is meg kell néznem. A hasfelmetszés előnyei. Tegnap keresgéltem, de nem találtam. Talán Herrndorf, neki is van egy ilyen haldoklós könyve. És Brodkey-t. Harold Brodkey: Die Geschichte meines Todes. Nem mintha én haldokolnék, vagy hogy ez lenne beígérve. Még nincs semmi beígérve.
