Fejes Endre az „ezerszer áldott nyolcadik kerület” peremléten tengődő munkásainak és a kisemberek világának elkötelezett „krónikása” volt, műveinek mélyrétegében alapvető egzisztenciális és etikai kérdéseket feszegető, általános érvényű példázatok húzódnak.
Kilencvenkét éves korában kedden elhunyt Fejes Endre Kossuth- és József Attila-díjas író, a Rozsdatemető szerzője – közölte a Vígszínház csütörtökön az MTI-vel.
Fejes Endre Kossuth-díjas író Budapesten, a Józsefvárosban született 1923. szeptember 15-én. A négy polgári osztály elvégzése után szabóinas, majd vasesztergályos tanuló volt. A középiskola befejezése után szabóinas, majd vasesztergályos-tanuló és szakmunkás volt. 1944-ben besorozták, a hadseregből megszökött és Budapesten bujkált. 1945 őszétől négy éven keresztül különböző nyugat-európai országokban dolgozott, többek között Charleroy-ban bányában, később a párizsi Renault-gyárban dolgozott. 1949-ben tért haza, ekkor vasesztergályos szakmunkásként helyezkedett el az angyalföldi Bosch-gyárban. 1951-ben tiltott határátlépési kísérletért Kistarcsára internálták, szabadulása után segédmunkás, majd ismét esztergályos volt Angyalföldön.
Fejes Endre 1955 óta írásaiból élt, melyek kezdetben irodalmi lapokban, folyóiratokban láttak napvilágot. Első rövidebb lélegzetű művei az 1958-ban megjelent A hazudós és a Vidám cimborák – mely csak 1966-ban jelent meg – címet viselő gyűjteményes kötetben jelentek meg. A novellák nagy részét Fejes ugyan még a Rozsdatemető megjelenése előtt írta, azonban ezeknek egy része csak a regény sikerét követően került napvilágra.
Az író később, egész életművében ragaszkodott ahhoz a megválaszolhatatlan kérdéshez, amelyet már első novelláiban feszegetett: felelős-e az ember azért, ha a létfeltételek szorításában beszűkül, és lassan elveszíti értékeit?
A Téli Könyvvásár szenzációja volt az 1962-ben óriási kritikai visszhangot kiváltó regénye, a Rozsdatemető, amellyel egy csapásra híressé vált. Első és sokak által a legmeghatározóbbnak vélt regényét a kritika általában mérföldkőnek minősíti a hatvanas évek magyar prózájának történetében. A könyv első, majd második és harmadik kiadását is pillanatok alatt elkapkodták, később több mint harminc nyelvre lefordították.
A már-már szenvtelenségig tárgyilagos hangvételű, egy jegyzőkönyv rideg pontosságával íródott családregény az oknyomozó riport és krónika eszközeivel tárja fel a külvárosi és kispolgári Hábetler család több generációjának történetét, „rántott halas, túrós csuszás” mindennapjaikat az I. világháborútól az 1960-as évek elejéig. A regény az oknyomozás technikáját követi, indító képe egy gyilkosság, amelynek okát a regény a múltból kísérli meg fölfejteni. Ifjabb Hábetler János gyilkos tettén keresztül saját maga, tágabban véve kisszerű családjának szellemi és erkölcsi igényesség nélküli létezése s fejlődésképtelen vegetációja ellen kiált. …”minden méltóságunk a gondolatban rejlik. Ezáltal kell feltámadnunk, és nem térben és időben. Legyünk hát azon, hogy jól gondolkodjunk: ez az erkölcsi kiindulás” – ahogyan a regény Pascaltól vett idézete mondja; az emberi kiszolgáltatottság a gondolkodáson keresztül győzhető le. De vajon eljuthat-e mindezek felismerésére a mindennapok sivárságát élő, társadalmi környezete által korlátok közé szorított és perspektívák nélkül élő ember?
Szerelem és bolond éjszakák
A regényből készült színdarab ősbemutatóját 1963 novemberében tartották a Thália Színházban Kazimir Károly rendezésében, Szabó Gyula, Madaras József és Horváth Teri főszereplésével. A regény megjelenését több éves hallgatás követte, csupán korábban íródott novelláiból jelent meg egy kötetre való. Majd a „csendet” az 1969-ban megjelent Jó estét nyár, jó estét szerelem című művével törte meg újra, melyben egy 1962-ben történt különös bűnesetet dolgozott fel: egy fiatal segédmunkás magát görög diplomatának kiadva fiatal nőket csábított el, s a lelepleződéstől félve az egyik lányt megölte.
„Láttál már csodát? Mesék birodalmát. Én ott születtem. Túl az üveghegyen, az ezerszer áldott nyolcadik kerületben. Hároméves voltam, kis taligát loptam az óvodából. Négyéves, almát a fűszerestől. Tízévesen tanultam a törvényt. Nőnek nem lehet igaza. Bal zsebemben pénz legyen, jobb zsebemben rugós kés. Senkitől ne kérjek, senki el ne vegye. Dolgozót szánni, betörőt becsülni, besúgót hazavágni, koldus leköpni. Ilyen világ nevelt föl, mást nem ismerem.
És még egy apróság. Barátunk feleségét, börtönben ülő ember asszonyát nem keféljük.” (Fejes Endre: Szerelemről bolond éjszakán)
A nagy érdeklődéssel fogadott műből 1972-ben tévéfilmet készítettek, Harsányi Gábor, s a gyönyörű Tordai Teri emlékezetes főszereplésével. A regény 1977-es átiratából önálló, zenés színpadi változat jött létre, amelyet Presser Gábor dalaival, Marton László rendezésében, Hegedűs D. Géza főszereplésével nagy sikerrel játszott a Vígszínház.
Szerelemről bolond éjszakán című 1975-ös regénye a csavargóregények mintájára három Nyugat-Európában bolyongó munkásfiú kalandjait beszéli el.
A hatvanas évek végétől kezdve Fejes a magyar színpadok kedvelt szerzője lett, a munkások, kisemberek világát bemutató színdarabjait (Mocorgó, 1966, Cserepes Margit házassága, 1972, Vigyori, Angyalarcú, 1981) sorra játszották a színházak. Színdarabjainak középpontjában is a létezés kiúttalansága, a művészi önkifejezés korlátainak s az elmondhatóság határának problematikája áll.
– „Te minek élsz? A zenéhez süket vagy, könyvet nem olvasol. Bokszmeccsen annyit látsz, ütik egymást. Unintelligens vagy, Zimi.
– Igen, Rósz.” (Fejes Endre: Szerelemről bolond éjszakán)
A színházi emlékezet élénken őrzi a Vonó Ignác 1969-es bemutatóját Garas Dezsővel a címszerepben, a mű főhősét szívügyei sodorják különböző kalandokba a XX. századi magyar történelem sorsdöntő fordulatai idején. Sikeres darabját, a Cserepes Margit házassága című előadását a Huszonötödik Színházban Iglódi István rendezésében Törőcsik Marival és Garas Dezsővel a főszerepben láthatta először a közönség.
Fejes Endre önálló kötettel utoljára a kilencvenes évek közepén jelentkezett, Lemaradt angyalok címmel elbeszéléseit közölte, majd Szabadlábon címmel saját válogatásában adott közre novellákat és regényrészleteket. A fiú, akinek angyalarca volt keserűsége leplezetlen, szókimondó indulata döbbenetes, önmagához és világlátásához szuverén, megfellebbezhetetlen természetességgel és végsőkig ragaszkodik, a szituációk, az erkölcsi kategorikus imperatívuszok félreérthetetlenek, és egyértelműen a Rozsdatemető, a Vonó Ignác, a Kék tiszta szerelem költőjétől valók.
Fejes az „ezerszer áldott nyolcadik kerület” peremléten tengődő munkásainak és a kisemberek világának elkötelezett „krónikása” volt, műveinek mélyrétegében alapvető egzisztenciális és etikai kérdéseket feszegető, általános érvényű példázatok húzódnak.
Fejes Endre munkásságáért több elismerést kapott, többek között 1963-ban József Attila-, 1975-ben Kossuth-, 1992-ben Nagy Lajos-díjat. 2003-ban írói életműve elismeréseként a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje a Csillaggal kitüntetésben részesült, 2009-ben Prima Primissima-díjat vehetett át, 2011-ben pedig Babits Mihály Alkotói Emlékdíjat kapott.
A Pesti Színház szeptember 6-án mutatja be a Jó estét nyár, jó estét szerelem új változatát, Szász János rendezésében. „A 20. századi magyar irodalom egyik nagy alakja, a múlt század nyomorúságos hétköznapjainak őszinte hangú, érzékeny lelkű, igaz krónikása távozott közülünk” – írta a színház a közleményben.
