„Fischer Annie nagy művész, akinek szellemét áthatja a hiteles őszinteség és mélység” – írta naplójában a 105 éve született Fischer Annie-ról, a XX. század egyik legnagyobb zongoraművésznőjéről Szvjatoszlav Richter zongoraművész.
„Fischer Annie kerülte a nyilvánosságot, életét hét évtizeden át mégis a legnagyobb közfigyelem követte – olvasható a Fischer Annie címet viselő kötetben. – A hallatlanul gazdag és töretlen ívű pálya főhőse, rendkívüli tehetsége és személyisége miatt a XX. századi hangszeres előadóművészet egyik legnagyobb alakja.”
Fischer Annie háromszoros Kossuth-díjas zongoraművésznő 1914. július 5-én született Budapesten. Apja újságíró volt, őt csodagyereknek tartották: nyolcévesen már fellépett Beethoven C-dúr versenyművének két tételével, tizenkét évesen Zürichben Mozart és Schumann zongoraversenyeivel aratott nagy sikert. 1926-tól a Zeneakadémián Székely Arnold növendéke volt, majd Dohnányi Ernő mesteriskolájában tanult. Alig volt tizenhat éves volt, amikor 1930-ban már bekerült a Szabolcsi Bence-Tóth Aladár-féle Zenei Lexikonba.
1933-ban első díjat nyert a budapesti I. Nemzetközi Liszt-zongoraversenyen, komoly viharok közepette. A zsűri tagja volt ugyanis Emil Sauer, Liszt Ferenc egykori tanítványa, aki saját tanítványát, Angélica Moralest várta az első helyre. Mikor nyilvánvalóvá lett, hogy ennek kicsi az esélye, a verseny vége előtt mindketten elutaztak. Fischer Annie győzelmét igazságtalannak érezte a saját győzelmére számító Kentner Lajos is, a vesztesek Dohnányi Ernőt, a zsűri elnökét hibáztatták. Ok nélkül, hiszen ő igen precíz pontozási rendszert dolgozott ki, s ügyelt arra, hogy a zsűri külföldi tagjai mindig többségben legyenek. A magyar sajtó mégis Dohnányival szemben foglalt állást, az Új Nemzedék című lap vádjait a zeneszerző-tanárnak nyilvánosan kellett cáfolnia.
Fischer Annie-t a győzelem után Európa számos városába hívták meg, koncertjein állandóan telt ház volt, ami akkoriban nem volt általános. Tóth Aladár zenekritikus, aki elsőként méltatta tehetségét, már 1929-ben „kivételes kis zongorazseninek” nevezte. Fischer Annie 1937-ban ment férjhez Tóthhoz, aki ezután természetesen nem írt róla, de továbbra is fontos szerepet játszott fejlődésében.
1941-ben az ország fasizálódó politikai légköre miatt Svédországba emigráltak, s csak 1946-ban tértek haza. Tóth Aladár 1956-ig az Operaház igazgatója lett, Fischer Annie pedig hangversenyező művészként járta a világot. Európai sikerei után először 1961-ben adott koncertet New Yorkban. Számos jeles karmesterrel lépett fel, köztük Willem Mengelberggel, Franz Busch-sal, Bruno Walterrel, Ernest Ansermet-vel, Otto Klempererrel, Herbert von Karajannal, a magyarok közül Fricsay Ferenccel, Ormándy Jenővel, Széll Györggyel és Ferencsik Jánossal. 1965-ben a Zeneakadémia tiszteletbeli tanára lett, hivatalosan ugyan nem oktatott, de számos kiváló művészünk indulását segítette tanácsaival.
Fischer Annie a XX. századi magyar zene kiemelkedő egyénisége volt, repertoárja a klasszika és romantika mestereinek alkotásain, elsősorban Mozart, Beethoven, Schubert, Schumann, Mendelssohn, Chopin, Brahms és Liszt művein alapult, de előszeretettel játszotta Bach és Händel, valamint Bartók darabjait is.
1949-ben, 1955-ben és 1965-ben kapott Kossuth-díjat, 1952-ben Kiváló Művész címmel, hetvenedik születésnapján a Népköztársaság babérkoszorúkkal ékesített Zászlórendjével tüntették ki. 1995. április 10-én, Budapesten halt meg.
