A 20. század – Bartók és Kodály mellett – legjelentősebb magyar zeneszerzője, Dohnányi Ernő posztumusz Kossuth-díjas zongoraművész, zeneszerző, karmester és zenepedagógus 55 éve halt meg.
Dohnányi Ernő posztumusz Kossuth-díjas zongoraművész, zeneszerző, karmester és zenepedagógus 55 éve, 1960. február 9-én halt meg. A 20. század – Bartók és Kodály mellett – legjelentősebb magyar zeneszerzője 1877. július 27-én született Pozsonyban. A zongoraművészként, karmesterként és zongorapedagógusként is jelentős Dohnányi első zongoraleckéit apjától kapta, aki kiváló amatőr gordonkás volt. Első kompozíciós kísérleteit hétesztendősen írta. 1886-tól a pozsonyi katolikus főgimnázium tanulója volt, az intézmény zenekarában hegedült, a kórusban énekelt, miközben Förstner Károlytól, a pozsonyi dóm orgonistájától zongorázni tanult. Közben már rendszeresen komponált – zongoradarabokat, dalokat, operát, misét -, műveiből szülővárosában és Bécsben többet be is mutattak.
Dohnányi Ernő, a koncertező művész
1894-től 1897-ig a budapesti Zeneakadémián Koessler Jánosnál elvégezte a zeneszerzés, Thomán Istvánnál a zongora szakot. Beiratkozott a bölcsészkar magyar-német szakára is apja kívánságára, de azt hamar abbahagyta, az első szemesztert sem fejezte be. 1896-ban, a millennium alkalmából meghirdetett zenei versenyen f-moll szimfóniájával és Zrínyi-nyitányával elnyerte a királydíjat. 1898-ban nagy sikerű koncertkörutat tett Angliában, ezzel indult el nemzetközi zongoraművészi pályafutása. Hamarosan Európa és a tengerentúl nagyvárosainak ünnepelt művésze lett. Amerikában 1900-ban turnézott először. 1901 és 1905 között Bécsben és Budapesten, majd tíz évig Berlinben élt, ahol a Zeneakadémia tanára volt.
1916-ban tért haza, a Zeneművészeti Főiskola tanára, 1919-ben igazgatója, ugyanakkor a Filharmóniai Társaság elnökkarnagya lett. A Zeneakadémián elindította az oktatási rendszer reformját, ami a tanári kar konzervatív szárnyának ellenállásába ütközött. Arra hivatkozva, hogy a Tanácsköztársaság alatt a zenei direktórium tagja volt, felfüggesztették állásából. Ezután a koncertezés és a komponálás töltötte ki életét. Az Operaház 1922-ben bemutatta A vajda tornya című operáját, majd Pest és Buda egyesítésének félszázados jubileumára (1923) Ünnepi nyitányt komponált. 1921 és 1927 között évente hangversenykörutat tett az Egyesült Államokban. 1925-ben a New York State Symphony Orchestra vezető karmesterévé választották.
1928-tól ismét a Zeneakadémia tanára (a zongora és a zeneszerzés szakon), majd 1934-től 1941-es lemondásáig az intézmény főigazgatója volt. 1931-től a Magyar Rádió zenei osztályát is igazgatta. 1933-ban kezdeményezésére és irányításával szervezték meg az I. Nemzetközi Liszt Zongoraversenyt. A zenei életben kifejtett tevékenységét a harmincas években számos kitüntetéssel ismerték el: többek között 1930-ban a Corvin-lánc birtokosa lett, s 1936-ban a francia Becsületrendet is megkapta. Olyan ősbemutatók karnagya volt, mint Bartók Négy zenekari darabja, I. zongoraversenye, Zene húros hangszerekre, ütőkre és cselesztára vagy Kodály Psalmus Hungaricusa. Ebben az időben kevesebbet komponált; kiemelkedő jelentőségű műve a Szegedi mise (1930), amelyet a szegedi Fogadalmi templom felavatására szerzett.
1941-ben a zsidótörvények elleni tiltakozásul lemondott minden vezető tisztségéről. 1943-ban otthagyta a Zeneakadémiát is, majd 1944. november 24-én végleg elhagyta hazáját, és Ausztriába ment. Magyarországon 1945-ben háborús bűnösnek minősítették, noha később hivatalosan tisztázták a gyanú alól, de a sajtótámadások élete végéig árnyékot vetettek pályafutására. Bécsben és Angliában koncertezett, majd 1948-ban hároméves szerződéssel Buenos Airesbe érkezett. 1949-től haláláig az Egyesült Államokban élt, ahol a Florida State University tanára volt, különböző egyetemeken mesterkurzusokat tartott és koncertezett.
Utoljára 1956-ban az Edinburghi Ünnepi Játékokon vezényelt, utolsó hangversenyét 1959 októberében adta. Lemezfelvételt készíteni utazott New Yorkba, ahol 1960. február 9-én meghalt. A floridai Tallahassee-ben temették el. (Háromszor házasodott, három vér szerinti és három nevelt gyermeke volt. Unokái közül Klaus politikus, Hamburg polgármestere, Christoph világhírű karmester lett, dédunokája a népszerű német színész, Justus von Dohnányi.)
Dohnányi Ernő a 20. század egyik legnagyobb előadóművésze, különösen Beethoven, Schubert, Schumann és Brahms műveinek ihletett előadója volt, de játszott műveket a zeneirodalom minden stílusában, beleértve Bartók és Kodály műveit is. Zeneszerzőként a múlt század fordulójának késő romantikus zenei stílusán nőtt fel. 1990-ben posztumusz Kossuth-díjat kapott.
2002. január elsejétől az MTA Zenetudományi Intézetének részeként hivatalosan is megkezdte működését a kiemelkedő zeneszerző, muzsikus szellemi hagyatékát gondozó Dohnányi Archívum, amelynek alapvető célja, hogy a művész összes alkotását hozzáférhetővé tegye, szerteágazó alkotói tevékenységét tudományos módszerekkel feltárja. 2002-ben Dohnányi Ernő Emléktermet avattak a Zeneművészeti Egyetemen. A magyar zenei életben egyre jelentősebb szerepet játszik az 1989-ben az ő nevét felvevő Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar. A főváros XVIII. kerületének (Pestszentlőrinc-Pestszentimre) állami zeneiskolája, illetve Veszprémben a zeneművészeti szakközépiskola is az ő nevét vette fel. Budapesten, a Zeneakadémia mellett 1989 óta utca és emléktábla őrzi nevét, és Kecskeméten is utcát neveztek el róla. Florida állam kormányzója 1960-ban a zeneszerző születésnapját, július 27-ét Dohnányi-napnak nyilvánította, amelyet azóta is rendszeresen megünnepelnek.
