”Édes fiam, ha egy évben egy jó fotót készítesz, akkor az jó év.” Vadas Ernő fényképész, fotóművész, a két háború közti időszak egyik legnagyobb hatású fotósa 115 éve született.
„Fotózhatsz bármit, de tudni kell, hogy mit ne!”
Vadas Ernő fényképész, fotóművész, a két háború közti időszak egyik legnagyobb hatású fotósa 115 éve, 1899. december 17-én született. Nagykanizsán született, érettségi után banktisztviselőként dolgozott, a fényképezéssel csak hobbiból foglalkozott. 1918-ban készítette első fényképeit a szüleitől kapott kis fényképezőgéppel. 1925-ben elküldte képeit bírálatra a Színházi Életnek, és a laptól biztató visszajelzést kapott. 1927-től már a magyar fotóművészet egyik megújítójaként ismert Balogh Rudolf segítségével sajátította el a szakma csínját-bínját. A jó szemű, tehetséges fotográfus 1931-ben külföldön is nevet szerzett, a svájci Camera című folyóirat által rendezett pályázaton Libák című képéért neki ítélték az ezer aranyfrankkal járó első díjat.
A két háború közti időszak egyik legsikeresebb, és talán legnagyobb hatású fotósává vált. Jól komponált, idillikus, romantikus képeit merész fény-árnyék hatások, ellenfény, lendület jellemezte. Fotói neves külföldi lapokban, többek között a Geographic Magazine-ban, a Vanity Fairben, a Harpers Bazaarban és az Illustrated London Newsban is megjelentek. 1938-ban az American Annual Photography toplistáján 13424 fotográfus közül az igen előkelő ötödik helyre sorolták.
1936-ban megalapította a Modern Fényképezők Egyesületét, amelyet a fasiszta hatóságok később betiltottak. 1939-ben Rosner Károllyal kiadták a Magyar Fényképezés című, a kor fotográfiáját első ízben átfogó albumot, amelyben szerkesztőként és szerzőként is szerepelt. A második világháború alatt munkaszolgálatos volt, majd a mauthauseni lágerbe hurcolták, ahonnan 1945-ben került haza. 1947-ben a Nemzetközi Amatőrfényképészek Világszövetségének egyik magyarországi igazgatója lett. 1950-ben tizedmagával létrehozta a Fotókollektíva munkaközösséget, amelyet 1951-ben államosítottak, és felszerelésével együtt beléptették a Magyar Fotó Állami Vállalathoz. 1954 és 1962 között a Fotó című szaklap főszerkesztője volt, 1956-tól az MTI fotóriportereként, főmunkatársaként dolgozott. 1956-ban alapító tagként részt vett a Magyar Fotóművészek Szövetségének megalakításában, és 1962-ig a szervezet elnökeként tevékenykedett.
Sok amatőr és hivatásos fényképészt tanított. Ő indította el pályáján Csörgeő Tibort, Szöllősy Kálmánt és Járai Rudolfot. 1957-ben a Fotóművészek Nemzetközi Szövetsége a legmagasabb – Honoraire Excellence – kitüntetésben részesítette. Hazai és nemzetközi kiállításokon összesen 67 aranyérmet nyert. 1959-ben Ménesterelés című képéért a magyar fotósok közül elsőként kapott díjat a World Press Photo-pályázaton.
1960-ban gyűjteményes kiállításon mutatta be műveit. 1962. május 30-án halt meg Budapesten.
