„Mindenki azt gyanítja magáról, hogy birtokában van, ha többnek nem is, de egyetlen alapvetően fontos erénynek.” Francis Scott Fitzgerald amerikai regényíró, novellista, az elveszett nemzedék írója 120 éve született.
Azt, hogy nagy író volt Francis Scott Fitzgerald, nem szükséges bizonygatni. Elég, ha csak két legnagyobb művét, A nagy Gatsby-t és Az éj szelíd trónjánt említjük. F. Scott Fitzgeraldot tartják az első világháború utáni amerikai fellendülés és az úgynevezett jazzkorszak legkitűnőbb krónikásának. A nagy gazdasági válságot megelőző évek pazarló, alkoholmámoros estélyeinek ábrázolásához az író saját tapasztalatból merített. Művei – legyen az regény, novella vagy színdarab – a ’20-as évek jazzkorszakáról szólnak, a nagyvárosi sodródásról, változásokról, azokról egy egyéni problémákról, melyek egyedivé teszik az embert az egyre elszemélytelenedő és elidegenítő 20. században. A háború utáni ifjúságról, az „elveszett nemzedékről” ír – belülről. A harcterek lüktetését felváltó jazz, a pillanatnyiság, a mélységek nélküli tartalmak keresése, a merőben megváltozott életkörülmények és társadalmi-erkölcsi szabályok szövik át Fitzgerald prózavilágát
Francis Scott Fitzgerald 1896. szeptember 24-én született a Minnesota állambeli St. Paul városában. A nagy képzelőerővel megáldott, sikerre áhítozó ifjú 1913-tól volt a Princeton Egyetem hallgatója, írói tehetsége az egyetemi évek alatt bontakozott ki. Az egyetemet otthagyva, 1917-ben bevonult katonának, a kiképzési időszak után az alabamai Montgomeryben ismerkedett meg későbbi feleségével, Zelda Sayre-rel.
New Yorkban keresett jól fizető munkát, de mindössze egy csekély jövedelmű reklámszövegírói állást sikerült szereznie. Még az egyetemen elkezdett regénye, Innen az Édenen 1920-ban jelent meg. A mű főhőse az első világháború utáni ifjúsághoz, az elveszett nemzedékhez tartozik, csak a pillanatnak él, érzékeit-érzéseit az alkohol csaknem mértéktelen fogyasztásával fokozza. A regényről a kritika elismerően nyilatkozott, jelentős irodalmi folyóiratok és népszerű, jól fizető lapok sorra közölték novelláit. Ekkor mindössze 24 éves volt, és feleségével együtt a társasági élet főszereplőjévé vált. A hirtelen jött siker és anyagi jólét azonban az alkohol és mértéket nem ismerő szórakozás függőjévé tette.
A jazzorszak – a 20-30-as éveket ő maga nevezte el így – írójának 1922-ben jelent meg második regénye, a Szépek és átkozottak. Két év múlva áttelepült Európába, a francia Riviérára, ahol barátságot kötött Gertrude Stein amerikai írónővel (akitől az elveszett nemzedék elnevezés is származik) és Ernest Hemingway amerikai íróval.
Ekkor fejezte be következő regényét, A nagy Gatsby-t (1925), amelyet sokan a legjobb művének tekintenek. A ma már világhírű regény az 1920-as évek Amerikájának felszínesen csillogó világába vezeti az olvasót. Főhőse egy, a szeszcsempészetből és egyéb ügyletekből meggazdagodó fiatalember, aki a társasági élet elismert alakjává válik, sikeres, körülrajongott személy. Estélyeinek látványos fényűzése rejtélyes múltat takar, eltitkolt, lassanként feltáruló érzelmekkel és vágyakkal. De mire vezethet az álmok kergetése ebben az önáltató és képmutató világban? A titokzatos Jay Gatsby sorsát bemutatva a meghiúsult amerikai álmokról, az eszményeket anyagi sikerre és hatalomra cserélők reménytelen ürességéről szól. Többször is filmre vitték a regényt, Francis Ford Coppola forgatókönyve alapján készült a könyv egyik legismertebb – két Oscardíjat nyert – feldolgozása, Robert Redford és Mia Farrow főszereplésével. A legújabb adaptációban pedig Leonardo DiCaprio és Carey Mulligan főszereplésével 2013 májusában mutatták be a mozikban.
Az 1921-ben született Benjamin Button különös élete című novellájából készült filmet 2009-ben három Oscar-díjjal jutalmazták. Az íródott elbeszélés Benjamin Button életét mutatja be, születésétől halála napjáig, aki 1860-ban látta meg a napvilágot egy különleges rendellenességgel: aggastyánként született és előreláthatóan újszülöttként fog majd távozni a világból. F. Scott Fitzgerald megrendítő és elgondolkoztató novellája a másság elfogadásáról, illetve el nem fogadásáról szól, s érzékletesen mutatja be, hogyan változnak meg az ember kapcsolatai, amikor már kevésbé van rá szükség. A történet 2008-ban a három Oscar-díjjal jutalmazott azonos című film alapjául szolgált, melynek főszerepét Brad Pitt és Cate Blanchett alakították.
Fitzgerald ontotta a szellemes-érzelmes, könnyed novellákat, amelyek jól jövedelmeztek, de az író nem tudta elviselni, hogy tehetségét aprópénzre váltotta, egyre inkább az alkoholban keresett feledést. A Szerelem az éjszakában című kötetről Ortutay Péter így ír: „A kor a dzsessz, a vad orgiák, a szesztilalom első évei voltak Amerikában, mely években a fiatalok (s általában az emberek) élni akarása nem ismert határt. Mindenki arról beszélt, írt és olvasott, hogy a háború előtti világnézet, és főleg az erkölcsi szemlélet, már a múlté, ezért mindenképpen más kell. Divatba jött a rövid szoknya, a bubifrizura, a tánc, a szórakozás és – mert tilos volt – az alkoholmámor. Fantasztikus évtized következett, az ún. dzsesszkorszaké. És Fitzgerald szenvtelenül, hanyagul azon nyomban prófétájául szegődött, és hatalmas elbeszélőképességét latba vetve el is mondta mindazt, amit tapasztalt, és ami a szívét nyomta…”
Elbeszéléseiben hitelesen, sebészi pontossággal ábrázolja az akkori évek légkörét Amerikában, és arra mutat rá, hogy csak a pénz, a gazdagság, a luxusautó, a külvárosi nyaraló távolról sem elég, ha az embernek nincs lelke és szíve. „Mert azokra, akiket szeretünk, ennél többet kell áldozni” – mondja Fitzgerald.
„Amit elveszítünk, az sokkal édesebbnek tűnik utólag. Tudom, hogy így van, mert egyszer nagyon akartam valamit, és meg is szereztem. Ez volt az egyetlen dolog, amit igazán akartam életemben… aztán, amikor az enyém lett, porrá omlott a kezeim között… és ebből megtanultam, hogy az ember nem szerezhet meg magának semmit, egyáltalán semmit. Mert a vágyaink becsapnak.” (Francis Scott Fitzgerald: Szépek és átkozottak)
Feleségével folytatott extravagáns életmódja miatt azonban a kritikusok nem igazán tekintették komoly írónak. Kapcsolatukról Louis Baldwin Nagy emberek nagy szerelmei című kötetében így ír: „Szerelmük mániákus-depressziós aspektusa – amibe az alkoholizmus is belejátszott – megrendítően szenvedélyes jelenetekhez vezetett, amelyek lármás házastársi perpatvarokkal váltakoztak, bőséges beszédtémát kínálva a szomszédságnak az Atlanti-óceán mindkét partján. Amikor az asszony szellemi egészsége megrendült, és elbűvölő élénksége mintha teljesen kiapadt volna, úgy kapaszkodott a Scott iránti szerelmébe, mint fuldokló a szalmaszálba. És a férfi ezt a maga módján viszonozta is. Még akkor is hűségesen írogatott neki, tőle telhetően támogatta érzelmileg és anyagilag, amikor feleségét szanatóriumba kellett vinni, ő pedig már egy másik asszonnyal élt együtt a világ túlsó felén: nem tagadta meg tőle a barátságát, amelyre oly kétségbeejtően szüksége volt. A szeretet kétségtelenül tovább élt, jóval azután is, hogy a szerelem elmúlt és a szenvedély lecsillapult.”
A skizofréniában szenvedő Zelda végül Svájcban kapott ellátást. A harmincas évek elején visszatért Amerikába, és befejezte Az éj szelíd trónján című regényét, amely nem volt igazán sikeres. A nagy Gatsby után valami még jobbat vártak.
Válása után, 1937-ben forgatókönyvírói állást kapott Hollywoodban. 1939-ben látott hozzá utolsó regényéhez, amelynek főhősét az ismert producerről, Irving Thalbergről formázta. A mű azonban befejezetlenül maradt, az alkoholtól és tüdőbajtól legyengült író szívrohamot kapott, amely végzetesnek bizonyult. 1940. december 21-én halt meg Hollywoodban. Utolsó regénye, Az utolsó cézár halála után jelent meg 1941-ben.
Az „elveszett nemzedék” jellegzetes képviselőjéről Hemingway írt Vándorünnep című könyvében. Fitzgerald hatással volt az utána következő amerikai írónemzedékekre, műveiből több millió példányt adtak el. A nagy Gatsby az Egyesült Államokban a középiskolákban és a felsőoktatásban is kötelező olvasmány. 2009-ben beiktatták a New Jersey Hall of Fame nevű intézménybe, amely a híres amerikaiak emlékét őrzi.
