Franz Kafka német nyelven alkotó csehországi születésű író, a 20. századi irodalom egyik legkiemelkedőbb alakja 140 éve, 1883. július 3-án született. A háborúk, diktatúrák, válságok gyötörte kor olvasók saját szorongásaira, megmagyarázhatatlan eredetű félelmeire ismerhetnek Kafka írásaiban.
„Élni annyi: az élet közepében lenni: látni azzal a szemmel az életet, amivel megteremtettem.” (Franz Kafka: A nyolc oktávfüzet)
Franz Kafka jómódú és népes, német nyelvű prágai zsidó kereskedőcsaládban Julie Löwy és Hermann Kafka kereskedő fiaként született 1883. július 3-án Prágában. Miután két testvére csecsemőkorában meghalt, ő lett a legidősebb gyermek, és élete végéig tudatában maradt idősebb testvéri szerepének. Három lánytestvére közül Ottla, a legfiatalabb húga lett a hozzá legközelebb álló családtag.
Életére és irodalmi munkásságára is rányomta bélyegét az anyagi sikereken és társadalmi pozíción kívül semmit nem tisztelő, zsarnok apa általa mitikussá növelt alakja, aki érzékeny lelkű fiába beleoltotta a tehetetlenség érzését. Imádta szülővárosa, Prága utcáit, parkjait, palotáit; menekülési vágya nem is Prágának szólt, hanem apja s lélekölő irodai munkája fojtogató elnyomásának.
Kafka szorongásának és kétségbeesésének gyökerei azonban mélyebbre nyúlnak vissza, mint az apjával és családjával való kapcsolata, akikkel felnőtt élete nagy részében is szoros közelségben élt. Kafka kétségbeesésének forrása a minden emberi lénnyel való valódi közösségtől való végső elszigeteltség érzésében rejlik – a barátokkal, akiket dédelgetett, a nőkkel, akiket szeretett, a munkával, amelyet utált, a társadalommal, amelyben élt – és Istennel, vagy ahogy ő fogalmazott. az igazi elpusztíthatatlan Lénnyel.
Kafka mindent megtett apja elismerésért: kiváló eredménnyel végezte iskoláit, majd a jogi egyetemet. Itt ismerkedett meg Max Broddal, aki legjobb barátja, Kafka halála után pedig műveinek gondozója, kiadója és egyik leghatásosabb életrajzírója lett.
„Az önismeret egy bizonyos fokán és a megfigyelésnek kedvező egyéb körülmények mellett az ember óhatatlanul rendszeresen undortónak találja magát. A jónak bármiféle mércéje – akármennyire különböznek is róla alkotott vélemények – elérhetetlennek fog tűnni. Kénytelen belátni az ember, hogy nem más, mint nyomorúságos hátsó gondolatok patkánylyuka. A legapróbb cselekedet sem lesz mentes ezektől a hátsó gondolatoktól.” (Franz Kafka: Naplók, levelek)
Az egyetem után egy biztosítótársaságnál kapott állást, de a hosszú munkaidő nem tette lehetővé, hogy az írás szenvedélyének hódolhasson, ezért 1908-ban a félig állami cseh munkás-balesetbiztosítási intézetnél helyezkedett el.
Lelkiismeretes és megbízható hivatalnok volt, munkája közben jól megismerte a bürokrácia útvesztőit, abszurditásait, ekkor szerzett tapasztalatai, élményei későbbi munkásságára is hatottak.
Kafka kettős életet élt: nappal dolgozott, éjjel gyötrő fantazmagóriáit és szorongásait vetette papírra. Munkájában fáradhatatlannak és ambiciózusnak tartották; hamarosan főnöke jobbkeze lett, s mindenki megbecsülte és kedvelte, aki vele dolgozott.
„Talán nem szabad túl hosszan időznöm egy helyen; bizonyos emberek csak akkor érezhetik valóban otthon magukat, ha úton vannak.” (Franz Kafka: Naplók, levelek)
A mindennapi életben jó humorú, megnyerő és intelligens Kafka nem kerülte az élet örömeit, irodalmi társaságokba járt, szerette a nőket, fiatalabb korában gyakorta látogatta a bordélyokat is, ám komolyabb kapcsolataiban szinte neurotikusan zavart volt. Egy idő után elszigetelődött környezetétől, magányosan, önmagába zártan élt és írta műveit. Szerelmi élete is kudarcos volt: kétszer jegyezte el Felice Bauert, de 1917-ben végleg szakítottak, későbbi szerelmei sem tették igazán boldoggá.
„Szükségünk azonban épp olyan könyvekre van, amelyek úgy hatnak ránk, mint egy szerencsétlenség, ami nagyon fáj, mint valakinek a halála, akit jobban szerettünk önmagunknál, vagy mintha kiűznének minket, minden embertől távol, a vadonba, mint egy öngyilkosság, olyan legyen a könyv, fejsze, a bennünk befagyott tenger jegéhez. Így hiszem.” (Franz Kafka: Naplók, levelek)
Számos krónikus, valószínűleg lelki eredetű betegség, álmatlanság, migrén, emésztési zavar gyötörte, 1917-ben tébécét is diagnosztizáltak nála. Ettől fogva szanatóriumokban töltötte ideje nagy részét, és csak az írással foglalkozott, 1920 decembere és 1921 augusztusa között Matlárházán kezelték, ahol gyakran meglátogatták barátai. 1922-ben pedig végleg nyugdíjba vonult.
1923-ban Dora Dymanttal, egy öntudatos fiatal zsidó nővel Berlinben próbált új életet kezdeni, ám az év telén egészsége végképp megromlott, és 1924. június 3-án, alig 41 évesen Kierlingben, egy Bécs melletti klinikán meghalt.
Életében csak kevés műve jelent meg, így a Szemlélődés és az Egy falusi orvos című novelláskötete, az Ítélet, a Fegyencgyarmaton című elbeszélése, és talán leghíresebb novellája, Az átváltozás.
Igazi felfedezése halála után következett be: Max Brod, akit a saját tehetségében soha nem bízó Kafka arra kért, égesse el írásait, sorra kiadta a három regényt (Amerika, A per, A kastély), majd a rövid prózák gyűjteményét A kínai fal építésénél címmel.
A művek sikert arattak, a háborúk, diktatúrák, válságok gyötörte kor olvasója saját szorongásaira, megmagyarázhatatlan eredetű félelmeire ismert Kafka írásaiban. Mindehhez járult egyszerű, világos, realista hangvételű stílusa, amelynek eszköztelensége fokozza történetei irrealitásának rémítő voltát.
A kéziratok utóélete meglehetősen kalandosra sikerült: Kafka halála (1924) előtt arra kérte barátját, Max Brodot, hogy égesse el műveit: „Kedves Max! Az utolsó kívánságom: minden, amit magam után hagyok, legyen elégetve, olvasatlanul.” Brod azonban inkább kiadatta azokat, Kafkából pedig világhírű író vált. Brod a nácizmus és a világháború elől menekülve 1939-ben elhagyta Prágát előtt, és az akkori Palesztinában telepedett le. Kafka műveinek kéziratait is magával vitte. Brod halála előtt egykori titkárnőjére, Esther Hofféra bízta saját maga és Kafka irodalmi hagyatékát, azzal a kéréssel, hogy a nő majd adja át őket egy izraeli tudományos intézetnek. Ezt a kérését a titkárnő és halála után lányai sem teljesítették. 2008-ban az Izraeli Nemzeti Könyvtár pert indított a kéziratokért – Brod kifejezetten elrendelte: Hoffe katalogizálja gyűjteményét, és adja át a Jeruzsálemi Héber Egyetemnek, vagy a Tel-avivi Városi Könyvtárnak, vagy más közintézménynek Izraelben vagy külföldön -, és hosszas pereskedés után, 2012-ben egy tel-avivi bíróság a könyvtár javára döntött azzal az indoklással, hogy „Kafka írásai (…) nem tekinthetők Hoffe lányainak adott ajándéknak”, és azokat át kell adni az archívumnak.
„Az ember lénye, mely alapjában véve könnyelmű, szállóporfelhő-természetű, nem tűr megkötéseket; ha magát kötözi meg, hamarosan őrült mód kezdi tépni majd kötelékeit, falat, láncokat és önmagát a szélrózsa minden irányába szórva szét.” (Franz Kafka: Az átváltozás. A kínai fal építése)
Regényeit többször vitték filmre, a leghíresebb az Orson Welles rendezésében 1962-ben készült A per, amelynek főszerepét Anthony Perkins alakította. A fegyencgyarmaton című művéből 2000-ben Philip Glass írt operát, 2009-ben Az átváltozás című novellájából készült el Faragó Béla operája.
A prágai székhelyű Franz Kafka Társaság 2001-ben az író nevét viselő irodalmi díjat alapított, amelyet többek között megkapott a Nobel-díjas Elfriede Jelinek osztrák, Philip Roth amerikai, Harold Pinter angol, Ámosz Oz izraeli, Margaret Atwood kanadai író, 2003-ban pedig Nádas Péter is.
