„…a világegyetem végtelen, s ennélfogva nincs sem középpontja, sem kerülete…” 420 éve, 1600. február 17-én máglya lobbant Róma piacterén, a cölöpökhöz kötözve a filozófus Giordano Bruno halt kínhalált, miután az inkvizíció börtönében a legkegyetlenebb kínzásoknak vetették alá, hogy megváltoztassa eretnek nézeteit.
„Giordano Bruno legmélyebb, legdöntőbb filozófiai élménye a világegyetem végtelenségének és a csillagvilágok számtalanságának felismerése. Ez az élmény egész filozófiájának a magva. A felismert igazság hirdetése élete legfőbb tartalma és halálának egyik oka.” (Szemere Samu – Giordano Bruno: A végtelenről, a világegyetemről és a világokról)
„Buzgón igyekezett mindent megismerni és kikutatni – írja Michael White Giordano Bruno – Az eretnek c. életrajzában. – Nem ismert el határokat és nem fogadta el a korlátozásokat. Bruno végtelen intelligenciájával szomjazta a kihívást, veszedelmes eszméket tárt fel, és kapcsolatokat is talált köztük, ám ami ennél is fontosabb: volt mersze és elszántsága következtetései közzétételére egy olyan korban, amelyben a mindennapok részét jelentette az üldözés, és amelyet velejéig átjárt a szemforgató ájtatosság.”
Giordano Bruno 1548-ban született Nolában, Nápoly közelében. Bölcsészetet, logikát és filozófiát tanult, majd belépett a dominikánus rendbe. Kiváló képességekről tett tanúságot, de hajlama a szabad gondolkodásra és beszédre, vonzalma a tiltott könyvek és eszmék iránt hamar az eretnekség gyanújába keverte. 1576-ban a rendet otthagyva menekülnie kellett, a következő évtizedben bebolyongta Európát. Genfben nyomdászként dolgozott, de a kálvinisták is kiközösítették, akárcsak később a németországi evangélikusok. Tanított a toulouse-i, wittenbergi és párizsi egyetemen, Londonban Kopernikusz elméletét hirdette a Föld mozgásáról, s mnemotechnikai rendszert dolgozott ki, miközben fáradhatatlanul írta verseit, értekezéseit és filozófiai tanulmányait. 1591-ben Velencébe hívták meg, de mivel házigazdája nem kapta meg tőle a remélt „titkos tudást”, feljelentette az inkvizíciónál.
„FILOTEO:
A világegyetemet egészen végtelennek mondom, mert nincs széle, határa, sem felülete; a világegyetemet nem tökéletesen végtelennek mondom, mert minden egyes rész, amelyet belőle fölfoghatunk, véges, és mert a számtalan világok, amelyeket magában foglal, végesek. Istent egészen végtelennek mondom, mert kizár magából minden határt, és mert minden attribútuma egyformán végtelen; istent tökéletesen végtelennek mondom, mert a maga egészében, végtelen és tökéletes módon van meg az egész világban és minden részében; ellentétben a világegyetem végtelenségével, amely csak a maga egészében tökéletes, de nem azokban a részekben – ha ugyan lehet a végtelenhez képest részekről beszélni –, amelyeket benne fölfoghatunk.”
(Giordano Bruno: A végtelenről, a világegyetemről és a világokról)
Brunót Rómába vitték, ahol hét évig raboskodott az Angyalvárban, a hosszú fogság okai máig nem ismertek. Pere csak 1599 tavaszán kezdődött, s néhány hónap alatt lezajlott. Az ellene felhozott vádak között szerepeltek teológiai jellegűek, így istenkáromlás, eretnekség, mágia, jóslás gyakorlása, s filozófiai tételeit is tévesnek minősítették. Bruno ugyanis elvetette a „kettős igazság” elvét, és a tudomány kizárólagosságát hirdette. Panteista volt, azaz nem ismerte el a természet felett álló istent, azt magával a természettel azonosította. Azt is állította, hogy a végtelen világegyetem középpontja nem a Föld, a számtalan miénkhez hasonlóvilág között akadnak más lakott égitestek, s hitt a lélekvándorlásban is.
Bruno hiába védekezett azzal, hogy nézetei inkább filozófiai, semmint teológiai jellegűek, s hogy azok összeegyeztethetők Istennel és a teremtés keresztény felfogásával. Tanainak teljes visszavonására nem volt hajlandó, ezért végül VIII. Kelemen pápa jóváhagyásával nem filozófiai, hanem teológiai tévedései miatt (Krisztust nem Istennek, csak ügyes mágusnak tartotta, felfogása szerint a Szentlélek a világ lelke stb.) találták bűnösnek és adták át a világi igazságszolgáltatásnak. „Ti talán jobban féltek kimondani rám az ítéletet, mint én meghallgatni azt” – vágta bírái szemébe.
„ELPINO:
Hogyan lehetséges, hogy a világegyetem végtelen?
FILOTEO:
Hogyan lehetséges, hogy a világegyetem véges?
ELPINO:
Úgy véled, hogy ez a végtelenség bebizonyítható?
FILOTEO:
Úgy véled, hogy ez a végesség bebizonyítható?
ELPINO:
Mily csapongása az elmének!
FILOTEO:
Mily korlátozása az elmének!”
(Giordano Bruno: A végtelenről, a világegyetemről és a világokról)
A máglyát a római Campo de Fiorin rakták meg, Bruno nyelvét a kivégzés előtt kivágták, hogy ne szólhasson a tömeghez. Az elé tartott kereszttől elfordult, a lángok kialvása után hamvait a Tiberis folyóba szórták. Írásai indexre kerültek és 1965-ig ott is maradtak, s mivel ma is érvényes teológiai dogmákat tagadott, nem rehabilitálták. A kivégzés 400. évfordulóján a katolikus egyház „mély sajnálatának” adott hangot a „szomorú epizód” miatt, fenntartva, hogy Bruno bíráit az igazság szolgálatának és a közjó előmozdításának szándéka vezérelte, s mindent megtettek a filozófus életének megmentése érdekében. A Szent Inkvizíció által eretneknek minősített nézetei miatt.
Giordano Bruno a szólás és a gondolat szabadságának vértanújaként maradt meg az utókor emlékezetében, 1899 óta szobor áll kivégzésének helyén.
